Előfizetés

Venezuela kiutasítaná az EU nagykövetét

MTI
Publikálás dátuma
2021.02.24. 07:50

Fotó: MARCELO GARCIA / AFP
A venezuelai parlament felszólította kedden a kormányt, hogy utasítsa ki az országból az Európai Unió caracasi nagykövetét, megtorlásul azért, hogy az EU a minap újabb venezuelai tisztségviselőket sújtott szankciókkal.
A Nicolás Maduro elnök hívei által uralt nemzetgyűlés egyhangúlag határozatot fogadott el a szankciók visszautasításáról, az unió és Venezuela közötti megállapodások felülvizsgálatáról, és arra kéri az államfőt, hogy nyilvánítsa nemkívánatos személynek Isabel Brilhante Pedrosa uniós nagykövetet. A kormány kedden bejelentette, hogy Jorge Arreaza külügyminiszter szerdán találkozik az uniós, valamint a francia, a német, a spanyol és a holland nagykövettel. Az EU külügyi tanácsa hétfőn újabb 19 embert vett fel arra a szankciós listájára, amelyen a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogok helyzetét szerinte aláásó venezuelai tisztségviselőket sorolja fel. Így a listán már 55 olyan tisztségviselő van, aki a tanács szerint felelős Venezuela politikai, gazdasági, társadalmi és humanitárius válságáért, azért, hogy korlátozzák az ellenzékiek jogát a választásokon való részvételhez, korlátozzák a törvényhozás demokratikus működését, valamint súlyosan megsértik az országban az emberi jogokat. A szankciós intézkedések között utazási tilalom és vagyoni eszközök befagyasztása szerepel. A külügyminiszterek azért vezették be az újabb szankciókat, mert nem tartják hitelesnek a decemberi venezuelai parlamenti választások eredményét, amely alapján - miután az ellenzék bojkottálta a voksolást - Maduro hívei foglalták el teljesen a törvényhozást. A választás eredményét az Egyesült Államok és több latin-ametikai ország sem ismeri el. Maduro már egyszer, tavaly júliusban az akkor bevezetett uniós szankciók miatt nemkívánatos személynek nyilvánította Brilhante Pedrosa nagykövetet, és háromnapos határidővel kiutasította az országból, de a kormány még a határidő lejárta előtt visszakozott.

Átlépte a 112 milliót a világszerte regisztrált koronavírusos esetek száma

MTI-Népszava
Publikálás dátuma
2021.02.24. 07:21

Fotó: ARTUR WIDAK / NurPhoto Via AFP
Egy nap alatt mintegy 400 ezerrel nőtt az új fertőzöttek száma a világban.
A világon 112 108 142 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 485 368, a gyógyultaké 63 295 140 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Az adatok óránként változnak, ezért a cikkünk írásakor érvényes számokat közöljük. Egy nappal korábban 111 709 452 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 473 742, a gyógyultaké 63 003 255 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 28 259 488 fertőzött volt eddig a napig, és 502 594-en haltak meg. Indiában 11 016 434 fertőzöttet, 156 463 halálos áldozatot és 10 712 665 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 10 257 875 fertőzöttről, 248 529 halálos áldozatról és 9 189 903 gyógyultról tudni. Az Egyesült Királyságban 4 146 756 a fertőzöttek száma, és 121 536-an haltak meg a betegségben. Oroszországban 4 142 126-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 82 666-ra, a gyógyultaké pedig 3 697 787-re emelkedett. Franciaországban 3 689 534 fertőzött és 85 195 halálos áldozat szerepel a nyilvántartásban. Spanyolországban 3 161 432 fertőzöttet és 68 079 halálos áldozatot regisztráltak. Olaszországban 2 832 162 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 96 348, és 2 337 866-an gyógyultak fel a Covid-19-ből. Törökországban 2 655 633 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 28 213. Németországban 2 405 263 a fertőzöttek száma, 68 785 a halottaké, 2 221 972-en meggyógyultak. Kolumbiában 2 233 589 fertőzöttet és 59 118 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 2 077 228 a fertőzöttek és 51 510 a halottak száma. Mexikóban 2 052 266 az igazolt vírusbetegek és 181 809 a halottak száma. Lengyelországban 1 648 962 a regisztrált fertőzöttek, 42 436 a halálos áldozatok és 1 389 516 a meggyógyultak száma. Iránban 1 590 605 fertőzöttet, 59 663 halálesetet és 1 358 541 gyógyultat tartanak számon. A Dél-afrikai Köztársaságban 1 505 586 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 49 413-an meghaltak, 1 419 459-en pedig felgyógyultak. Ukrajnában 1 358 871 fertőzöttet, 26 690 halálesetet és 1 193 334 gyógyultat tartanak számon. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 100 808 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4833 halálos áldozatot és 95 332 gyógyultat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el. 

