Otthonról tanulni lehetne jó is

Január közepén Szolga Bálint diákaktivista írt a Népszavában a távoktatás nehézségeiről. A szerző kétségbe vonta, hogy ebben a rendben fel lehet készülni az érettségire. A hivatkozott írás szerzője a köznevelés jelenlegi súlyos helyzetének és jövőjének olyan lényeges pontjaira tapintott rá, hogy nem lehet nem továbbgondolni felvetéseit. Előrebocsájtom ugyanakkor, hogy távoktatási szakértő vagyok, ezért a köznevelés problémáit érintő kérdésekben szakértelmem határait figyelembe véve nyilvánítok véleményt.

Alapvető kérdésként vetődik fel, hogy lehet-e érettségi bizonyítványt szerezni érettségi vizsga nélkül. Az én válaszom határozott igen.

Az érettségi vizsga egyetlen alkalom, nem normális pszichikai szituációban, ami csak elvétve mutat valós képet az emberről és tudásáról. Az ifjú nem ezen egyszeri alkalommal méretik meg, hanem a mindennapokban, a középiskola négy évének mindennapi küzdelmeiben, amit a tudásért folytat: a dolgozatírásokon, a csoportos munkákban, a reformpedagógiákban elterjedt epochális tanítás-tanulás heteiben, a tanteremben és azon kívül. A tudás megszerzésének és a tudás ellenőrzésének módszerei ma már nem válnak el úgy egymástól, mint a frontális oktatás és a „feleltetés” korában. A megmérettetés fogalma is más tartalommal telik meg.

Ebben a járvány keltette új szituációban, a távoktatással eltelt hónapok után hogyan adjunk bizonyítványt arról, hogy az ifjú ember megérett a felsőoktatásra vagy a munkára? Úgy, hogy kinyitjuk a portfóliót, és amit abban találunk, az lesz az érettségi bizonyítvány alapja. No, de mi van a portfólióban, és egyáltalán, mi az?

A portfólió virtuális vagy valóságos dosszié tantárgyanként, amelyben négy éven keresztül gyűjtjük a tanuló teljesítményét, a tudás ellenőrzésének eredményét. És itt álljunk is meg egy pillanatra. Mit tekintsünk teljesítménynek?

A teljesítményt az ismereteket alkalmazó egyéni vagy csoportos munkák eredménye jelenti (és nem a tankönyvek szövegének „felmondása”). Félreértés ne essék, nemcsak a jegyek kerülnek a dossziéba, hanem a maguk a dolgozatok is. A portfólió afféle fénykép a tanuló négyéves fejlődéséről, amely sok paraméterrel jellemzi az embert. A portfólió azért is jó, mert a felsőoktatásban és a felnőttképzésben is elkezdték már alkalmazni, a távoktatásban pedig régóta polgárjogot nyert intézmény. Nem lesz újdonság a középiskolát elhagyó fiatalnak, bárhol folytatja is a tanulmányait.

A reális portfólió összeállításához négy év kell, no de mi lehetne benne 2021-ben? Kompromisszumos megoldásként az osztálynaplókban talált jegyekből célszerű összeállítani a portfóliót. Semmiképp sem csak a 4. osztály eredményeit kellene a portfólióba tenni. A középiskolások esetében az első osztálytól kezdődik az „érési folyamat”, odáig kell visszamenni. A mai helyzetben nincs jobb megoldás.

És hogyan tovább? Szeptemberben a járványtól függetlenül nyissuk meg minden középiskolásnak a valódi portfóliót, és örökre felejtsük el az érettségi vizsgát! Még azt is meg kellene gondolni, legyen-e „emelt szintű érettséget” bizonyító dokumentum, ha majd valódi portfólió lesz. Talán felesleges már a középiskolából való kilépéskor elsőrendűekre és másodrendűekre osztani a fiatalokat. Az is legyen szempont, hogy ne kelljen újra érettségizni, ha később egyetemen akar valaki továbbtanulni, miközben csak középszinten érettségizett. Fontos lenne viszont, hogy ne lehessen 25 százalékos teljesítménnyel érettségi bizonyítványt szerezni. Én 50 százalékban húznám meg az alsó határt - jól meghatározott tartalmi követelmények mellett - mindenkinek, függetlenül attól, hol akar továbbtanulni. Az 50 százalék feletti teljesítményt osztanám el az ötfokozatú numerikus skála fokozatai között, és az így szerzett jegyeket váltanám át felvételi pontokká. Ez a követelmény visszahatna a tanításra és a tanulásra is, mert jobb, ha 4 évig folyamatosan érzi a tétet a tanuló is és a tanár is. Az ünnepélyes érettségi bizonyítványosztást és bankettet pedig meg lehetne tartani vizsga nélkül is.

