Előfizetés

Szabad szemmel: Orbán Viktor kifogy a barátokból a legfelső szinten

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2021.03.05. 07:34

Nemzetközi sajtószemle, 2021. március 5.
Bloomberg Orbán Viktor kifogy a barátokból a legfelső szinten. Hogy jobbnak látta kiléptetni képviselőit a kereszténydemokrata frakcióból, még mielőtt felfüggesztik azok jogait, az arra utal, hogy vége az unió fő áramával kötött szövetségnek. De már jó ideje érlelődött, hogy a partvonalra szorul. Ám egyben jelzésszerűen mutatja, hogy a keleti tagok elidegenednek az EU-tól, Lengyelországtól Szlovéniáig, miután a térség az orbáni illiberális demokráciával flörtöl. Négy éve még úgy tűnt, hogy egész Európában jönnek fel a populisták, ám ritkul körülöttük a levegő, miután Biden lett az elnök. De ugyanebbe az irányba hat Merkel közelgő távozása is, mert ő mindig szabadon tartotta a párbeszéd csatornáját Kelet felé, még akkor is, ha lényeges ellentétei voltak Orbánnal. Márpedig hogy az új amerikai vezetés nem nézi jól szemmel a demagógiát, illetve hogy a kancellár után olyasvalaki jön, aki nem kötődik ennyire a régióhoz, nos, az felveti a veszélyét, hogy lázadó keleti tagok még messzebbre sodródnak Brüsszeltől. Viszont felbátorodhat a Bizottság, hogy lépjen fel keményebben Budapesttel és Varsóval szemben, beleértve a támogatások befagyasztását. Bidennek nem lesz könnyű dolga azokkal a vezetőkkel, akik közel kerültek Trumphoz és csodálták. Merkel végignézte, miként szilárdítja meg Orbán a hatalmát, ellenőrzése alá vonva a bíróságokat és a sajtót, ostorozva a bevándorlókat. Utóbbi felhívás volt a keringőre más nacionalisták számára, egyben szemben állt a kancellár nyitott kapu-politikájával. A német miniszterelnök továbbra is a Kelet befolyásos támogatója, akinél számít, hogy az NDK-ban nőtt fel és Prágában járt egyetemre. Még mindig elismeréssel adózik az egykori Szolidaritásnak. Utódja viszont bizonyosan a korábbi Nyugat-Németországot képviseli majd. Ugyanakkor a szoros gazdasági kötelékek szavatolják, hogy a zendülők csak az eddigi panaszaikat tolhassák és ne mehessenek túl azokon. A következő erőpróba a jogállam lesz.
Libération Orbán Viktor távozik a klikkjével a Néppárt parlamenti csoportjából és viszi magával az általa okozott viszályokat is. Ily módon még jobban elszigetelődik és ez megnöveli a magyar uniós kilépés kockázatát. Hogy becsapta maga mögött az ajtót, az földrengéssel ér fel, mert legutóbb, 2009-ben Cameron szánta rá magát arra, hogy új frakciót hozzon létre. A Fidesz tüske volt a köröm alatt az EPP számára, amióta a kormányfő végrehajtotta az illiberális fordulatot 2010 után. Mivel autoriter irányban haladt, ami ellentétben áll a pártcsalád értékeivel, voltaképpen már rég rászolgált arra, hogy megváljanak tőle. Merkel azonban mindig megvédte, részben, mert hűséges akart maradni Kohl-hoz, aki ernyőszervezetet csinált a szövetségből, Berlin főként azonban nem szerette volna meggyengíteni a pártcsaládot, annak keleti befolyását. Hegedűs István, a Fidesz egyik alapító tagja úgy véli, hogy Orbán mostantól kezdve nem tartozik az EU-t irányító elithez. Politikája, a demokratikus értékek feladása egyértelműen a szélsőjobbon jelöli ki a helyét. Egyszerre két lovat akart megülni, maradt volna a Néppártban, hogy élvezze annak védelmét és az általa nyújtott legitimitást, közben azonban erős kapcsolatokat épített ki a szélsőségesekkel, hogy ő legyen a populista Európa vezére. Ám rajta vesztett, ezért napjainkban immár a margóra szorult. De a Néppártból csak akkor távolítják le, ha arra rábólintanak a német uniópártok. Ugyanakkor Hadházy Ákos arra figyelmeztet a lapban: ha az unió megakadályozza, hogy Orbán tovább fosztogassa a brüsszeli alapokat, akkor ez középtávon felveti a magyar távozás veszélyét.