Szabad szemmel: Orbán képtelen felülmúlni Trumpot

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2021.02.24. 06:49

Amíg Trump a görcsös pénzszerzésre hajtott az elnöksége alatt, addig Orbánt csak a saját hatalma érdekli. Nemzetközi sajtószemle.
Project Syndicate Trump sokban hasonlított eszmetársaira, Orbánra, vagy a Fülöp-szigetek elnökére, de neki mások voltak a céljai, mint pl. a magyar miniszterelnöknek. Ezt a New York-i Egyetem egyik nagynevű történésze fejtette ki, aki nemrégiben könyvet jelentetett meg „Erős emberek, Mussolinitől napjainkig” címmel. Ruth Ben-Ghiat úgy látja, hogy a korábbi amerikai elnök a pénzben utazott, csak az érdekelte, hogy megszedje magát ő és a családja is. Ezért alakított ki személyi kultuszt ezért töltötte hivatali idejének harmadát azzal, hogy végiglátogassa üzleti birodalmának egységeit. Ezt a célt szolgálta továbbá, hogy hazugságokat és gyűlöletet terjesztett. Szóval, ami fontos volt számára, ahhoz értett. Nem lehet azt állítani, hogy Orbán tehetségesebb lett volna nála, mert utóbbi pl. a járványra hivatkozva megerősítette hatalmát. És ez még akkor is igaz, ha amerikai kollégája rosszul kezelte a válságot, ráadásul sárba taposta a nyilvánosság előtt a népszerű közegészségügyi szakembereket és emiatt sok támogatót vesztett. A szakember úgy látja, hogy Trump előfutára Berlusconi volt, mert ugyan nem semmisítette meg a demokráciát, de ő vitte be a szélsőségeseket a politika legfelső berkeibe. Majd elintézte, hogy ne lehessen felelősségre vonni, sem vesztegetésért, sem csalásért, sem másért. Sajtóbirodalma jóvoltából személyi kultuszt épített ki és pártját jóformán hűbéri esküre kötelezte. Őt is különleges kapcsolat fűzte orosz kollégájához, a külpolitikának ezt a részét egymaga intézte. Az viszont nagy hiba volt, hogy első bukása után hagyták futni és nem vonták felelősségre a korrupcióért, mert ily módon tudott azután visszatérni. Ami pedig Putyint illeti, nos, ő látja, hogy minden eddiginél nagyobb veszélyben van, de pozíciói erősebbek, mint 10 éve, mert akár 2036-ig hatalmon maradhat. Ám ettől még lecsap az elégedetlenkedőkre. Azon kívül odahaza elismerést hoz neki az információs hadviselés, tehát hogy amerikai minisztériumokat és nagyvállalatokat tudott meghekkelni. Még akkor is ha kleptokrata és élősködő rendszere elszívja az orosz gazdaság életerejét.
Tages-Anzeiger A szlovén kormányfő egyre inkább magyar mintára, azaz tekintélyelvű alapokon alakítja át országát – írja a svájci lap elemzése. Nehéz persze megmondani, hogy mennyire sikeres Jansa stratégiája, mert a politikus egyrészt ki szokott rohanni a független újságírók ellen, másrészt viszont élvezi azoknak a sajtóorgánumoknak a dicshimnuszát, amelyeket nagy magyar szellemi társa, Orbán Viktor környezetéből finanszíroznak. A nemszeretem múzeumigazgatókat feltűnő rendszerességgel meneszti, de a magyar modellt követi akkor is, amikor jobbra igyekszik tolni a média és a kultúra világát. A napokban élt túl egy bizalmi szavazást a parlamentben, viszont nem lehet megállapítani, mekkora a támogatottsága, mert a járvány sok mindent elfed. Nem világos, hogy sokkal többen tüntetnének-e, ha nem lennének a korlátozások. De a társadalom erősen megosztott. Az egyik oldal követi az autoriter vonalat, a másik kiábrándult az EU-ból, mert kiderült, hogy a tagság nem vértez fel az illiberális nyomulással szemben. Utóbbi körnek Európa tartozik annyival, hogy legalább valamivel nagyobb ellenállást tanúsítson Szlovénia orbanizálása ellen.
