A ma 110 éves Vasas története elválaszthatatlan a Népszavától. E lapban jelent meg 1911. február 19-én: „Vas- és fémmunkások, akik a sport és testedzés iránt érdeklődnek, kéretnek, hogy 1911. évi február hó 24-én, péntek este 8 órakor, a Szövetség házának I. emeleti olvasótermében megjelenni szíveskedjenek. Minden vasas, aki egészségét ápolni, testét edzeni akarja és aki híve a nemes sportnak, az ezen az összejövetelen megjelenik!”
Majd március 16-án, a vas- és fémmunkások szövetsége Thököly úti székházában megalakult a Vasas SC.
Nem sokára pedig azt közölte a Népszava: „A Vas- és Fémmunkások Sport Clubjának labdarúgó tagjai március 29-én este fél 8-kor a szövetség Otthon olvasótermében föltétlenül jelenjenek meg. A szerelékek (cipő és a többi) beszerzéséhez szükséges előleget (4-5 koronát) is hozzák magukkal.”
Nem akármi lett ebből. A Vasas-családban egész famíliák váltak olimpiai és világbajnokokká, gondoljunk csak Németh Imrére és fiára, Miklósra, akinek az 1976-os olimpián elért 94,58 méteres világcsúcs-gerelyhajítása során néhányan attól tartottak, hogy a szerszám kiszáll a lelátóra; az olimpiai aranyérmes vívó Kovács Pálra, akinek két fia, Attila és Tamás egyaránt világbajnoki címet nyert; a póló olimpia bajnok testvérpárjaira, Steinmetz Ádámra és Barnabásra, Varga Dánielre és Dénesre; vagy a szintén vízilabdás és ugyancsak olimpiai bajnok Markovits Kálmánra, akinek fia, László teniszbajnok volt, és 2002 óta a Vasas klubelnöke. Vagyis – amint azt Stuber Sándor kollégám bölcsen megjegyezte – 1911-ben korántsem csupán az történt, hogy Edison itt járt Budapesten.
Állt a bál
A megalakulás gondolata Malasits Gézától származott. „Angliában megtapasztalta a munkásegyesületek nagyszerű tevékenységét, és amikor hazajött, nagy lelkesedéssel propagálta a sportklub megalakításának gondolatát” – írták. Nem csoda, ha mindjárt a klub díszelnökévé választották. Másféle díszelnök volt 1946-ban Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Rajk László és társadalmi elnök Kádár János. (Az ügyvezető változatlanul Hegyi Gyula maradt.) De mielőtt megint előkerülne a „komcsi Vasas” sztereotípia, szögezzük le gyorsan, hogy hasonlóképpen „komcsi” volt a Honvéd, az MTK, az Újpest, sőt még az FTC is, amelynek ugyanúgy elnökévé „választották” Münnich Ferencet, akár a Vasasnál Kádárt. Arról nem beszélve, hogy 1974-ben az MSZMP-tag Lénárt Lajos, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese adta át ferencvárosi klubelnökként az új Üllői úti stadiont, amelyet Müller Sándor góljával és 1-0-ás győzelemmel avatott fel a Vasas.
Az angyalföldi pályát is Vasas–FTC-vel avatták 1930-ban. Akkor a piros-kékek 5:2-re nyertek, pedig a ferencvárosi csatársor így állt fel: Táncos, Takács II, Turay, Toldi, Lázár. Takács II először a Vasasban nyert gólkirályi címet, és a munkásklub játékosaként hintett hatot a magyar–francia válogatott meccsen 1927-ben. Farkas 1966-ban néggyel lepte meg a franciákat (4:2), majd azt olvasta magáról a Népsportban: „A mezőnymunkából nem nagyon vette ki a részét.”
A harmincas diadal azért is volt nagyon szép, mert 1928 augusztusában ez látott napvilágot a Vasasról: „Az anyagi bajok a föloszlatás bekövetkezését siettetik. A tavaszi fordulót a futballisták úgyszólván tréning nélkül játszották végig, mert anyagiak hiányában nem volt tréningpályájuk. Most, az őszi forduló elején ugyanez a helyzet. Pályát kellene bérelni, de nincsen pénz. Két év előtt a vasas sportolók két tornateremben kultiválták a sportot. Ma az egyesület – mivel a világítás és a fűtés számláját nem tudja fizetni – tornaterem nélkül áll.”
Gyűjtést rendeztek hát a munkások körében – heti húsz fillér adományt kértek tőlük –, jazzbandes és cigányzenés bált tartottak a pálya javára személyenként 1 pengő 50 fillérért, családi jegyenként négy pengőért.
