„Amikor meglátták, hogy fehérbőrű nő vagyok, nem foglalkoztak velem”

Három év és tizenötezer megtett mérföld után írta meg Jessica Bruder újságíró A nomádok földje című regényét. Az ebből készült filmet hat Oscar-díjra jelölték és legnagyobb esélyesnek számít az idei gálán.

Mikor döntötte el, hogy éveket fog arra szánni, hogy a modern kori amerikai nomádizmust kutassa?

Amikor fiatalabb voltam, azt gondoltam a lakóautókkal utazó emberekről, hogy boldog nyugdíjasok, akik a jól megérdemelt pihenésület töltik, szabadok és kvázi hobbiból és szórakozásból járják be az országot. Mintha csak örökké tartó szabadságon lennének. Aztán írtam egy cikket azokról a cégekről, amelyek bizonyos időszakokban határozott időre vesznek fel munkásokat és létezik egy olyan közösség, akik városról városra, cégről cégre utazva egy lakóautóban élik le az életüket. Nem hajléktalanok, hanem otthontalanok. Egyértelmű volt, hogy többet szeretnék tudni róluk, így vállalkoztam arra, én is útra keljek.

Mennyi ideig volt úton?

Összességében három évig. Ez idő alatt néha hazatértem, tehát nem váltam a kutatási témám tárgyává. Tizenötezer mérföldet tettem meg, és lezártam a folyamatot. Addig érdemes egy témával foglalkozni, amig távolságot tudsz tartani, így az objektivitás adott.

Meglepődött, hogy végül játékfilm készült a könyvéből?

Meg, de nagyon örülök neki. Amikor a kiadóm jóvoltából „híre ment”, hogy min dolgozom, idejekorán megkerestek filmesek. Azt ajánlották, hogy velem tartanak és dokumentumfilmet forgatnak. Erre nemet mondtam, mert ezzel elveszítettem volna az intimitás lehetőségét is. Nem gondolom, hogy befogadtak és bizalmukat elnyertem volna, ha egy filmes stáb lóg a nyakamban. Miután megjelent a könyv, nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Frances McDormand áll azok mögött, akik megvették a megfilmesítés jogait. Ennek ellenére nehezen tudtam elképzelni, hogyan lesz egy Oscar-díjas filmcsillagból nomád, de roppant optimista voltam.

Mennyire volt nehéz újságíróként „beszállni” a nomádokhoz?

Nehéznek nem mondanám, inkább munkaigényesnek. Van olyan, aki azzal fogadott, hogy nem áll velem szóba, mert tudja, hogy vagabund hajléktalanoknak fogják őket beállítani. Ilyen esetekben visszavonultam, nem módszerem az emberek zaklatása. De látták, hogy hónapokig én is egy autóban lakom, ezért egy idő után elkezdtek beszélni és meghívtak a közös gitározásokra. Egy idő után nem az újságírót, hanem az embert látták.

A regényben egyes szám első személyben ír és ön a főszereplő. A filmből az ön karaktere kimaradt, és bekerült Frances McDormand fiktív figurája.

Hasonló utat tett meg, mint én, hiszen mindkettőnk mentora a filmben is látható Linda May, aki korábban kamionsofőr volt. Tőle tanultam meg, hogy hogyan lehet túlélni egy lakóautóban. Ezt az életet csak segítséggel lehet elkezdeni. Azért írtam egyes szám első személyben a regényt, hogy az olvasónak legyen hiteles kapcsolódási pontja. Frances karaktere ugyanezt a cél szolgálja a filmben, így nincs ezzel bajom!

A könyvében és az abból készült filmből is egyértelmű, hogy a modern amerikai nomád fehérbőrű.

