Előfizetés

Botrányos védettség: Covid-ban elhunytnak is küldtek igazolványt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.17. 22:02
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A kormány szerint majd a nemzeti konzultáció eredménye dönti el, mire is lesznek jók az eleve hibáktól hemzsegő plasztikkártyák.
Hibákat találtak, nem is egyet az RTL híradó nézői azokon a koronavírussal szembeni védettséget igazoló okmányokon, amelyeket többen is megkaptak az elmúlt napokban. A védettségi igazolvány mindenkinek jár, akit oltóanyagtól függetlenül megkapta az oltást. – A beoltottak esetében lejárati dátum nincs a kártyán, aki átesett a betegségen, annak hat hónapra szól, azok számára, akik pedig laboratóriumi eredménnyel bizonyítják, hogy van elég antitest a szervezetükben, négy hónapig érvényes – sorolták a hivatalos szöveget. Mint kiderült a valóság egészen más. Egy neve elhallgatását kérő férfi elmondta:
„Édesapám elsején halt meg egy kórházban, a védettségéről szóló igazolást pedig 17-én kaptam kézhez. Az, hogy valaki az elhalálozása után bő két héttel ilyen levelet kap, kegyeletsértő és érthetetlen.”

– Megkaptam a védettségi igazolványt, amin érvényességi dátumként 2021. május 13. szerepel, miközben a védőoltást március 8-án adták be. Párom egy nappal azelőtt, 7-én kapta meg az oltást, majd az igazolványt, ugyanígy májusi dátummal – panaszkodott egy hölgy. A televízió beszámolt annak az öttagú családnak az esetéről is, amelynek tagjai egyszerre, egy időben átestek a betegségen, de csak négy plasztikkártyát kaptak, eltérő dátumokkal: az édesanyáé például kilenc hónapra, egyik kisfiáé pedig fél évre szól. Volt, akinek egyszerre két igazolványt is postáztak, az egyiket azért, mert átesett a betegségen, a másikat pedig azért, mert három hónappal később beoltották.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-oldalára kedden feltöltött egy védettségi igazolványt, amivel több probléma is akadt: kiskorú kapta, aki természetesen nincs beoltva, de nem produkált sem tüneteket, sem pozitív teszteredményt, pedig sportolóként többször is tesztelték. Ellenben volt egy csapattársa, aki igazoltan pozitív volt, mégsem állították le az edzéseket és senkinek nem kellett karanténba vonulni.

Az RTL Híradó a hibákkal kapcsolatban feltett kérdéseire az operatív törzs nem válaszolt. A kormány nevében a Kormányzati Tájékoztatási Központ pedig a kártyák ügyében pedig egészen másra hivatkozott:
„a nemzeti konzultáció keretében az emberek döntenek arról, hogy a védettségi igazolványhoz milyen jogok kapcsolódjanak”.

NER-jet ingajáratban: hosszú hétvége Dubajban

Batka Zoltán
Publikálás dátuma
2021.03.17. 19:40

Fotó: Béres Márton / Népszava
„Mészáros Lőrinc úr sem üzleti, sem magánéleti vonatkozásban nem kíván nyilatkozni.” – mindössze ezt közölte a Népszava érdeklődésére a Mészáros-csoport.
Azután kerestük meg Orbán Viktor kormányfő barátját, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerdán közzétett egy dokumentumot, amelyben az olvasható: mások mellett egy Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea nevű utas repült a NER-elit által gyakran használt Bombardier luxus magángép fedélzetén Dubajba az ünnepi hosszú hétvégén. Azt már korábban kiszúrta a gépek útvonalát követő internetes oldalon a 24.hu, hogy a luxusgép március 12-én Dubajban járt, ám azt nem lehetett tudni, kik voltak a fedélzeten. Hadházy ezután szerzett meg és tett közzé egy olyan – miként fogalmazott, minden jel szerint valódi – földi kiszolgálást kérő űrlapot, amelyet a luxusgépet üzemben tartó osztrák cég egyik emailcíméről küldtek egy dubaji magánrepülőtérnek. Az űrlapon a gép adatai mellett a személyzet és az utasok neve, születési dátuma látható. Lapunk által megkérdezett, iparágban dolgozó szakértő hitelesnek ítélte meg az e-mailt, annak adatai, fejléce mindenben megfelelt az ilyenkor szokásos engedélykérésnek. A magángép kedd este érkezett vissza Budapestre ekkor a hvg.hu videót készített a kiszálló utasokról. Bár az utasokon szájmaszk volt, a kiszálló férfi emlékeztetett a felcsúti oligarchára. Utána egy szőke nő szállt ki a gépből. Azt, hogy Várkonyi Andrea látható-e a képeken, nem tudni: megkerestük a korábbi televíziós műsorvezetőt és kértük, cáfolja vagy erősítse meg, utasa volt-e a gépnek, de kérdéseinkre nem válaszolt. (Mint emlékezetes, nemrég írtunk arról, hogy új médiacége a Whitedog Media Kft. Mészáros Lőrinc egyik érdekeltségében üzemel. Várkonyi akkor ezt annyival kommentálta lapunknak, hogy piaci alapon bérli az Andrássy úti luxusépület egy részét.) Ha valóban az állami megrendelésekkel, közpénz támogatásokkal bőven ellátott Mészáros tért haza kedd este Dubajból, akkor az politikai szempontból is figyelemre méltó. Barátja, Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis február 26-án kifejezetten kérte az ilyen utak mellőzését, mert „be fogják hurcolni nekünk ide az újabb, gyorsan fertőző mutánsokat.” Orbán nem sokkal azután beszélt erről, hogy a NER luxusgépe a vírusválság idején is folyamatosan ingázott a luxus üdülőhelyek és Budapest között: karácsonykor a Maldív-szigeteken, majd többször is Dubajban járt. Megkerestük a miniszterelnök szóvivőjét, Havasi Bertalant, szerettük volna megtudni, mi a kormányfő véleménye arról, hogy a jelek szerint Mészáros Lőrinc Dubajban járt, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

