Előfizetés

Otthonról tanulni lehetne jó is

Január közepén Szolga Bálint diákaktivista írt a Népszavában a távoktatás nehézségeiről. A szerző kétségbe vonta, hogy ebben a rendben fel lehet készülni az érettségire. A hivatkozott írás szerzője a köznevelés jelenlegi súlyos helyzetének és jövőjének olyan lényeges pontjaira tapintott rá, hogy nem lehet nem továbbgondolni felvetéseit. Előrebocsájtom ugyanakkor, hogy távoktatási szakértő vagyok, ezért a köznevelés problémáit érintő kérdésekben szakértelmem határait figyelembe véve nyilvánítok véleményt. Alapvető kérdésként vetődik fel, hogy lehet-e érettségi bizonyítványt szerezni érettségi vizsga nélkül. Az én válaszom határozott igen. Az érettségi vizsga egyetlen alkalom, nem normális pszichikai szituációban, ami csak elvétve mutat valós képet az emberről és tudásáról. Az ifjú nem ezen egyszeri alkalommal méretik meg, hanem a mindennapokban, a középiskola négy évének mindennapi küzdelmeiben, amit a tudásért folytat: a dolgozatírásokon, a csoportos munkákban, a reformpedagógiákban elterjedt epochális tanítás-tanulás heteiben, a tanteremben és azon kívül. A tudás megszerzésének és a tudás ellenőrzésének módszerei ma már nem válnak el úgy egymástól, mint a frontális oktatás és a „feleltetés” korában. A megmérettetés fogalma is más tartalommal telik meg. Ebben a járvány keltette új szituációban, a távoktatással eltelt hónapok után hogyan adjunk bizonyítványt arról, hogy az ifjú ember megérett a felsőoktatásra vagy a munkára? Úgy, hogy kinyitjuk a portfóliót, és amit abban találunk, az lesz az érettségi bizonyítvány alapja. No, de mi van a portfólióban, és egyáltalán, mi az? A portfólió virtuális vagy valóságos dosszié tantárgyanként, amelyben négy éven keresztül gyűjtjük a tanuló teljesítményét, a tudás ellenőrzésének eredményét. És itt álljunk is meg egy pillanatra. Mit tekintsünk teljesítménynek? A teljesítményt az ismereteket alkalmazó egyéni vagy csoportos munkák eredménye jelenti (és nem a tankönyvek szövegének „felmondása”). Félreértés ne essék, nemcsak a jegyek kerülnek a dossziéba, hanem a maguk a dolgozatok is. A portfólió afféle fénykép a tanuló négyéves fejlődéséről, amely sok paraméterrel jellemzi az embert. A portfólió azért is jó, mert a felsőoktatásban és a felnőttképzésben is elkezdték már alkalmazni, a távoktatásban pedig régóta polgárjogot nyert intézmény. Nem lesz újdonság a középiskolát elhagyó fiatalnak, bárhol folytatja is a tanulmányait. A reális portfólió összeállításához négy év kell, no de mi lehetne benne 2021-ben? Kompromisszumos megoldásként az osztálynaplókban talált jegyekből célszerű összeállítani a portfóliót. Semmiképp sem csak a 4. osztály eredményeit kellene a portfólióba tenni. A középiskolások esetében az első osztálytól kezdődik az „érési folyamat”, odáig kell visszamenni. A mai helyzetben nincs jobb megoldás. És hogyan tovább? Szeptemberben a járványtól függetlenül nyissuk meg minden középiskolásnak a valódi portfóliót, és örökre felejtsük el az érettségi vizsgát! Még azt is meg kellene gondolni, legyen-e „emelt szintű érettséget” bizonyító dokumentum, ha majd valódi portfólió lesz. Talán felesleges már a középiskolából való kilépéskor elsőrendűekre és másodrendűekre osztani a fiatalokat. Az is legyen szempont, hogy ne kelljen újra érettségizni, ha később egyetemen akar valaki továbbtanulni, miközben csak középszinten érettségizett. Fontos lenne viszont, hogy ne lehessen 25 százalékos teljesítménnyel érettségi bizonyítványt szerezni. Én 50 százalékban húznám meg az alsó határt - jól meghatározott tartalmi követelmények mellett - mindenkinek, függetlenül attól, hol akar továbbtanulni. Az 50 százalék feletti teljesítményt osztanám el az ötfokozatú numerikus skála fokozatai között, és az így szerzett jegyeket váltanám át felvételi pontokká. Ez a követelmény visszahatna a tanításra és a tanulásra is, mert jobb, ha 4 évig folyamatosan érzi a tétet