Elolvastam nemrég Presser Gábor könyvét, és levontam belőle egy nagy tanulságot. Bármilyen félelmetesnek tűnik is jelen időben, visszatekintve már kifejezetten szánalmas az a hatalom, amely a tömegízlést próbálja meg irányítgatni.
Korunk Bors Jenőbe ojtott dr. Erdős Pétere, Demeter Szilárd valószínűleg ugyancsak jól tenné, ha átrágná magát a súlyos köteten. Ha a rá jellemző messianisztikus düh talán nem csillapodna is tőle, talán mégis rácsodálkozna: az olyan eredetinek vélt gondolatok, mint például „nem az a dolgunk, hogy az adóforintokat ilyen- vagy olyanoldali konjunktúralovagoknak adjuk, hanem a tehetséges magyarok számára kell lehetőségeket biztosítani”, egy korábbi kor kultúrpolitikai alapelveként is működtek. És bár akkor is megkeserítették sokak életét, azért a valódi – és nem kijelölt – tehetségek igazából rá se rántottak. (Igaz, az a kor legalább tartózkodott az olyan cinikus utóiratoktól, mint hogy „a szekértáborok logikáját meg kell tudnunk haladni”.)
Demeter Szilárd most épp 23 milliárd adóforintot készül elkölteni arra, hogy újrahangolja az úgymond tágabban értelmezett popkultúrát. Ha jól értjük, ebbe minden beletartozik a könyvkiadástól a könyvtárfejlesztésen át a társművészetig - úgy is mint zene, képzőművészet, kőfaragás és balett-táncolás -, és mindezeknek persze lesz egy szép nagy ingatlanjuk is, az óbudai hajógyár és a Zichy-kastély célszerű hasznosításával.
Ha a NER ingatlant akar hasznosítani és irdatlan állami pénzeket akar adni az arra méltóknak, azt persze senki sem képes megakadályozni. Ezért csak annyit jegyeznénk meg: a popkultúra a popular, azaz népszerű kultúra rövidítése, és amióta létezik, azóta evidencia, hogy termékeit a piac emeli fel és hullajtja a mélybe. Az állami költségvetés ebbe ugyan belemaszatolhat, de a kanonizáció dr. Erdősnek sem sikerült – az dr. Idő felségterülete.