Politico A Néppárt alelnöke szerint a Fidesz további sorsa akkor fordult élesbe, amikor Orbán vasárnap a Webernek küldött levélben kilátásba helyezte, hogy veszik a kalapjukat a magyar képviselők, ha a frakcióban nem az ő szájuk ízének megfelelően alakulnak a dolgok. Esteban Gonzáles Pons, aki a reformot kidolgozó munkacsoportot irányította, elmondta, hogy ezek után több alapvető kérdéssel szembesültek: 1. Ki hozza a döntéseket, ők maguk vagy valaki más? 2. Meg tudja őket osztani a magyar vezető? 3. Tekinthetik-e továbbra is magukat középjobb, mérsékelt, Európa-barát szerveződésnek? Nos, a politikus szerint a válasz kategorikus lett. Ugyanakkor Orbánt a kereszténydemokraták soraiból már csupán a szlovén és az osztrák miniszterelnök támogatja.
Le Monde    Orbán Viktor jó kétévtizedes, viharos viszonynak vetett véget, amikor szakított a néppárti frakcióval. Pedig bizonyos állandó védettséget élvezett az első számú európai politikai erő jóvoltából. Részben a magyarországi német üzleti érdekeltségek folytán, részben pedig azért, mert jó páran a jobboldalon merevgörcsbe zuhantak a nemzeti populizmus felemelkedése láttán. A magyar vezető ugyanakkor a szélsőjobb hőse lett a bevándorlás visszautasítása miatt. Ezzel párhuzamosan pedig jelentős erővé lépett elő a konzervatív táborban, mivel a hagyományos pártok közül jó páran féltek összerúgni vele a port, noha egyre ellenségesebb üzeneteket küldött. A kilátásokról Szicherle Patrik a Political Capitaltől azt tartja a legkevésbé valószínűnek, hogy a Fidesz az EPP társult tagja lenne. Sokkal inkább gondolja úgy, hogy a 12 törvényhozó átigazol a konzervatívokhoz és reformerekhez. Közben pedig folytatja a jogállam leépítését, mert a Néppárt már nem tudja megfékezni, viszont Orbán tudja zsarolni az EU-t, hiszen annak a kilépéssel csökkent a nyomásgyakorlási potenciálja. De majd meglátjuk, miként áll hozzá a magyar kihíváshoz von der Leyen, aki az értékek betartására szólít fel, de ez ügyben sokat nem zargatta Budapestet, illetve a Tanács, amely mindig is vonakodott megbüntetni a magyar kormányt.
Bloomberg Az EU olyan árat fizetett a gazdasági mentőcsomagért, amely elfogadhatatlanul magas lesz, hiszen a két fekete bárány, Magyarország és Lengyelország vétót helyezett kilátásba, ha életbe lép a jogállami mechanizmus. A megoldás az lett, mint már annyiszor idáig, hogy felvizezték a szankciókat. Orbán azonban nem érzi úgy, hogy elmarasztalták, így egyre inkább tekintélyelvű és öntelt. Most éppen az EPP strasbourgi csoportjából vonta ki az embereit, hogy ne zárják ki a magyar delegációt. A demokratikus normák meggyengülése a legnagyobb felső fenyegetést jelenti az unióban, még a gazdasági visszaesést is felülmúlja. Ahogy Timothy Garton Ash megfogalmazta: létében veszélyezteti az EU-t. Ám az újjáépítési terv tárgyalása során megint csak az derült ki, hogy Brüsszel nem képes megvédeni a liberális elveket, mint hogy azt sem, hogy a tagok együtt maradjanak és ne távolodjanak el a centrumtól. De hát Németország pl. ragaszkodik az Északi Áramlat 2-höz, noha a nemzeti önzéssel csak lejáratja közösséget. És az is látszik, hogy az unió nem képes megvédelmezni a polgárait, sem az orosz katonai fenyegetéssel, sem a járvánnyal szemben. A közös vakcinabeszerzés rosszul sült el, csak a kifelé tartó erőknek adott lendületet. Lásd a magyar, lengyel és szlovák különvásárlásokat. De hát a Bizottság ezt alaposan elszúrta, noha éppen abból akart okulni, hogy egy éve a tagállamok egymással marakodtak a védőfelszerelésekért. Ám a próbálkozásból paródia lett.  