a tanuló is és a tanár is. Az ünnepélyes érettségi bizonyítványosztást és bankettet pedig meg lehetne tartani vizsga nélkül is. Ugyancsak sok kérdést vet fel az úgynevezett digitális oktatás, amellyel kapcsolatban rögtön meg kell jegyeznünk: ez egy nemlétező fogalom. Digitális tananyagot lehet fejleszteni, de digitálisan tanítani és tanulni nem lehet. Ezt a témát érintve Szolga Bálint kimondta azt, amit még köznevelési szakértőktől sem igen hallhattunk. Így fogalmazott: „…hiányoznak olyan alapvető elemek, mint például egy központilag kialakított rendszer…” Igen, ez hiányzik! A köznevelésben a jelenléten alapuló, hagyományos oktatási forma volt érvényben mindaddig, amíg egy pénteken ki nem mondatott, hogy hétfőtől digitális oktatásnak adja át a helyét. Varázsszóra, csak éppen a varázsszó nem hatott. A „digitális oktatás” elrendelésével nincs jelen az iskolában sem a tanuló, sem a tanár, tehát megszűntek a tanítás és a tanulás, vagyis a rendszer működési feltételei. Mi a teendő? A hagyományos oktatási rendszer minőségi meghatározói nem változnak, nem jön létre másik rendszer (nem lesz belőle távoktatás), tehát ezt a rendszert kell távolléti tanulásra alkalmassá tenni úgy, hogy az ismereteket más médiumokra helyezzük át. Elektronikus médiumokon jelenítjük meg a tananyagot és a tanárok és a tanulók kommunikációját. Ez az online tanulás vagy e-learning. Az infokommunikációs technológia mai fejlettségi szintjén kézenfekvő, hogy így teremtjük meg a működés új feltételeit. A rendszer egyik, egyben legnagyobb alrendszere, amelyet az oktatási kormányzat hoz létre, az egyenlő tanítási-tanulási feltételek megteremtését foglalja magában. A fejlesztéshez szakértői team kell, sok munka és pénz. Ebben az alrendszerben feltétlenül fel kellene dolgozni az általános iskola felsőtagozata és minden középiskola típus minden tantárgyának teljes tananyagát strukturált, egyéni tanulásra alkalmas tananyaggá - oktatási szoftveren megjelenítve -, beleértve a feladatok megalkotását is, mert az egyéni tanulás sikere nagy mértékben a feladatok minőségén és mennyiségén múlik. Ugyanezen a szoftveren kommunikálhatnak a tanárok a tanulókkal. A kommunikáció egyik formája a feladatok beküldése, értékelése, visszaküldése (aszinkron kommunikáció), a másik a szinkron vagy valós idejű kommunikáció, amikor a tanár és a tanuló/tanulók közvetlenül beszélgethetnek. A legjobb az lenne, ha időnként jelenlétet is be lehetne iktatni a tanítási-tanulási folyamatba, de erre sajnos most sok helyen nincs mód, ezért az adott körülményekhez alkalmazkodva kell a legjobb megoldást megtalálni. Az egyenlő esélyek megteremtéséhez a tananyagon kívül minden tanárnak és minden tanulónak ingyenes internethozzáférésre van szüksége, valamint számítógépre vagy laptopra (a rászorultaknak ingyenesen), emellett a tanárok továbbképzése is elengedhetetlen. Fontos feladat lenne még a szülők iskoláját is megszervezni, mert nekik is érteniük kell, mi történik az online tanulásban, hogy aztán segíteni tudják gyermekeiket és a pedagógusokat. A rendszer másik nagy alrendszere most az otthonokban működik. Ha az oktatási kormányzat megteremtené a feltételeket, rövid idő alatt zavartalan leshetne a távolléti tanulás és tanítás a tanulók és a tanárok otthonában. (A leghátrányosabb helyzetűek tanulási esélyeiről itt most nem tudunk szót ejteni.) Ha a tanítási-tanulási rendszer módosítása majd készen lesz és működik, akkor tanár, tanuló és szülő is megtapasztalhatja, hogy távollétben tanítani, tanulni nem is annyira örömtelen és eredménytelen, mint ma. Ha megszűnik a bizonytalanság, a sötétben tapogatódzás, a frusztráltság, és mindenkinek megadatnak a feltételek a tanításhoz és a tanuláshoz, a tanároknak pedig lesz idejük és türelmük egyénileg foglalkozni a tanulókkal, akkor a tanításban és a tanulásban érdekeltek mentális egészségéért sem kell majd aggódni. De Szolga Bálint most nagyon is jogosan aggódik.