Ugyancsak sok kérdést vet fel az úgynevezett digitális oktatás, amellyel kapcsolatban rögtön meg kell jegyeznünk: ez egy nemlétező fogalom. Digitális tananyagot lehet fejleszteni, de digitálisan tanítani és tanulni nem lehet.

Ezt a témát érintve Szolga Bálint kimondta azt, amit még köznevelési szakértőktől sem igen hallhattunk. Így fogalmazott: „…hiányoznak olyan alapvető elemek, mint például egy központilag kialakított rendszer…” Igen, ez hiányzik! A köznevelésben a jelenléten alapuló, hagyományos oktatási forma volt érvényben mindaddig, amíg egy pénteken ki nem mondatott, hogy hétfőtől digitális oktatásnak adja át a helyét. Varázsszóra, csak éppen a varázsszó nem hatott.

A „digitális oktatás” elrendelésével nincs jelen az iskolában sem a tanuló, sem a tanár, tehát megszűntek a tanítás és a tanulás, vagyis a rendszer működési feltételei. Mi a teendő? A hagyományos oktatási rendszer minőségi meghatározói nem változnak, nem jön létre másik rendszer (nem lesz belőle távoktatás), tehát ezt a rendszert kell távolléti tanulásra alkalmassá tenni úgy, hogy az ismereteket más médiumokra helyezzük át. Elektronikus médiumokon jelenítjük meg a tananyagot és a tanárok és a tanulók kommunikációját. Ez az online tanulás vagy e-learning. Az infokommunikációs technológia mai fejlettségi szintjén kézenfekvő, hogy így teremtjük meg a működés új feltételeit.

A rendszer egyik, egyben legnagyobb alrendszere, amelyet az oktatási kormányzat hoz létre, az egyenlő tanítási-tanulási feltételek megteremtését foglalja magában. A fejlesztéshez szakértői team kell, sok munka és pénz. Ebben az alrendszerben feltétlenül fel kellene dolgozni az általános iskola felsőtagozata és minden középiskola típus minden tantárgyának teljes tananyagát strukturált, egyéni tanulásra alkalmas tananyaggá - oktatási szoftveren megjelenítve -, beleértve a feladatok megalkotását is, mert az egyéni tanulás sikere nagy mértékben a feladatok minőségén és mennyiségén múlik. Ugyanezen a szoftveren kommunikálhatnak a tanárok a tanulókkal. A kommunikáció egyik formája a feladatok beküldése, értékelése, visszaküldése (aszinkron kommunikáció), a másik a szinkron vagy valós idejű kommunikáció, amikor a tanár és a tanuló/tanulók közvetlenül beszélgethetnek. A legjobb az lenne, ha időnként jelenlétet is be lehetne iktatni a tanítási-tanulási folyamatba, de erre sajnos most sok helyen nincs mód, ezért az adott körülményekhez alkalmazkodva kell a legjobb megoldást megtalálni.

Az egyenlő esélyek megteremtéséhez a tananyagon kívül minden tanárnak és minden tanulónak ingyenes internethozzáférésre van szüksége, valamint számítógépre vagy laptopra (a rászorultaknak ingyenesen), emellett a tanárok továbbképzése is elengedhetetlen. Fontos feladat lenne még a szülők iskoláját is megszervezni, mert nekik is érteniük kell, mi történik az online tanulásban, hogy aztán segíteni tudják gyermekeiket és a pedagógusokat.

A rendszer másik nagy alrendszere most az otthonokban működik. Ha az oktatási kormányzat megteremtené a feltételeket, rövid idő alatt zavartalan leshetne a távolléti tanulás és tanítás a tanulók és a tanárok otthonában. (A leghátrányosabb helyzetűek tanulási esélyeiről itt most nem tudunk szót ejteni.)

Ha a tanítási-tanulási rendszer módosítása majd készen lesz és működik, akkor tanár, tanuló és szülő is megtapasztalhatja, hogy távollétben tanítani, tanulni nem is annyira örömtelen és eredménytelen, mint ma. Ha megszűnik a bizonytalanság, a sötétben tapogatódzás, a frusztráltság, és mindenkinek megadatnak a feltételek a tanításhoz és a tanuláshoz, a tanároknak pedig lesz idejük és türelmük egyénileg foglalkozni a tanulókkal, akkor a tanításban és a tanulásban érdekeltek mentális egészségéért sem kell majd aggódni. De Szolga Bálint most nagyon is jogosan aggódik.