képzőművész;letiltás;koronavírus;Dél-pesti Centrumkórház;COVID-19;

2021-02-24 18:21:22

Kinek szúrta a szemét a Covid-betegeket kezelő orvosok arcképe?

Az ARC plakátkiállítást is szervezők a Dél-Pesti Centrumkórházban tették volna emberibbé a körülményeket. Úgy tudják, Kásler Miklós a betiltó.

Az ARC plakátkiállítás szervezői védőruhára ragasztható portrékat készítettek volna a Dél-

pesti Centrumkórház orvosairól, ám a fotózást megelőzően leállították a projektet – hívta fel

rá a figyelmet a hvg.hu. Az Arccal a koronavírus ellen, a gyógyulásért elnevezésű

kezdeményezésről az ARC szervezői Facebook-oldalukon bővebben is tájékoztatást adtak,

mint írták „több magyar kórházban a Covid-osztályokon teljesen beöltözött, mindenféle

maszkban, szemet védő eszközökkel, szinte teljesen fedett arccal dolgoznak ápolók, orvosok a

kórházba került, súlyosabb koronavírusos betegek felgyógyulásáért. Így, sokszor az életükért

küzdő, fertőzött emberek akár több héten keresztül nem látnak egy emberi arcot sem, illetve

azt sem tudhatják, hogy kik azok, akik gyógyítják és ápolják őket.

Már tavaly felmerült a gondolat – külföldi minták alapján –, hogy milyen jótékony hatású lenne, ha a Covid- osztályokon dolgozó orvosok és ápolók védőruházatán megjelenítenénk viselőjük arcképét, nevét egy digitális nyomat segítségével. Így, az orvosok és ápolók védőruháira rögzített portréfotó segítségével, a gyógyulásukért küzdő betegek láthatnák, hogy kik dolgoznak értük. Ez az egyszerű, emberi kezdeményezés, apróságnak tűnhet, de egy kis empátiával is

belátható, hogy betegágyukon sokak számára pozitív hatású lehet ez a fajta figyelem.”

Mint arról lapunknak Bakos Gábor képzőművész, az ARC egyik alapítója beszámolt és a

bejegyzésben is olvasható, az ötlettel még decemberben keresték meg az egyik legnagyobb

budapesti fertőző osztály, a Dél-pesti Centrumkórház, Országos Hematológiai és Infektológiai

Intézet, Infektológiai Osztályának vezetőjét, Dr. Szlávik Jánost. Pozitív válasza után, nemrég

elkezdték megszervezni a projekt megvalósítását. Első lépésben – az önként jelentkező –

tizenöt orvos és ápoló, egy hétre elegendő, öntapadós portré nyomatait kívánták előállítani, a

továbbiakban hosszabb távon is ellátták volna őket a nyomatokkal. Ezek előállításához

különféle munkálatokra lett volna szükség, amelyekben együttműködő partnerként az

ExpoDekor Kft., a Relatív Reklámügynökség, a MOME Fotográfia Tanszékének és az MKE

Intermédia Tanszékének önkéntes diákjai lettek volna segítségükre.

Bakos Gábor a Népszava kérdésére elmondta, a Szlávik János által januárban megjelölt

orvossal tartották a kapcsolatot és egyeztettek mindenről. Ő hívta kedd este, hogy Kásler

Miklós, az emberi erőforrások minisztere személyesen állította le a projektet, Szlávik Jánossal

telefonon, indok azonban nem hangzott el. A felvetésre, mi lehet az ok, Bakos Gábor így

válaszolt: „az ARC minden bizonnyal szerepel bizonyos listákon. Ezen kívül fogalmam

sincs!” Arra vonatkozóan, hogy mi a következő lépés, kiemelte, remélhetőleg sokan hallanak

így is erről a megoldásról és talán cselekszenek is ezek alapján. Arról is kérdeztük, mi a

véleménye a történekről, s annyit mondott, minősíthetetlennek tartja.

Fodor Attila, a kórház kommunikációs vezetője arról tájékoztatta lapunkat, „a koronavírus

járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátása okán, ilyen jellegű felkéréseknek” jelenleg nem

tudnak eleget tenni. Továbbá elmondta, „a szervezők sem a kórház vezetőségét, sem a

kommunikációs osztályt ezzel a kezdeményezésükkel kapcsolatban hivatalosan nem keresték

meg.” Bakos Gábor ennek kapcsán ismét kiemelte, ő Szlávik Jánossal vette fel a kapcsolatot,

aki nem jelezte, hogy más teendője is lenne. „Nem is tűnik logikusnak, mert mi egy, a

kórházon-, az általa vezetett osztályon belüli segítő tevékenység miatt kerestük meg a

főorvost, aki aztán a támogatásáról biztosította az elképzelést és minket is írásban, egy január

5-i e-mailjében.” Hozzátette, „a főorvos által megnevezett kapcsolattartó orvos említette,

amikor érdeklődő sajtó képviselője is jelezte, hogy jönnének a fotózásra, hogy erre engedélyt

kell kérni így és így. Ezt mi tovább is adtuk a sajtó képviselője számára.”