Az első egészestés nagyjátékfilm általában személyes indíttatású alkotás. A világháború témája miért volt fontos?
Inkább az izgatott, hogy mit állít ez a film, amelynek főszereplője ugyanolyan helyzetben van, mint én: sötétséget érzékel maga körül – ezt lehet az aktuálpolitikára is érteni, de magára az egész világra is. Ám hiszek abban, hogy e komplikált helyzeten majd túllépünk és minden visszatér a normális kerékvágásba. Viszont ha így futunk neki az életnek, akkor könnyen előfordulhat, hogy nem vesszük észre azt, ami előttünk van, amire azonnal kellene reagálni. Például, amikor itt voltak a menekültek a Keleti pályaudvarnál, én meg ültem az irodámban, kortyoltam a nagyon finom kávét és azon gondolkodtam, milyen filmet fogok készíteni. Utólag döbbentem rá és tettem fel magamnak a kérdést: miért nem vittem oda egy takarót vagy némi élelmiszert? A fantáziámmal voltam elfoglalva, a valóságról pedig lemaradtam. A Természetes fényben látható katonákkal is pontosan ugyanez történik meg: túl akarnak lenni a háborún és abban reménykednek, hogy hazamennek és minden olyan lesz, mint régen. Az az elsődleges szempont, hogy túléljenek: így számos döntéshelyzetben nem megfelelően reagálnak. Semetka jó embernek gondolja magát, miképpen én is – de valójában gyengék vagyunk és nem tudunk eléggé érzékenyen reagálni a jelen pillanatra. A modern emberi társadalom tragédiája, hogy késve reagálunk. A miértre kerestem a választ.
Ha a mai világot és a második világháború korát ugyanaz a sötétség uralja, akkor hol az optimizmus?
Nincs. Naivitás van. Azt várjuk, hogy a világ megjavuljon, de nem teszünk semmit. Az aktuálpolitikára értve: ma nagyon nehéz időszakot élünk meg Magyarországon és azt gondoljuk, hogy idővel majd más lesz. De ennek érdekében nem teszünk semmit. Az a legnagyobb tévedésünk, hogy azt gondoljuk, nem a mi feladatunk a változás érdekében tenni. A filmben Semetka sem gondolja, hogy az ő feladata a sötétséget kivilágosítani. Szeretne visszatérni a családjához és tovább művelni a földet: az ő tragédiája, hogy ezt gondolja. Nekünk itt és most van feladatunk. Ezzel nem ítéletet akarok mondani a magyar honvédek felett, hanem pont azt hangsúlyozni, hogy milyen védtelenné válunk krízishelyzetben.
A Természetes fény a jelen sötétségében, a kultúrkampf és a történelmi-filmtagadás korában született meg, miközben a hatalom a lelkesítő magyar filmeket várja. Nem olyat, mely a magyar katonák bűneit mutatja be, művészi érzékenységgel.
Engem a személyes érzéseim motiváltak, de nagyon fontos részletekbe menően ismerni a múltat és azzal szembenézni. Elképesztően ártalmas az a kép, hogy áldozatként képzeljük el Magyarországot. A pozitív változás alapja, hogy elfogadjuk: nem csak áldozatok voltunk a történelem során, hanem elkövetők is egyben. A történelem sosem egysíkú. Volt egy vetítésünk nyáron a Nemzeti Filmintézetben, ahol Káel Csaba kormánybiztos is látta a filmet és döntőbizottság jelenlétében azt mondta: amikor ő történelmi filmekről beszélt, ilyenre is gondolt. Meglepődtem és persze örültem. Értem, hogy az most a hangulat, hogy a lelkesítő filmeket jobban kell támogatni, de a Természetes fény sem ostorozza a magyarokat. Nem olyan, mint Elen Klimovnál, ahol az elkövetőket a rendező a megtestesült gonosznak ábrázolta. Én azt mutatom be, hogyan tud egy ember efféle szörnyű helyzettel szembesülni. A filmem célja nem az ítélkezés, hanem a megértés. Hangsúlyozom: nem csak a második világháború esetében. Visszamenőleg is sok mindenre érdemes rákérdezni. Például: mi vezetett Trianonhoz? Nem csak az ellenségekre kell mutogatni, hanem Magyarország szerepét is tisztázni érdemes. Például: miért blokkolta az állam a cseheknek vagy a románoknak az autonómiáját? Előrébb jutunk, ha a magunk felelősségét vizsgáljuk.
De Magyarországon ez most nagyon nem divat. A konzervatív gondolkodók egyre inkább hiszik azt, hogy nem is vettünk részt semmi rosszban. Például a holokauszt is csak a németek bűne. A múltunk kifehérítése most a trend.
Az ilyen típusú konzervatív gondolkodással nem tudok azonosulni, ez zsákutca. A bűnbakkeltés zártsághoz vezet és ahhoz a fikcióhoz, hogy egyek vagyunk. Ajánlom Závada Pál regényét, amely sokkal részletesebben beszél a második világháborúról. Rengeteg olyan borzalom történt, amelynek nyoma sincs a mai közbeszédben.
