Folyamatosan csörög a telefonja, mindenki kérdez, aggódik, bizonytalan.
A betegek rendkívül kaotikus helyzetbe kerültek, mert a központi kommunikáció torz, zavaros, és ellentmondásokkal teli, akár a maszkhasználatról, sportrendezvényekről, tömegközlekedésről, kaszinókról, idősek vásárlási sávjáról, iskolák, plázák nyitvatartásáról, akár az éjszakai kijárási tilalomról legyen is szó. Ma szinte senki nem tudja, kinek, milyen szempontok szerint, milyen vakcina jár, egyáltalán hol és kik döntenek arról, hogy ki milyen listára kerüljön fel. Ötpercenként kapom a telefonokat, hogy „doktor úr, a szomszéd Marikát, aki fiatalabb, és nem is annyira beteg, mint én, már két hete be tetszettek oltani, én meg még mindig nem kerültem sorra.” Sajnos ez mind-mind rajtunk háziorvosokon csapódik le, nekünk kellene megmagyaráznunk, milyen szempontok alapján dől el, hogy két hasonló korú ember közül az egyik miért igen, a másik még miért nem kapja meg az adott vakcinát. Az emberek jó része eddig megbízott az egészségügyben, de épp ezek miatt az anomáliák miatt egész egyszerűen elszállt a bizalma. Rossz hallgatni a kifejezések értelmét sem ismerő politikusok megszólalásait orvostudományi kérdésekben. Mivel mindenki folyamatosan ellentmondó információkat kap – s ebben mondhatom azt, hogy a politikai térfél valamennyi szereplője ludas – már az egészségügyi szakpolitikusoknak, sőt a tudósoknak sem hiszik el az információkat. Nagy hiba volt a tudományt, s annak szereplőit háttérbe szorítani, mert emiatt mindenki elbizonytalanodott.
Mondana konkrét példát erre a bizonytalanságra?
Nagyon nehéz beszélni egy pácienssel, aki előző este azt hallja a televízióban: a háziorvos dönti majd el, hogy egy adott korcsoporton belül ki az, aki az oltási sorrendben majd előrébb kerül. Erről szó sincs. Gyakorlatilag semmilyen beleszólásunk nincs abba, hogy ezeken a listákon kit vehetünk előre és miért. A beteg viszont ennek az ellenkezőjét hallja, ezért aztán folyamatosan, szinte félpercenként csöng a telefonunk, és magyarázkodni kényszerülünk. Ilyen körülmények között kellene szerveznünk az oltást, miközben az infarktusos, agyvérzéses, balesetet szenvedett betegek száma nem változott. Nyakunkon a harmadik hullám, nagyon sok az új fertőzött. A terheink jelentősek és egyre nőnek. Ennek ellenére csaknem minden háziorvos kollégám nevében mondhatom: erőn felül is végig fogjuk csinálni az oltási kampányt, hiszen mindannyian egyetértünk ennek fontosságával, és egy hajóban evezünk. Csak szeretnénk hozzáférni a kormánylapáthoz is, nemcsak az evezőhöz.
Az oltási listák meglehetős vitákat váltottak ki már eddig is.
Én sem tudom megmagyarázni, hogy a hozzánk központilag leküldött dokumentáción, ahol a krónikus betegeknek kellene első helye szerepelniük, miért vannak makkegészséges sportolók, azon a listán pedig, ahol az elvileg krónikus betegségekben nem szenvedőknek kellene lenniük, miért vannak három infarktuson átesett páciensek. Hangsúlyozom: egyáltalán nem hiszem, hogy bárki tudatosan akar rosszat a saját polgárainak, de azt igenis nagyon fájlalom, hogy azok, akik ezt a szakmát képviselik, például a háziorvosok, egyáltalán nincsenek vagy csak nagyon kevéssé vannak bevonva a döntés-előkészítési folyamatokba. Nem gondolom, hogy bárki Budapesten, bármilyen hivatalban a háziorvosoknál jobban tudná, hogy a saját pácienseink közül kinek kellene elsőbbséget élveznie a védőoltáshoz való hozzájutás sorrendjében, ennek ellenére nem találjuk sokuk nevét azon a listán, amelyet valahonnan fentről valamilyen szempontok alapján összeállítottak, és elküldtek nekünk.
Ha egy háziorvosnak lehetősége lenne egy ilyen sorrendet felállítani, milyen szempontok lennének az elsődlegesek?
