„Ha heteroszexuális fiúk halnának meg ekkora számban, leállt volna a világ. Botrány lenne. Lázadás.” Az idézett sorok, miközben napjaink történéseire és politikai döntéseire is rezonálnak, esszenciáját adják mindannak, ami a Russel T. Davies által rendezett Ez bűn (It’s a Sin) című sorozatot alapjaiban meghatározza. Az HBO GO műsorán látható ötrészes miniszéria a nyolcvanas évek Londonjába kalauzolja a nézőt néhány fiatal történetén keresztül: főszereplője a merev szülői környezetből kiszakadni vágyó, színészi babérokra törő Ritchie (Olly Alexander), akihez az eltérő családi háttérből érkező, ám egyaránt szabadságot áhító, a munka világába épp csak belépő Colin (Callum Scott Howells), Roscoe (Omari Douglas), Ash (Nathaniel Curtis), és Jill (Lydia West) csatlakozik.
Féktelen lendülettel és szenvedéllyel vetik bele magukat az éjszakába, a szexuális örömök és vágyak rejtélyeibe, és ismerkednek a saját határaikkal, mígnem megjelenik a horizonton egy ismeretlen kór, az AIDS. A néhány éven belül több ezer életet követelő betegség eleinte azonban csak titokzatos mendemondának, a homoszexualitást elutasító társadalmi rétegek félelemkeltésének tűnik – egy ponton el is hangzik a sokakat foglalkoztató kérdés: „elhiszitek, hogy van egy kór, ami csak melegeket öl?” –, mígnem egyik napról a másikra válik a fiatalok életét is alapjaiban megváltoztató valósággá.
A rövid, ám annál súlyosabb széria a korábban nem tapasztalt helyzettel járó, személyes feldolgozási, megküzdési stratégiákat, a tagadás és a félelem eltérő fázisait követi végig – amely ismerős tapasztalás lehet a koronavírus járvány idején is –, miközben képet rajzol a betegség kezdeti éveiről, az információszerzés diszkrimináció és stigmatizáció nehezítette lehetőségeiről. Egyúttal túlmutat mindezeken, és az empátia, az elfogadás, az egymás felé fordulás napjainkban sem kevésbé (sőt, egyre inkább) jelentős kérdéseit járja körbe.
„Ezt teszi a szégyen az emberrel. Elhiteti vele, hogy megérdemli. A kórházak tele vannak férfiakkal, akik azt hiszik, megérdemelték. Haldokolnak, és valahol a lelkük mélyén azt érzik, hogy igen, így kellett lennie: »Magamnak köszönhetem, az én hibám. Mert a szex, amit szeretek, megöl«.” Halljuk egy helyütt, s e sorok éppúgy szólnak a végletekig tagadó szülőknek, az azonnali megoldáskeresés helyett az önmaga védelmezését előtérbe helyező hatalomnak, a mocskok áradatát másokra zúdító ismeretleneknek, s mindannyiunknak, akik egyszer is találtuk magunkat az ítélkező szerepében.
Ugyanakkor az Ez bűn legnagyobb erénye, hogy bár feloldozást nem kínál, mégis a felszabadulás lehetőségét sejteti. Mialatt fájóan szembesítő és hiánypótló alkotás, míg a szemünket törölgetjük, és küzdünk önnön démonjainkkal, könnyed képsorokon sejlik át a szabadság és az élet szeretete, amely mindent megszépít, kicsit talán a halált is.
