gyilkossági kísérlet;

2021-03-17 09:15:47

Tőrkéssel szúrta le párját a fiatal nő, mert szidta a családját

A nő ezután rögtön lehiggadt, és párja segítségére sietett, majd amikor látta, hogy az általa okozott szúrt seb vérzik, értesítette a mentőket is.

Életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség azzal a 29 éves nővel szemben, aki egy veszekedés után mellkason szúrta az élettársát.

A nő és az élettársa tavaly augusztusban összeszólalkozott a Siófok környékén található lakásuk konyhájában , majd dulakodás alakult ki azért, mert a férfi szidta a nő családját. A veszekedés később az egyik szobában folytatódott, ahol a felek kölcsönösen lökdösték egymást, illetve a férfi különböző tárgyakat dobott a nő felé.

A veszekedés egy idő után elcsitult, ennek ellenére a vádlott hirtelen indulattól vezérelve a táskájából elővett egy 16,5 cm pengehosszúságú tőrkést, majd a nyári melegben felsőt nem viselő élettársához lépve, és közepes erővel mellkason szúrta. A nő ezután rögtön lehiggadt, és párja segítségére sietett, majd amikor látta, hogy az általa okozott szúrt seb vérzik, értesítette a mentőket is.

A férfinak a támadás következtében nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett, mivel a szúrás a mellüreget nem nyitotta meg, azonban az elkövetés eszköze, a szúrás ereje és iránya miatt fennállt a reális lehetősége annak, hogy a nő közvetett életveszéllyel járó sérülést okozzon a férfinak.

A Somogy Megyei Főügyészség felfüggesztett börtönt kért a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését beismerő és megbánó nővel szemben.