Nem ajánlott célpont

A külügyminisztérium a járvány miatt egyértelműen a nem ajánlott utazási célpontok között említi Dubajt. Az Egyesült Arab Emirátusok tavaly szeptember óta az az I. biztonsági besorolási kategóriába, azaz az utazásra nem javasolt országok listájára került. A Dubajba való belépéshez elég egy 72 órás, negatív, angol nyelvű PCR-teszt. Hazafelé 10 napos karanténba kell vonulni, kivéve, ha igazolhatóan üzleti útról volt szól.

Szél Bernadett: A vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.03.17. 19:29
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Müller Cecília késve küldött adatai is „politikailag manipuláltak” a független országgyűlési képviselő szerint.
Csak a harmadik hullámban tudhattuk meg, hogy mely otthonokban és milyen mértékben terjedt a járvány az első és második hullámban – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Szél Bernadett, aki hónapokig tartó adatkérések és levélváltások hosszú sora után kapta meg a szociális otthonok fertőzöttségi és halálozási adatait március 5-ig bezárólag. A Müller Cecília országos tisztifőorvostól kapott adatokból a független országgyűlési képviselő megállapította:
„A vírus minden negyedik áldozata szociális otthon lakója volt.”

A két hullám összesített adatai alapján a március 5-ig koronavírusban elhunytak 24 százaléka, azaz mintegy negyede volt szociális otthonok (szociális és gyermekvédelmi intézmények, idősotthonok, fogyatékossággal élőket gondozó otthonok, pszichiátriai betegek otthonai, hajléktalanokat ellátó intézmények) lakója. A járvány őszi hulláma 25-ször több halálos áldozatot szedett az idősotthonokban, mint az első. A második hullámban hunyt el a koronavírus idősotthoni áldozatainak 96 százaléka. Novemberben vidéken robbant be igazán a járvány: 
„Az első hullámban 140 idősotthoni elhunyt 70 százaléka, 99 fő volt fővárosi otthon lakója, a második hullámban a 3512 elhunyt 5 százaléka, 176 fő. Tehát az ősszel kezdődő hullámban az idősotthoni elhunytak 95 százaléka vidéki otthon lakója volt.”

Az ellenzéki politikus aláhúzta, a második hullámban Budapesten volt a legkevesebb idősotthoni áldozata a koronavírusnak az érintett férőhelyek arányában, Heves megyében a legtöbb: itt az érintett férőhelyek 12,5 százalékán gondozott idős ember hunyt el. – Férőhelyarányosan a legtöbb idős ember a kiskunfélegyházi Szivárvány Intézményben hunyt el (27-en a 108 férőhelyes otthonban), de több otthonban is voltak hasonló arányok. A második hullámban abszolút értékben a legtöbb elhunyt Pest megyében volt (311 fő), az intézmények közül pedig a nyíregyházi Szivárvány Idősek Otthonában (48 fő) – tette hozzá Szél Bernadett, aki szerint sokatmondó az is:
„az első hullámban 5 idősotthoni gondozó hunyt el, a másodikban 13 fő, így a járvány kezdete óta összesen 18 idősotthoni gondozó hunyt el. Az első hullámban 137 dolgozó lett pozitív, a második hullámban 8273”.

Ugyanakkor, mint azt a képviselő leszögezte, „megint sikerült politikailag manipulált táblázatot küldeni, ugyanis a tavaszi hullám adatait tartalmazó táblázatból hiányzik a férőhelyek számára vonatkozó oszlop”. Az alapján például látni lehetne például, hogy az ország legnagyobb idősotthona a Müller Cecília által sokat említett 544 fős Pesti úti idősotthon. Továbbá van, ahol kevesebb elhunytat jelez a táblázat, mint legutóbb: a budapesti Empátia Gondozóházban például november 14-én még 21 elhunytat tartottak számon, márciusban már csak 16 főt.