Előfizetés

A kőbányás ember fiai

Egy igazi Jókai-rajongó Olvasó soha nem rakna kutyaszart Tóth Krisztina költő, prózaíró postaládájába, dixi. Ez nem áll össze. Egy magyar nábob, amint kutyaszaros borítékkal a kezében settenkedik egy lépcsőházban, és Tóth Krisztina harmatos levelesládáját keresi egy hajnali órán? Egy arany ember, akinek szívében kimondhatatlan szenvedéllyel zúg a bosszúállás szele, hogy e vihar a későbbiekben prózai kutyaszar formájában csapódjon le Tóth Krisztinán? Egy megkésett Baradlay Jenő, ki életét áldozza egy kutyaszaros boríték kézbesítésének szent ügyéért? Legalábbis nehéz elképzelni egy tisztességes, becsületes Olvasót, aki lerakja kezéből a Fekete gyémántokat, hosszan eltűnődik rajta, hogy ment-e a világ a könyvek által elébb, s mielőtt hozzáfogna Az arany emberhez, még lesiet az utcára kutyaszarért. Aztán beteszi egy borítékba, kalligrafikus betűkkel ráírja, hogy Tóth Krisztina, majd a küldeményt házhoz viszi. Akik Tóth Krisztinának az elmúlt napokban fröcsögve és gyűlölködve nekiestek, nem lehetnek Olvasók. A kőszívű ember fiaiból is csak a címet olvashatták, és rögtön a kőbányára asszociáltak. Hiszen Tóth Krisztina be akarja tiltatni Jókait! Meg kell védeni a kőbányás embert a támadástól! Ah, Tóth Krisztina be akarja tiltatni a magyar regényt! Nem Jókaival van problémája, hanem a nemzettel! Tóth Krisztina nekiesett a magyar nemzetnek, mert ő egy liberális és a kőbányás embert nem szereti, biztosan zsidó is, mert a zsidók olyan izék, ők azok a háttérhatalmista izék, akik nem szeretik, ha betiltják őket, bezzeg ők mindent betiltanának, ami magyar és nemzet és kőbánya. Magyar emberek! Nem vettétek észre, hogy Az arany ember igazából azt jelenti, hogy A magyar ember! Csak Jókai ezt nem merte pacekba leírni, mert elnyomásban élt, az osztrákoknak abban az izéjében, rabigájában sínylődött, mert már akkor is bántották a magyart! De minden magyar ember tudja, hogy Jókai mire gondolt! Arra gondolt, amire mi! És ezt akarja elvenni tőlünk és maradékainktól Tóth Krisztina! Az arany emberséget, az arany magyarságot! Nem hagyjuk! Nem hagyjuk! Itt élünk és szenvedünk és harcolunk a sziklán, a népek golgotája vagyunk, és egy Tóth Krisztina el akarja venni tőlünk utolsó kincseinket! Hát nem volt elég neki a József Attila-díj? Még a Szent Péter esernyője is kell neki? Mert az arany ember után biztos az következik! Azt a regényt is be akarja majd tiltani, mert ezek a liberálisok mind keresztényüldözők! De Szent Péter esernyőjét nem adjuk! Hoppácsek, az Mikszáth. Mindegy! Mit számít, hogy mi a dalnok neve, ha a messzi távolból egy lírai lant magyar húrja zeng? Remélhetőleg örökre elvesszük egy Tóth Krisztina kedvét attól, hogy megszólaljon! Lehet véleménye, persze. Az lehet neki, hiszen demokrácia van, csak tartsa meg magának! Illeszkedjen be, mint egy rendes népcsoport. Asszimillálkódjon közénk, és idővel talán megengedjük neki, hogy véleménye legyen, de mielőtt hangosan kimondja, előtte számoljon el tízig. De nem ám finnugorul, hanem ősmagyarul! 