Az enyéim sok helyen szembemennek a jelenlegi döntéshozók által felállított prioritásokkal. Nem feltétlenül betegségcsoportokról beszélek, de azért azon el kellene gondolkodni, hogy jelenleg már oltják a községi polgárőröket, de nem látom a listán az óriási veszélynek kitett művesekezelésben részesülő, dializált betegeket, miközben pontosan tudjuk: ha közöttük kitör a járvány, akkor az „aratni” fog. Ép ésszel fel nem foghatom, miként lehetséges, hogy Magyarországon a transzplantációra várók vagy azon átesettek nem szerepelnek az elsők között, miként azt sem, hogyan maradhattak ki az első körből a tanárok, az óvónők, a bölcsis nénik. A pedagógusok naponta közvetlen veszélynek vannak kitéve, hiszen a rájuk bízott gyerekeknek nem feltétlenül kell maszkot viselniük, és mint tudjuk, a legfiatalabb korosztály úgy tud fertőzni, hogy közben ő maga akár tünetek nélkül is átvészel egy koronavírusos megbetegedést. Már most látjuk, mi történik a harmadik hullámban: például épp amiatt, hogy a pedagógusok még nincsenek beoltva sorra rendelik el a karantént az iskolák.
Ez a döntés gazdaságilag is értelmezhetetlen, hiszen a hazaküldött gyerekek miatt a szülőknek újfent otthon kell maradniuk, a munkahelyek még inkább veszélybe kerülnek.
Itt volt az egész tavalyi nyár, erre a kihívásra fel lehetett volna készülni. De említhetném az átgondolatlanságok, vagy ha úgy teszik, logikátlanságok sorában, hogy vajon a temetkezési vállalatok dolgozói, akik Covidban elhunytakkal érintkeznek közvetlenül, miért nem kaphatták meg első körben a vakcinát? Mi lesz, ha egy városban az egyetlen temetkezési vállalkozás összes dolgozója két hétre karanténba kerül? Hozzáteszem: pontosan ennyire értelmezhetetlen az, hogy a szociális otthonokban, gyakran ágyban fekvő, a vírusfertőzésen korábban már átesett, vagyis védett időseket miért kellett látványosan és sürgősen Pfizer vakcinával beoltani, annak ellenére, hogy ezek az otthonok teljesen zártak, ide külső látogatók nem jöhetnek, a gondozói személyzet pedig megkapta a védőoltást.
Talán nem feltétlenül csak egészségügyi szempontok érvényesülnek ilyen helyzetben. Talán könnyebb volt a döntéshozók számára matematikai alapon, életkor szerint kijelölni egyfajta sorrendet.
Amikor nem áll rendelkezésre elég oltóanyag – és ezen bizonyára a kínai vakcina megérkezése majd változtat valamelyest –, akkor muszáj mérlegelni az oltási kampány hatékonyságát, vagyis azt, hogy mely csoportok elsődleges oltása lassítja leginkább a járványterjedést. Sajnos úgy látom, hogy nagyon sok minden „csúszott” el a rossz kommunikáción. Ma is vannak szép számmal olyanok, akik még mindig bagatellizálni igyekeznek a járvány erejét, sőt egyenesen megkérdőjelezik annak létét. Ezen nem segít, ha az embereket gyerekként kezelik, félinformációkkal látják el őket, és nem tárják eléjük, mennyire komoly a helyzet.
Hogyan tájékoztatná másképp a lakosságot?
Meggyőződésem, hogyha beengedték volna a kórházakba, a covidosztályokra az újságírókat és a kamerákat, vagy ha legalább a hozzátartozók valamilyen módon szembesülhetnének azzal, milyen fájdalmasan kiszolgáltatott, iszonyú szenvedésekkel teli helyzetbe került a hozzátartozójuk, ha a fertőzés hatásairól részletesen, tudományos, szakmai, de közérthető érvekkel tájékoztatták volna a lakosságot, most senki nem gondolkodna azon, milyen védőoltás szeretne, vagy szeretne-e egyáltalán: rohanna, hogy megkapja bármelyiket, legyen az amerikai vagy kínai. Miközben nincs ma attól nagyobb és csodálni valóbb dolog, mint ami bekövetkezett a vakcinafejlesztés terén, s láthatjuk a tudomány rendkívüli hatékonyságát, addig nálunk országokat és gyógyszercégeket minősítgetnek és rangsorolgatnak aktuálpolitikai szempontok szerint. Hozzáteszem: az a teljesen megmagyarázhatatlan álszemérem és elhallgatás, amivel ezt az egész járványt kezeli a hazai központi kommunikáció, nemcsak szakmai szempontból értelmezhetetlen, de mély sebet ejtett az egész egészségügyön. Olyan bizalmatlanságot okoz az állampolgárokban az ellátórendszerrel – és most aktuálisan a védőoltásokkal – szemben, amelynek hatását még jóval azután is érezni fogjuk, hogy magának a járványnak félig-meddig már búcsút intettünk.