Sárga-kék Kinizsi
A helyzet még így is nehéz maradt, sőt egyre nehezedett. Dr. László András, az MLSZ alelnöke 1942-ben a Vasas kizárását kezdeményezte, mert „az egyesület élesen szembehelyezkedik a keresztény és nemzeti irányzattal. Táborában meg lehet találni a budapesti zsidóságnak azt a rétegét is, amely a magyar labdarúgás éléről kiszorult, s amely minden erejével azon fáradozik, hogy megakadályozza az MLSZ-nek keresztény és nemzeti szellemű célkitűzéseit.”
A „kiszorult” annyit tett, hogy 1939 júniusában Gidófalvy Pál kormánybiztost ültették a függetlenségétől megfosztott szövetség élére, mert sajnálatos módon az MLSZ-t sem hatotta át eléggé a keresztény-nemzeti szellem. A Vasast hamarosan Nemzeti Nehézipari Munkások Sport Klubjává, majd Nemzeti Vasassá és Kinizsivé nevezték át – az volt a magyar sporttörténelem első erőszakolt Kinizsije –, a színeit pedig sárga-kékre változtatták.
Ma a Vasas azon kevés klub egyike, amelyet nem elkötelezett kormánypárti politikus, hanem saját korábbi sportolója irányít. Markovitsnak is kell engedményeket tennie – örök „titok” marad, miért épp a Dunaszerdahely volt az ellenfél az új Illovszky stadion nyitómeccsén –, ám a tisztségére méltó elnök azt hangoztatja: „Itt egyetlen hovatartozás létezik, a kötődés a Vasashoz.” Kétségkívül ma már korántsem csupán baloldali klub az angyalföldi, elvégre a korábbi munkáskerület is erősen megváltozott. Napjainkban trendi és egyáltalán nem olcsó Angyalföldön lakni, más a közönség, mint hatvan éve, amikor a Thälmann utcai lakótelepet teljes egészében átadták, a Vasas pedig örökre birtokba vette a Fáy utca 58-at. Akkoriban 12 416 volt az angyalföldi nézőátlag, és a Kiskunhalasról igazolt Bundzsák Dezső azt emlegette: „Minduntalan attól féltem, hogy nekem jön egy hatalmas sárga villanyos.”
V betűs fogalom
Hatalmasokból piros-kékben is van bőven. Gyarmati Olgától Jeney „Pierre-ig”, Kozma "Picitől" Hegedűs Csabáig, Papp Lászlótól Gedó Györgyön át Kovács „Kokóig” – nemcsak ökölvívó: labdarúgó Kovács „Kokó” is akadt –, a Barcelonából Ricardo Zamorát kiszorító Plattkó Ferenctől Szilágyi Áronig. Ötven olimpiai, 55 világ- és 62 Európa-bajnoki cím eddig a Vasas, s ehhez jön még 1972-től szériában tizenegyszeres, illetve 1975 és 1984 között kilencszeres bajnok, egyaránt BEK-győztes női kézilabda- és vízilabdacsapat az évszázad játékosai, Sterbinszky „Amál” és Faragó „Tonó” vezérletével; egyéni (Körmöczy Zsuzsa) és páros Roland Garros-elsőség (Temesvári Andrea Martina Navratilovával); páros wimbledoni győzelem (Taróczy Balázs Heinz Günthardttal). Továbbá két magyar klubmeccsrekord: a Vasas–Rapid KK-döntőn (9:2) és a Vasas–Real Madrid BEK-elődöntőn (2:0) egyaránt 100 ezer szurkoló tolongott a Népstadionban, ahol a Vasas 48-szor játszott legalább 60 ezer néző előtt. Minden idők legjobb magyar labdarúgó Eb-szerepléséből, az 1964-es bronzéremből a Vasas öt játékossal – Szentmihályi, Mészöly, Ihász, Sárosi, Farkas – vette ki a részét, és 1966-ban, amikor Farkas a vb-történet legemlékezetesebb góljainak egyikét rúgta a liverpooli magyar–brazilon (3:1), veretlenül nyert bajnoki címet a piros-kék együttes. Akkor mondta a 101-szeres válogatott Bozsik József: „Ha az ember hazai pályán jó futballt akar látni, akkor megnézi a Vasast.”
A labdarúgócsapatról már a harmincas években azt írta a Friss Újság: „A Vasas-iskola hosszú éveken keresztül szinte fogalom volt.” Hetvenhét, a legutóbbi – százgólos – első osztályú futballbajnoki cím óta mind kevésbé fogalom. A Kossuth-díjas Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetője szomorkásan említette: „A hatvanas években Munkácson egy szemcsés tévén szurkoltam a piros-kékekért. Most pedig kénytelen vagyok átkapcsolni a nem szemcsés tévén a Vasas meccséről a Barcelonáéra.” A másik Kossuth-díjas, a színművész Lukács Sándor pedig így vallott: „A Vasas nekem csupa k. Kamarás, Kárpáti, Kontha, KK, kilenc-kettő, kék... Kivétel a piros. De a kivétel is k-val kezdődik.”
Ám hogy összességében gyönyörű volt ez a sok-sok év, az száztíz százalék.
