Az utóbbi esztendők nagy vívmánya, hogy NB II-es meccseket is rendre közvetít a televízió, de érthető is a dömping, hiszen a huszonegyedik századi magyar futball színvonala olyannyira a topon van, hogy ahhoz képest a Himalája síkság. Mondta is a szpíker, rendkívül erős a Vasas játékoskerete. Bundzsák, Ihász, Machos, Farkas, Várady kicsit elcsodálkozott odafenn, Mészöly Kálmán, Puskás Lajos, Komjáti, Müller, Zombori meg idelenn.
De mit szólt Illovszky Rudolf?
A Budaörs elleni találkozót a születésnapján játszották – a valóban erős játékoskeretű vasasok legföljebb edzőmeccsen találkoztak a Pest környékiekkel hajdanán –, és elhangzott, ahogyan kell: 270 bajnoki meccset játszott piros-kékben, majd edzőként négyszer vitte bajnoki címre az angyalföldi együttest, róla nevezték el a Fáy utcai stadiont... Aztán szóba került, hogy szövetségi kapitányként 1972-ben olimpiai döntőig vezette a válogatottat.
Meg az Európa-bajnokság négyes döntőjéig.
Erről azonban nem sikerült megemlékezni a kontinenstorna évében – már, ha lesz Eb egyáltalán –, pedig az a negyedik hely többet ér az ötkarikás másodiknál. Az olimpiákon a nyugatiak valóban amatőr csapatokkal vonultak fel – ideértve a selejtezőket is –, míg a szocialista országok a legjobbjaikat küldték ki, ha tehették. Azok ugyanis, akik vb-n játszottak, nem szerepelhettek az olimpián, így nyerhetett aranyérmet 1964-ben és 1968-ban a magyar vegyes válogatott, amelynek tagjai közül sokan egyszer sem szerepeltek az A csapatban. Apropó, 1964-ben is rendeztek Eb-t, Illovszky Baróti másodedzője volt a bronzérmes válogatott mellett, de haza kellett utaznia Spanyolországból fia szörnyű balesete miatt.
Hetvenkettőben pedig... Akkor az olimpián ez volt a legjobb négy mezőnye: Lengyelország, Magyarország, NDK, Szovjetunió. Igaz, a magyar és a szovjet válogatott néhány hónappal korábban az Európa-bajnokság négyes döntőjébe is bejutott, de közülük csak honfitársaink álltak ki a legjobb csapatukkal, a „vörösök” a vegyest játszatták. (Akkor már be lehetett nevezni néhány olyan játékost is, aki vb-n futballozott, így került az ötkarikás keretbe az 1970-es világbajnokságon is megfordult Dzodzuasvili, Hurcilava, Kaplicsnij.) A magyarok lemaradtak az 1970-es világtornáról, ezért Illovszky a legjobbakat vethette be Géczi kapustól Bálintig, Páncsicstól Várady Béláig, Vidátstól Dunai Antalig, Juhász Pétertől Kocsis Lajosig, Kovács Józseftől Branikovitsig. A müncheni ezüstérem, a lengyelektől a döntőben elszenvedett 2-1-es vereség nagy csalódás volt, de a kapitány a jövőbe látott: „Megtanuljuk még becsülni ezt a második helyet.”
Haj-jaj! Ma már ott tartunk, hogy az Eb-re az UEFA vigaszágán besomfordáló, a selejtezőcsoportban (és nem az Európa-bajnokságon) negyedik helyezett labdarúgó-válogatott lehet Az év csapata. Még nagyobb csodálkozás odafönn és idelenn... Mert hát az 1972-es negyedik helyezés még a „pimf” olimpiai ezüstnél is jobban megrázta a társadalmat; ahogyan Kű Lajos, a négyes döntő egyetlen magyar gólszerzője szokta mondani, „a kertek alatt kellett hazakullogni” Belgiumból. Szegény fiúk, összevissza kaszabolták őket az Eb-elit és az ötkarikás döntő miatt.
Illovszkytól azonban feltétlenül bravúr volt a részvétel az Európa-bajnokság végjátékában, mert akkor – 1971 májusában, a bolgárok elleni szófiai 0-3 után – parancsoltak rá, hogy vegye át ismét a válogatottat, amikor csekély esély nyílt a továbbjutásra. Majd az őszi három kvalifikációs meccset három győzelemmel és 8-0-ás gólkülönbséggel zárta a válogatott... Képzeljük el, mi van, ha nem fúrják ki őt 1967-ben, amikor a címeres mezes együttes irányítójaként nyolc győzelmet, valamint egy-egy döntetlent és vereséget számlált.
Tehát Illovszky Rudolf az az ember, akinek dirigálásával mindmáig utolsó igazán jelentős eredményét érte el a válogatott. S akármilyen híg az olimpia mezőnye, azért én egyhamar nem készülök ötkarikás döntőre sem magyar résztvevővel. Hetvenkettő óta egyszer jártak olimpián honfitárs labdarúgóink, és az 1996-os tornán egyetlen pontot sem szereztek.
Magyaros Eb-elődöntő vajon mikor lesz újra?
