Galaxis Útikalauz stopposoknak;

2021-02-22 07:03:00

Hol vacsorázunk ma?

Tudták, hogy a Földön az ember csak a harmadik legintelligensebb faj? Itt vannak mindjárt a második helyezett delfinek: „(...) a Földön az ember mindig szentül hitte, hogy intelligensebb a delfinnél, mivel oly sok mindent elért: feltalálta a kereket, New Yorkot, a háborút, egyebeket, mialatt a delfinek csak vidáman lubickoltak. A delfinek ezzel szemben azt hitték, hogy sokkal intelligensebbek az embernél – pontosan a fenti okok miatt.”

Ennek akkor lett igazán jelentősége, amikor megérkezett a Vogonok űrhajója azzal a céllal, hogy szanálja bolygónkat. A Galaxis külső területeinek fejlesztését célzó tervek alapján ugyanis hiperűrbekötőutat kívántak építeni a Naprendszeren keresztül, s a Föld épp ennek a helyén állt. Ezért a Vogonok megsemmisítették – igaz, az egész nem tartott tovább két földi percnél. Az emberiség hiába tiltakozott, mivel „valamennyi tervrajz és megsemmisítési utasítás ötven földi év óta megtekinthető a helyi tervező hivatalban az Alfa Centaurin, úgyhogy bőven volt rá idejük, hogy hivatalos panaszt jelentsenek be”. De nem tették, s itt jönnek képbe a delfinek: „Érdekes módon a delfinek réges-rég tudták, hogy küszöbön áll a Föld megsemmisítése. Számos hiábavaló erőfeszítést tettek, hogy az emberiséget figyelmeztessék a veszélyre, de kapcsolatteremtési kísérleteiket az emberek mulatságos futball-labda-trükknek meg füttyögő halacskakoldulásnak vették. A delfinek végül is feladták a reményt, és nem sokkal a Vogonok érkezése előtt távoztak a Földről.”

A Földön élő legintelligensebb faj pedig a fehér egér. Douglas Adams Galaxis útikalauz stopposoknak – A világ leghosszabb trilógiája öt részben (Gabo Könyvkiadó, év nélkül) című kötetének címadó, első részéből kiderül: „A lények, akiket egereknek nevezel, bizony nem azok, amiknek látszanak. Hatalmas, pándimenzionális, szuperintelligens lények ők, az egerek pedig az ő betüremkedésük a mi dimenzióinkba. Az egész felhajtás a sajttal meg a sikoltozással csak álcázás.”

A The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy eredetileg rádiójátéknak íródott a BBC számára, Douglas Adams (1952-2001) utóbb további négy részt írt hozzá, de képregény és film is készült belőle – aki nem ismerné, annak mindenképpen a könyvet ajánlom. Megtudjuk ugyanis, hogy a Földet az egerek építtették, méghozzá abból a célból, hogy választ kapjanak az „Élet, a Mindenség Meg Minden” kérdéseire. (A Vogonok öt perccel azelőtt semmisítették meg, hogy a cél teljesült volna.)

A mostani covidos időkben szinte minden nap eszembe jut a Galaxis útikalauz, amikor felmerül a napi étkezés kérdése. Megmutatja ugyanis, hogy a járvány milyen mélyre süllyesztette az emberi civilizáció színvonalát: „(…) valamennyi fontosabb Galaktikus Civilizáció Története három különálló és jól megkülönböztethető szakaszon megy keresztül: a Túlélés, a Kíváncsiság és a Kifinomultság szakaszain, melyeket a Hogyan, Miért és a Hol fázisainak is neveznek. Az első szakaszt például a következő kérdés jellemzi: Hogyan szerzünk ételt? A másodikat ez: Miért eszünk? A harmadikat ez: Hol vacsorázunk ma?”