FT A vezércikk azt hangsúlyozza, hogy alapjaiban meg kell változtatni az oltóanyagok elosztását az unióban, és e tekintetben tanulhatnak a többiektől azok a tagállamok, amelyek késlekednek a folyamattal. A válságkezelésben az EU jobban teljesített, mint a britek vagy az amerikaiak, de az oltásoknál már nem ez a helyzet. Márpedig ez megnehezíti, hogy lenyomják az új fertőzések számát, feloldják a korlátozásokat és kijárási tilalmakat, és hogy újra nekilendüljön a gazdaság. Ráadásul a brit mutáns gyorsan terjed a földrész egyes részein. Ám töredezik a közösség egységes frontja. Magyarország – nemzeti engedély alapján – orosz és kínai vakcinát szerzett be. Pedig a Pekingből érkezett küldeményről nem tudni semmit sem, mert nem voltak ilyen vizsgálatok. De most a lengyel, a cseh és a szlovák kormány is bejelentkezett Moszkvában, illetve a kínai fővárosban. Ausztria és Dánia pedig Izraellel közösen kíván szert előállítani. Mindez azt jelzi, hogy megrendült a bizalom, mármint hogy Brüsszel képes megszervezni a hosszú távú szállításokat. A tagállamok fizetik meg az elbaltázott közös beszerzés kudarcát. De a hiány hamar átfordulhat bőségbe. Viszont e pillanatban az is látszik, hogy szintén gondot okoz az oltások beadása, mert a készletek csak halmozódnak, de nem jutnak el az emberekhez.
NPR Hogy az EU engedi leszalámizni a jogállamot Magyarországon, az a lehető legnagyobb engedékenység. Ezt Judy Dempsey, a Carnegie Europe agytröszt elemzője fejtette ki az amerikai közrádió körkapcsolásos vitaműsorában, amely a Klubrádióról szólt. Mint mondta, az egész magyar ügy azért különleges, mert az EU az értékekre, a sajtószabadságra, a hatalmi ágak szétválasztására, az elszámoltathatóságra, a független igazságszolgáltatásra, a fékekre és ellensúlyokra épül. Ám Orbán igazából gúnyt űz ezekből az elvekből. A szakértő hozzátette, hogy Merkelnek lett volna módja megszervezni az ellenállást a Fidesszel szemben az unióban. Ám nem lépett, mert neki fontosabbak voltak a német beruházók érdekei. Ezzel a megjegyzéssel azonban nem értett egyet Elmar Brok, a CDU elnökségi tagja, aki hosszú évekig irányította az EP Külügyi Bizottságát. Szerinte Orbán nem esett hasra Németország ereje előtt. A kormányfő abban utazik, hogy kiváltsa Brüsszel bírálatát és ily módon nyerje meg a hazai választásokat. Ugyanakkor a német politikus megismételte, hogy az EU keze meg van kötve, mert nincs hatékony eszköze a renitens államok megrendszabályozására. Cseh Katalin azonban reményt keltőnek tartja, hogy a jövőben a demokratikus normák betartásától függ, kaphatnak-e a kormányok támogatást Brüsszeltől. És az is nagyon jó, hogy a Fidesz távozni kényszerült a néppárti képviselőcsoportból. Mert jobb későn, mint soha. De lépni kell, mert aggasztóak a tapasztalatok Szlovéniában és Bulgáriában is, és a végén már az egész unió stabilitása megrendülhet. A beszélgetésben részt vett Hardy Mihály, a Klubrádió hírigazgatója is, aki elmondta, hogy a hallgatóság 60-70%-át vesztették el, sorsuk újabb csapást jelent a sajtószabadság számára. Hiszen az utolsó független rádió esett el, miközben a médiát a kormány uralja. Az EU ugyan az ilyen esetekben bizottságokat szokott kiküldeni, azok megírják a jelentésüket, az EP-ben pedig felszólalások hangzanak el, de valójában érdemben nem történik semmi. Egyébként Orbán Viktor szóvivője azt üzente az amerikai rádiónak, hogy a Klubrádióról független testület határozott, márpedig Magyarországon érvényesül a hatalmi ágak megosztása. Hardy szerint azonban ez olyan vélemény, ami már nem is állhatna távolabb a valóságtól. Hiszen a miniszterelnök immár 10 éve szorongatja a sajtót, ám az EU mindig lassan és vérszegényen reagál.