Nem tart attól, hogy a múlt bűneivel való szembesítés miatt nem fogják eléggé nemzetinek tartani a Természetes fényt? Egyáltalán, fontos-e ma ez az idea?
Én nagyon szeretem Magyarországot. Szeretek itt élni. Jó volna, ha mindenkinek jó lenne itt élni. A film ezzel a céllal készült. Azzal, hogy elfojtunk dolgokat, nem lesz jobb érzés magyarnak lenni. De kérdezem, mit jelent a nemzeti Magyarország ideája? Ki tudja ma visszafejteni a tiszta vérvonalát a honfoglalásig? Nekem a szüleim német származásúak, de magyarnak tartották magukat. Ha megnézzük a vezetékneveinket, nincs még egy olyan náció, ahol ennyiféle etnikum megmaradt volna. Jelölik, hogy honnan jövünk: Szerb Antal, Török Ferenc, Bolgár György – a listát nagyon sokáig folytathatnám. A filmben az őrnagy, aki hazaküldi a Semetkát, egy vajdasági parasztember, a neve Franczia Gyula. Ő magyarnak vallja magát, de a családja kétszáz éve Elzászból jött ide, amikor a Habsburgok betelepítették. Nekem például orosz feleségem van, a gyerekeim pedig egyszerre magyarok és oroszok. Ez gazdagodása a létnek, nem pedig a leszűkítése. Hangsúlyozom: a második világháborúban a megszálló magyar hadsereg katonáinak minimum az egyharmada nem magyar anyanyelvű volt, hanem szlovák, rutén vagy román. És valóban: tényleg nincs semmi nemzeti abban, hogy kivittük például a szláv szlovákokat, hogy harcoljanak a szlávok ellen.
A 71. Berlinálén volt a világpremier, gondolom sok online interjút adott.
Igen.
Miket kérdeztek?
A német újságírók rengeteg aktuálpolitikai kérdést tettek fel, miközben a többi országból érkező zsurnaliszták nem, az angolszász kritikusok pedig „csak” egy háborús filmet láttak. A németek nagyon kíváncsiak voltak arra, vajon a film mennyire tükrözi a mai viszonyokat. Azt szinte mindenki feszegette, hogy a társadalom milyen viszonyban áll a második világháborúval, szó van-e arról, hogy a magyarok kollaboráltak a náci németekkel. Megdöbbentek azon, hogy mennyire nem a közbeszéd része a második világháború. Ungváry Krisztián is csak mintegy húsz évvel ezelőtt kezdett írni erről a korszakról – az oroszellenesség a rendszerváltás előtt tabunak számított, illetve utána már említett áldozatkép dominál. Az angolszász újságírók jelentős többségének újdonság volt, hogy Magyarország német szövetséges volt és az ő oldalukon harcoltak.
Filmrendezőként nem furcsa ilyen kérdésekre válaszolni?
Zavarbaejtő. Nyilván azért készítek filmet, hogy az önmagáért beszéljen. A Természetes fényre is művészeti alkotásként tekintek, melynek csak egy összetevője a történelem.
Több kritika a már említett Elem Klimov Jöjj és lásd! című klasszikusához kapcsolta a Természetes fényt.
Az a film annyiban tényleg inspirált, hogy biztos voltam abban, mást szeretnék mutatni, mint Klimov. Az én nagyapámból indultam ki, aki szintén ott volt Oroszországban – nemrég halt meg kilencvenkilenc évesen –, és emberként ismerek. Elképzeltem, hogy ő hogyan viselkedett volna egy olyan helyzetben, ha az osztaga felgyújt egy falut. Sosem tudtam őt azonosítani azzal a képpel, ahogy a Klimov-film mutatja be a németeket, akik sátáni kacagással ölik az embereket. Én a katonák szemszögét mutatom meg, ezzel teljesen szembe megyek Klimovval. Ha valós referenciát kell mondanom, akkor Tarkovszkij Sztalkerének a hangulata a mérvadó. Mindig is izgatott a ködös, félhomályos orosz vadon, amely egyszerre szenvtelen és lírai.
Závada Pál regényétől igencsak eltávolodott végül.
Valóban, a jelenetek szintjén a filmnek nem sok köze van a könyvhöz. A regény húsz évet ölelt át és számos főszereplője van, én csak egy embert, Semetka Istvánt emeltem ki és négy napját mutatom meg. Konkrétan egy jelenet sincs a könyvből átemelve. Amit a vásznon látunk, azokat olyan eredeti naplók inspirálták, amelyeket éveken keresztül kutattam a Hadtörténeti Levéltárban. A film szellemisége mégis azonos Závada regényének szellemiségével, miközben írtam a forgatókönyvet ez inspirált, és ily módon ez is egyfajta adaptáció.