FT Egész Közép-Európa a ragály 3. hullámára készül, Magyarországon egy hét alatt 50 százalékkal több új esetet jelentettek, mint az előző hét napban. Ráadásul a fertőzés ezúttal eleve magasabb szintről indul. A kormány abban reménykedik, hogy az agresszív oltási kampány, amelyhez mától kezdve felhasználnak 5 millió kínai szert is, lelassítja a betegség terjedését. Orbán Viktor azt közölte, hogy ő a Pekingből érkezett készítményben bízik leginkább. A csehek ugyanakkor már ott tartanak, hogy a szlovákok példáját követve nemzetközi segítséget akarnak kérni, mert látják, hogy egyedül képtelenek megbirkózni a bajjal. Két hét alatt csaknem napi ezer új esetet jegyeztek fel 100 ezer emberre vetítve, ami rekordnak számít az unión belül. Ezért a kórházakban sokszor félre kellett tenni más problémákkal küszködő páciensek kezelését. De ha így megy tovább, akkor az ellátás megbénul, a rendszerben már csupán 15 százaléknyi tartalék van. A szlovák külügyminiszter jelezte, hogy vakcinát szeretnének kapni más országoktól. A lengyel egészségügyi miniszter pedig azt közölte, hogy a következő egy hónapban folyamatosan nőni fog a fertőzöttek száma, a csúcs a jövő hónap végén, vagy április elején várható. Az előrejelzések azt mutatják, hogy akkorra minden nap 10-12 ezren betegednek meg.
Washington Post Izraelben már a lakosság felét beoltották a koronavírus ellen, amivel az ország kenterbe veri a világ legtöbb kormányát, ám Netanjahu most nagy vihart kavart azzal, hogy saját szavai szerint csupán jelképes mennyiségben, de vakcinát akar küldeni több államnak, így hírek szerint Magyarországnak is. Lépése azt jelzi, hogy az oltóanyag immár diplomáciai eszköz, és politikai haszonszerzésre szolgál. Ugyanakkor éles bírálatokat váltott ki nemzetközi keretekben, mert a miniszterelnök nem ad elég ellenszert a palesztinoknak. Szövetségese és vetélytársa, Gantz azzal vádolta meg, hogy a döntést nem egyeztette a koalíción belül és csak pazarolja a közpénzt. A politikus, aki egyben védelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy Netanjahu láthatólag azt hiszi: egy királyság és nem egy állam élén áll. Az izraeli közrádió úgy tudja, hogy a Moderna készítményéről van szó, és olyan kormányoknak szállítanak belőle, amelyek ezt kérték, ugyanakkor erősen támogatják a keményvonalas tel avivi politikát. Egy illetékes azonban cáfolta, hogy ily módon kívánnának bármit is kompenzálni. Ugyanakkor a cseh miniszterelnök közölte, hogy ők 5 ezer adagot kapnak és olyanokat oltanak be belőle, akik kórházakban dolgoznak.
Süddeutsche Zeitung Kivívta a magyar jobboldali haragját Gulácsi Péter, amikor a Facebookon bírálta, hogy az Orbán-kormány megtiltotta a meleg párok számára az örökbefogadást. Szerinte nem szabad a nemi kisebbségek jogait korlátozni, mert mindenkinek joga van gyerekre, illetve arra, hogy boldog családban nőjön fel. És teljesen mindegy hány emberből áll az a család, milyen a bőrszínük, mit szeretnek és miben hisznek. A Lipcse kapusa sürgette az elfogadást és elutasította a gyűlöletet. Alig két óra alatt több mint 2500 kommentár érkezett, köztük igen sok elítélő. Pedig nem akárkiről van szó: a sportoló kétszer lett az év labdarúgója, aki a feleségével együtt jó ideje jótékonysági tevékenységet végez kórházakban és fontosnak tartja az állatvédelmet is.
Washington Post Jelentkezett az észak-macedón hatóságoknál a titkosszolgálat volt vezetője, akiről a rendőrség az közölte, hogy három napja megszökött a házi őrizetből, noha a héten várhatóan ítéletet hirdettek ellene és 11 egykori kormányzati tisztségviselő, illetve rendőrtiszt ellen. Arról a lehallgatási botrányról van szó, amely öt éve megrázta az egész országot és az akkori hatalom lemondásához vezetett. Kiderült ugyanis, hogy 10 éven át nyomon követték több mint 20 ezer ember, politikusok, bírák és újságírók telefonbeszélgetéseit. Mijalkov most azt állította, hogy vírusos lett, ezért önkéntes vesztegzárba vonult. Eltűnése azért keltett hatalmas visszhangot, mert unokatestvére, Gruevszki, volt miniszterelnök, aki éppen a törvénytelen megfigyelésekbe bukott bele, ugyanígy kereket oldott, amikor meg kellett volna kezdenie kétéves börtönbüntetését, hogy azután Magyarországon kapjon menedéket. Rokonát most azzal vádolják, hogy ő szervezte meg a célszemélyek jogsértő felügyeletét.