A Szputnyik nem kér a botrányból, felbonthatja a szerződést Szlovákiával

Gál Mária
Publikálás dátuma
2021.03.05. 07:14

Fotó: PETER LAZAR / AFP or licensors
Mindenféle szankció nélkül, azonnali hatállyal kész felbontani a szerződést Szlovákiával a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina gyártója, jelentette be tegnap Igor Matovic miniszterelnök.
A pozsonyi kormány kétmillió adag vakcináról kötött szerződést az orosz gyártóval annak ellenére, hogy a négypárti koalícióból kettő ellenezte azt, hogy az ország az EU gyógyszerügynöksége által nem engedélyezett oltóanyagot használjon. A Szputnyik V hétfői megérkezése az országba, de mindenekelőtt az a médiafelhajtás, amit a kormányfő rendezett körülötte, az országon belüli nem szabályszerű engedélyeztetési eljárás, illetve az az egészségügyi miniszter által jegyzett jóváhagyás, amely a felhasználókra, az orvosokra hárította az engedélyezetlen oltóanyag használatának felelősségét, kormányválságot robbantott ki Szlovákiában. Mindezt tovább mélyítette, hogy Matovic nem tárgyalt a két lázadó demokratikus párt, a liberális SaS és a jobbközép Za l’udi vezetésével, ehelyett facebook oldalán üzente nekik, hogy az orosz vakcina vagy az, hogy ő maga személyesen fogadta az első szállítmányt a kassai repülőtéren, nem ok a kormánybuktatásra. A két párt nem akar előrehozott választást, viszont kormányátalakítást követel, a Matovic által „leidiótázott” koalíciós partner, Richard Sulik SaS elnök, egyben gazdasági miniszter már azt is bejelentette, Igor Matovicot alkalmatlannak tartja a miniszterelnöki tisztségre. A populista OlaNO párt elnöke, Matovic mögül kihátrálni látszik legbiztosabb támogatója és koalíciós partnere, a még populistább Sme Rodina párt is, Boris Kollár házelnök jelezte, nem zárkózik el a kormányátalakítástól. Ha a SaS és a Za L’udi kilép a koalícióból, bukik vagy kisebbségbe kerül a kormány, a két békétlenkedő párt nélkül nincs többsége. Matovicnak abban igaza van, hogy a Szputnyik V nem elég a kormánybuktatáshoz, az orosz vakcina beszerzése ugyanis csak a jéghegy csúcsa volt. Ez a négypárti, egy éve hivatalba lépett tűz-víz koalíció kezdettől nem működött, igen rövid időn belül jelentkeztek a feszültségek. Matovic mondhatni, „egyedi módon” kormányoz, a Facebook számára azt jelenti, mint Donald Trumpnak a Twitter. Koalíciós társaival eddig rendszerint jogállamisági kérdésekben mentek egymásnak, mert Matovic a járványra hivatkozva rendszerint szerette volna a törvényeket megkerülve, kedve szerint hozni a döntéseket, de partnerein ezt nem tudta átverni, ezért utólag mindenért őket hibáztatta. A koalíciós társak a Szputnyik beszerzésben sem az orosz oltóanyag minőségét, hatékonyságát kérdőjelezték meg, hanem azt az átláthatatlanságot, ahogyan Matovicék behozták az országba mindenféle – uniós és szlovák – engedély nélkül. Szerdán Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Észak-Komáromban tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, segített Matovicnak az orosz vakcina beszerzésében.

