világjárvány;koronavírus;nemzetközi együttműködés;

2021-03-30 07:52:03

A második világháború utánihoz hasonló összefogás jöhet

Globális együttműködést kezdeményez egy, a világ több vezető újságjában kedden megjelent közös cikkben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetője a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban, valamint több más sajtóorgánum mellett a Le Monde című francia, az El País című spanyol és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német újságban megjelent felhívást

Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Aleksandar Vucic szerb államfő, Charles Michel, az EU állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója és sok más vezető írta alá.

– szögezték le. Mint írták, azokban az időkben, két világháború pusztításai után a politikai vezetők összefogtak a multilaterális világrendszer megteremtése végett. Annak világos célja volt: az elszigetelődés és nacionalizmus kísértésének elhessegetése, a kihívások kezelése olyan módon, ahogy arra csak a szolidaritás és az együttműködés, a béke, a jólét, az egészség és a biztonság szellemében van mód.

A vezetők közös felhívása szerint ma ugyanilyen remény kínálkozik arra, hogy a koronavírus-járvány elleni közös küzdelem során kiépülhet egy robusztusabb nemzetközi egészségügyi szerveződés a jövőbeni nemzedékek védelmére. Kiemelték:

Az aláírók szerint ennek érdekében új nemzetközi megállapodásra van szükség, amely a WHO alapokmányára támaszkodna és más nemzetközi szervezeteket is bevonna az együttműködésbe. A szerződés fő céljai közé tartozna a nemzetközi együttműködés jelentős megerősítése annak érdekében, hogy javítani lehessen a riasztási rendszerek működését, az adatmegosztást, a kutatási tevékenységet, és létrejöhessen az oltóanyagok, a gyógyszerek, a diagnosztikai eszközök és a személyi védőfelszerelések helyi, regionális és globális gyártásának és elosztásának rendszere.

A megállapodás ugyancsak erősítené a kölcsönös elszámoltathatóságot és a közös felelősségvállalást, az átláthatóságot, valamint az együttműködést a nemzetközi szabályozások és normák keretrendszerén belül - áll a kéttucatnyi vezető által aláírt keddi felhívásban. Leszögezték:  

(Képünkön: Londonban már enyhítettek a járványügyi korlátozásokon)