Középszintű zuhanás

Bár a miniszterelnök hajlik rá, hogy egyes vakcinák alkalmazásánál mi legyünk az Európai Unió kísérleti egere, jó okkal feltételezhetjük, hogy a magyarok többsége ebben nem lesz partner. Pedig Orbán Viktor - ki ne emlékezne rá! - nem is olyan régen még maga is ódzkodott az ilyen jellegű szerepvállalástól, imígyen: "Ausztria a mi laboratóriumunk (...), örüljünk, hogy végre egyszer nem mi vagyunk a kísérleti egerek." Most örülhetünk igazán - miközben minden megbecsülésünk az osztrákoké -, hogy ezúttal távol tartottuk magunkat a szomszédos megfigyelőponttól, mert bizony a 2020-as GDP-jük alakulása, más szóval zuhanása csak az utolsóelőtti helyre volt elegendő az uniós rangsorban. Magyarország ezúttal jócskán megelőzte a "laborországot", a magunk 5,1 százalékos visszaesésével a középmezőnyben jutott hely hazánknak is, bár akadhatnak még olyan, az adataikat eltitkoló országok, amelyek megelőzhetnek bennünket. Ami viszont biztos: Románia leiskolázta Magyarországot. Egyébként láthatóan azok az államok kerültek a sor végére, amelyek a járvány miatt erős szigorításokat alkalmaztak. Ezért a tavalyi GDP-ből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Legfeljebb annyit, hogy Európa gazdasága - a könnyen orvosolható bukásokat is figyelembe véve - talpon maradt. Minden ország tanult a 2008-2009-es világválságból. A bankok is. A hazai pénzintézetek mintha siránkozni is elfelejtettek volna, pedig a meghosszabbított hitelfizetési moratórium, amelyre oly büszke a magyar kormányfő, jócskán kikezdte a nyereségességüket. Most már csak azon törhetik a fejüket, hogy hány ügyfelük fog majd fizetésképtelenséget jelenteni. Sőt még azt is tudomásul kell venniük, hogy a jegybank csudamód erőlteti a minél kiterjedtebb hitelezést. Bár az adósságfék fellazítására - a válságra való tekintettel - nagy volt a kísértés, végül szerencsére ez nem valósult meg, és még 55 milliárd forinttal meg is támogatták bankok a központi költségvetést. A magyar gazdaság talpon maradása egyrészt annak köszönhető, hogy a német autógyárak hamar tudtak alkalmazkodni a kellemetlenné vált körülményekhez. Másrészt az építőipart az útépítések és - a várható fejlemények miatt korántsem örvendetes módon - a stadionépítések tartották életben. Amiből kár volna azt a téves következtetést levonni, hogy lám, a kormányfő  hobbijának görcsös követése a magyar gazdaság egyik motorja, és még a foglalkoztatásra is pozitív hatással van. A GDP már csak olyan, hogy sem a fenntartható fejlődés érdekében végzett értelmes munka, sem a túlárazás mérésére nem alkalmas. A nemzeti jövedelem számításának hazai meghonosítója, a holokauszt áldozatává vált Fellner Frigyes akadémikus 1930-ban így írt:  "A nemzeti jólét mérése nemcsak az elmélet, hanem a gyakorlati élet szempontjából is tagadhatatlanul egyike a legnagyobb érdekű közgazdaságtani statisztikai feladatoknak. Sajnos, hogy a feladat fontosságával arányban áll a megoldás nehézsége is." Tanúsíthatjuk: kilenc évtized sem volt mindeddig elegendő a feleslegesség megmérésére.  

Agymenő

Twito marsall él és virul. Nem elírásról van szó, ez a gúnynév ragadt Janez Jansára. A szlovén miniszterelnök ugyanis a Twittert használja fel arra, hogy párhuzamos valóságának komoly tudatzavarról tanúságot tévő megnyilatkozásait megossza az egyre döbbentebb közvéleménnyel. Jansát az zavarja, hogy szemben Magyarországgal Szlovénia még jogállam, ahol a közmédia, illetve az állami hírügynökség nem arról tudósít, amit ő tollba mond neki. Budapest ugyan légvonalban közel van Ljubljanához, más szempontból nagy a távolság: mivel Szlovéniában színes a politikai paletta, soha nem lesz kétharmada a kormánynak, így nem lehet a demokratikus intézményrendszert egyik napról a másikra szétdúlni. El kell azonban ismerni, Jansa mindent megtesz ezért. Tavaly márciusi kinevezése óta egész elképesztő támadások sorát intézte a közmédia, illetve az ott dolgozó újságírók ellen, akik arról számoltak be: fel is hívja, megfenyegeti őket. S bizony ez érezteti is a hatását, egyre többen érzik úgy, hogy mind nehezebben tudják végezni a munkájukat. Csakhogy Jansa nem éri be a verbális fenyegetéssel: az állami támogatás csökkentésével próbálja meg térdre kényszeríteni a köztévét és az STA hírügynökséget. Így különösen ijesztő, hogy ez a politikus kiemelt szerepet kap az év második felében az Európai Unió politikájában, hiszen hazája tölti be az EU soros elnöki tisztségét. Mivel nem politikai korrektségéről, még kevésbé szalonképes viselkedéséről ismert, ezért sok jóra biztosan nem számíthatunk. Sőt félő, hogy egyfajta európai populista szövetség létrehozásán mesterkedik majd. Bár volt egy apró esély arra, hogy Jansát megbuktatják a kormánya ellen benyújtott parlamenti bizalmi szavazáson, hiszen a szlovénok mintegy 80 százalékának elege van a kormányból, a pártok másként döntöttek - ezt is túlélte, így a jövő évi választásig ő marad a miniszterelnök. Amikor azt hallottuk, hogy Matteo Salvini egyre mérsékeltebb politikát folytat, reménykedni kezdtünk, hogy Európa meggyógyul. De sajnos a populizmus járványa ellen egyelőre nincs vakcina.