A Ház postája

Kövér László házelnök levelet intézett – értsd: írt – Szabó Tímeának, a Párbeszéd társelnökének. Kioktatta – értsd: kifejtette – benne, miért is gondolja, hogy az ellenzéki pártok által létrehozott Covid 2021 Vizsgálóbizottság „jogalap nélkül működő látszatbizottság”. Ő különben sem engedélyezi, hogy a testület használja az „országgyűlési vizsgálóbizottság” elnevezést, mert „nem kelthetik a hivatalos parlamenti eljárás látszatát, és nem gyakorolhatják a vizsgálóbizottság részére rendelkezésre álló jogosítványokat”. A testületet az ellenzék azután alakította meg, hogy a kormánypárti parlamenti többség távollétével negligálta az ellenzék által összehívott házülést, javaslatát egy parlamenti bizottság létrehozására, amely a kormány járványügyi intézkedéseit vizsgálta volna tanúk meghallgatásával. Nem értjük: ha a kabinet úgy gondolja, hogy a kormány utóbbi egy éves tevékenységével nincs semmi gond, akkor miért fél a vizsgáló bizottságtól? Ámde a helyzet nem ilyen egyszerű, mert itt a hóhért akasztják éppen. A parlamentarizmust leépítő házbeli kormánypárti többség – személyesen a házelnök – formálisan a demokrácia látszatát védi, miután megtagadta a politikai kisebbségtől – és nem mellesleg önmagától is – a ház alkotmányos jogát és kötelezettségét a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. Ezért nem létezhet semmilyen bizottság. Hivatalos sem, de még olyan sem, amely akár csak a nevében is „bitorolná” a Ház jogait, vagy a „parlamenti” jelzőt. Mintha az ellenzék valójában nem kiutat keresne a valódi parlamentarizmus felé a díszletté alázott Házból, ezzel vívva ki a házelnök haragját. Amúgy Kövér képzett ember. De arra talán még ő sem tudna válaszolni, hogyan alakult volna a történelem, ha nincs bátorsága a francia polgárnak letenni az akkori Házon kívül a labdaházi esküt a francia forradalom kezdetén.

Kisökrök

A Washington Post tekintélyes újság. 1877-ben alapították, azaz majdnem annyi idős, mint a Népszava, legfeljebb valamivel több lehetősége van. Donald Trump hatalomra jutásakor felállított egy munkacsoportot, amely négy éven keresztül vezetett kimutatást az elnök hazugságairól. Nem volt egyszerű, ki kellett szűrni az egyszerű tévedéseket vagy a naponta többször elismételt és így statisztikai értelemben egynek számító hazugságokat. A számláló 30573-nál állt meg. Az Egyesült Államok elnöke – ahogyan odaát büszkén mondogatják, a szabad világ vezetője – négy év átlagában naponta 21-szer hazudott vagy fogalmazott meg szándékosan félrevezető állítást. Kezdetben csak próbálgatta a határokat. Az első évben napi hat volt az átlaga, ami aztán fokozatosan nőtt, mígnem november 2-án, a választások előtti napon, amikor tányérokat pörgető cirkuszi artistaként cikázott a kampánygyűlések között, 503-mal állított föl rekordot. A dolog ijesztően jól működött. Fanatikus hívei olyan személyi kultuszt építettek köré, amit sok diktátor is megsüvegelt volna, a legtöbb jobboldali médium minden szakmai szabályt félretéve, lelkes farkcsóválással csaholta vissza a blődségeit. A példa persze csábító. Ha Trump megtehette, akkor ez nyilván másoknál is bocsánatos bűn. Sőt nem is bűn, hanem, mintha csak a természetes társadalmi fejlődés következő szintjéről beszélnénk, már neve és ideológiája is van: ez az igazság utáni világ. Ebben Schmidt Pálnak már nem kellene lemondania a plagizált doktori disszertáció miatt, Rogán Antalnak pironkodnia, amiért a Népszabadság utolsó leheletével még bebizonyította, hogy igenis helikopterrel ment lagziba, Kósa Lajosnak a hülyét tettetnie, mert pénzsóvársága összehozta a csengeri szélhámossal. Ebben a randa új világban Szijjártó Péter már nyugodtan posztolhat magáról irodai képet, miközben az Adrián jachtozik, és Kovács Zoltán hazugságügyi államtitkár is szemrebbenés nélkül nevezheti szabadnak a magyar sajtót. Amit szabad Jupiternek, azt a kisökör is megpróbálja.