világjárvány;koronavírus;Külgazdasági és Külügyminisztérium;

2021-02-24 10:34:54

Öt napon át 90 ember értekezik egy teremben a külügyminisztériumban

A közönség tagjai mind különböző országból érkeztek, a világ minden tájáról, és nem kellett se karanténba vonulniuk, se tesztelniük.

Ezen a héten, hétfőtől péntekig, minden áldott nap reggel fél 9-től délután fél 5-ig, mintegy száz ember üldögél a Bem téren egy konferenciateremben, miután a koronavírus-járvány ellenére idén februárra is összehívta a Külgazdasági és külügyminisztérium a Misszióvezetői Értekezletet – írja a 444.

Ezt félévente rendezik meg. A közönség tagjai mind különböző országból érkeztek, a világ minden tájáról, és nem kellett se karanténba vonulniuk, se tesztelniük. Az eseményen a kormány miniszterei és államtitkárai tartanak előadásokat, és hazahívják rá Magyarország összes nagykövetét, mintegy kilencven embert.

A hazahívott diplomatákra nem vonatkoznak a beutazási korlátozások, mivel a diplomataútlevéllel, hivatalos céllal érkezőkre eleve nem vonatkozik a rendelet.

A meghívottak az alábbi tájékoztatást kapták:

Ezeken az értekezleteken általában Orbán Viktor tartja a nyitó előadást, de a 444 úgy tudja, hogy a hétfő reggelre kiírt kormányfői előadás elmaradt. Az eredeti programban a miniszterelnök után Szijjártó Péter tárcavezető következett volna, de az ő előadása is elmaradt. (A külügyminiszter hétfő délelőtt Brüsszelben volt a külügyminiszterek tanácsülésén, délután már a magyar parlamentben volt jelenése; kedden pedig Egyiptomban tárgyalt.) A harmadik előadást viszont Varga Mihály pénzügyminiszter megtartotta, őt pedig Varga Judit igazságügyminiszter követte, aki erről be is számolt közösségi oldalán.