A szegénység és az azzal járó kiszolgáltatottság tartja össze őket. Utazásaim során találkoztam olyan emberrel, aki a hetvenes években a McDonald’snál volt vezető beosztásban, majd a 2008-es gazdasági világválságban mindenét elvesztette és azóta nomád. De nem megkerülve a kérdést: igen, a nomádok többsége fehérbőrű. Annak idején nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, de amikor 2017-ben megjelent A nomádok földje, nem telt el hét olyan szalagcímnek nélkül, melyeknek lényegük, hogy a rendőrség fegyvertelen fekete emberekkel végzett Amerikai országútjain. Egyszóval, fekete bőrűként egészen veszélyes az Egyesült Államokban déli államokban utazni. Továbbmegyek: a latinók számára is életveszély, mivel számos esetben mexikói menekültnek tartják, folyamatosan megállítják és ellenőrzik őket. Én hosszú hónapokon keresztül utaztam és amikor meglátták, hogy fehérbőrű nő vagyok, nem foglalkoztak velem. Illetve egyszer figyelmeztettek egy szabálytalanság miatt és utána hosszan magyarázták, milyen turisztikai érdekességek vannak a környéken.

A könyv és a film is kritikus a mai kapitalista társadalommal szemben.

Furcsa, hogy emberek miről gondolják azt, hogy politikai vélemény, vagy sem. Volt olyan reakció a könyvemre, hogy az nem eléggé kritikus, sőt. Ennek ellenkezője is, amely szerint én politikai céllal voltam motivált. Nem lepődtem meg. Válaszul csak azt tudom mondani, hogy amit megmutatok, az status quo. Mindemellett nem törekedtem manifesztumra. Ez hiba lett volna, mert már úgyis polarizált a társadalmunk. Teljesen kettészakadt, az emberek egyre radikálisabbak, egyre inkább tolódunk a szélsőbal és a szélsőjobb felé és a kommunikáció egyre nehezebb. Újságíróként nekem az a dolgom, hogy ezt a hidat újraépítsem.

A Covid-19 pandémia milyen hatással van a nomádok életére?

Bizonyos szempontból előny, hogy sokkal könnyebben izolálódnak, mint mások és olyan területeken vannak, melyek távol vannak a vírus gócpontjaitól. Ám gondoljon bele, mekkora szenvedés lehet egy lakóautóban átvészelni a fertőzést? Vagy, amikor az amerikai kormány azt mondja: vásároljunk be legalább harminc napra való, hosszú lejáratú élelmiszert. Egyrészt, miből?, hiszen ezek az emberek napról napra élnek. Illetve, ha épp lenne is rá valamiből keretük, hova rakják? Kiszolgáltatott helyeztük miatt nem tudnak óvóhelyeket kialakítani. És a megélhetésük is egyre nehezebb, miután a korlátozások miatt sokkal kevesebb az alkalmi munka. Ugyanakkor, ami nagyon aggasztó, hogy a kormány által meghirdetett kilakoltatási moratórium március végén jár le és aki nem tud lakbért fizetni, az utcára kerül. Amerikában sokan úgy döntöttek, inkább az autójukat tartják meg, mint a lakást vagy a ház bérleményt.

Volt olyan kritika is, mely szerint Chloe Zhao olyan „szépre” rendezte filmet, hogy az szinte romanticizálja a nomádizmust.

Elnézést a nyers őszinteségért, de aki ezt írta, biztos átaludta azt a részt, amikor Frances McDormand karaktere kényszerből belecsinál egy vödörbe. Vagy amikor lerobban az autója és nincs pénze megcsináltatni és még lakni sem tud benne, mert a szerelőknél van. Tudja, elég sok ilyen szituációt láttam és a valóságban ez nagyon távol áll a romanticizált jelzőtől. Ezek nem insta-képes helyzetek.

A film drámaisága a tragikus sorsok és a veszteség feldolgozása.

Melyben Amerikában nagyon nem vagyunk jók. A leforgatott filmek zöme fiatalokra koncentrál és nagyon ritkán érintik a halál következményeit, amelyek lehetnek felemelőek is. A fontos üzenet a haladás és a siker. Nagyon sok téma láthatatlan marad Hollywoodban.

Mit szól ahhoz, hogy A nomádok földje az egyik fő Oscar-esélyes?

Őrület. Senki sem számított erre.

Infó:

A nomádok földje

rendező: Chloé Zhao

Tervezett magyarországi mozibemutató: április 8.