Három erős földrengés rázta meg Új-Zéland partjait

MTI
Publikálás dátuma
2021.03.05. 06:36

Fotó: SAEED KHAN / AFP
A legerősebb 8,1-es magnitúdójú volt a Kermadec-szigetek régiójában.
Három nagy erejű földrengést észleltek helyi idő szerint pénteken Új-Zéland térségében, a Csendes-óceáni Szökőár Előrejelző Központ (PTWC) cunamiriadót adott ki a csendes-óceáni térségre. Az első, erős, 7,3-as magnitúdójú földrengést Új-Zéland Északi-szigetétől keletre kora reggel észlelték, de az akkor elrendelt szökőárriadót időközben már lefújták. A második földmozgás mindössze órákkal követte az elsőt az Új-Zélandtól nagyjából ezer kilométerre északkeletre található, jórészt lakatlan Kermadec-szigetek térségében. Ezt egy harmadik, 8,1-es erejű földrengés követte szintén a Kermadec-szigetek régiójában. A PTWC korábban Új-Zéland Északi-szigetétől keletre egy 7,3-as erősségű földrengést jelentett, amelyet helyszíni beszámolók szerint az egész régóban érezni lehetett, így a nagyobb új-zélandi városokban, Aucklandben, Wellingtonban és Christchurchben is. Az amerikai földtani intézet (USGS) is eredetileg 7,3-asra tette a földrengés erejét, de később ezt 6,9-esre helyesbítette. Az UDGS szerint a rengés fészke tíz kilométeres mélységben volt. Az új-zélandi GeoNet tudományos ügynökség ugyanakkor 7,2-es erősségű földmozgásról számolt be, amelynek fészke 94 kilométeres mélységben volt Gisborne kerület partvidékétől alig száz kilométerre. Több kisebb utórengésről is voltak értesülések. Helyi idő szerint péntek reggel a PTWC cunamiriadót adott ki a csendes-óceáni térségre, arra figyelmeztetve, hogy a szökőár - amely akár három méteres is lehet - elérheti Vanuatu és francia Új-Kaledónia partjait. Nem zárta ki azt sem, hogy kisebb hullámok eljuthatnak akár japán, orosz és mexikói, illetve dél-amerikai partokra is. "Remélem mindenki jól van, különösen azok, akiket a földrengés teljes erejével érintett a keleti partvidéken" - írta Jacinda Ardern miniszterelnök Instagram-mikroblogján. A PTWC korábban közölte, hogy szökőárra lehet számítani a rengés epicentruma körüli 300 kilométeres térségben. "Mindenki, aki partközelben érezte a hosszú, illetve erős földmozgást, haladéktalanul menjen a legközelebbi magaslatra, vagy keressen menedéket a lehető legtávolabb a sziget belsejében" - írta akkor Twitter-oldalán az új-zélandi katasztrófavédelmi hivatal. Néhány órával később a hatóság visszavonta a figyelmeztetést. Egy másik erős földrengés mindössze órákkal követte az elsőt. Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint 7,2-es, az USGS szerint viszont 7,5-ös erősségű földmozgás fészke tíz kilométeres mélységben volt az Új-Zélandhoz tartozó Kermadec-szigetek térségében. Az USGS szökőár veszélyére figyelmeztetett. Egy harmadik, a korábbi kettőnél erősebb, 8,1-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint reggel kilenc órakor ugyancsak a Kermadec-szigetek térségét. Az új-zélandi katasztrófavédelmi hatóság újból felszólította az Északi-szigeten élőket, hogy haladéktalanul hagyják el a partvidéket, keressenek menedéket a sziget belsejében, vagy a magaslatokon szökőár veszélye miatt. Legutóbb 1976-ban történt ilyen erős rengés Új-Zéland környékén. A szökőárriadók miatt némi káosz és közlekedési dugók alakultak ki Új-Zélandon, mert az emberek járműveikkel tömegesen igyekeztek magas területre menekülni a partoktól. Néhány órával később már visszatérhettek partközeli lakhelyükre. A kisebb csendes-óceáni szigetországokban - például Vanuatun és Tongán - többen filmezték a keletkezett tengerárt, és feltették a közösségi médiára, de ezek tanúsága szerint a hullámok jóval kisebbek voltak - legfeljebb 30 centiméter magasak -, mint ami a figyelmeztetésekben szerepelt. Az új-zélandi Christchurch várost 2011-ben rázta meg egy 6,3-es erősségű földrengés, 185 ember halálát okozta, és romba döntötte a belváros nagy részét.