Előfizetés

Munkát! Kenyeret!

Öt-tíz éves távlatban a munkaviszonyok gyökeres átalakulása várható a becslések szerint, így az európai országokban a munkahelyek 30-60 százaléka megszűnik, a követelmények átalakulnak. Az átállás már számos országban el is kezdődött. A digitalizáció-, a mesterséges intelligencia-, a home office elterjedése a munkaügyi kultúra terén is állandó fejlesztést igényel: most különösen igaz, hogy aki kimarad, az lemarad. Magyarországon a legfontosabb kihívás, hogy a 700 ezer kisvállalat munkavállalója (családtagokkal több mint 2 millió ember!) hol és hogyan fog tudni dolgozni. A bizonytalanságot növeli, hogy ma még fel sem becsülhetők a koronavírus-járvány gazdasági hatásai. A Fidesz-KDNP kormány foglalkoztatáspolitikai eszközei hatástalanok a gazdasági struktúra anomáliái, a korrupció és az instabil jogi környezet miatt. Hiába van számos, bár nehezen áttekinthető támogatási forma, ezek hatékonyságát megkérdőjelezi, hogy a támogatások főleg a Fideszhez közelálló szervezetekhez, illetve munkáltatókhoz jutnak, a gazdasági és szociális szempontok helyett a lojalitás a legfontosabb kritérium. A hatalom megtartása érdekében még azokat a támogatásokat is másra költik el, melyek sokak számára a túlélést biztosíthatnák a járvány alatt. Tetézi a bajt, hogy a közmunka 2010 után létrehozott rendszere csapdaként működik: minél tovább marad valaki közfoglalkoztatott, annál nehezebben szabadul belőle. Ráadásul a munkavégzésért nem jár minimálbér, a munkavédelmi feltételek rosszak, a kiszolgáltatottság nyomasztó. A Szociális Demokráciáért Intézetben működő szakértői csoportban részletes programot dolgoztunk ki, amelyet a Magyar Szocialista Párt a demokrata választási szövetség rendelkezésére fog bocsájtani, hogy hatásos megoldásokat mutassunk be közösen. Ezek egy része a munkavállaló foglalkoztatásának terheit javasolja csökkenteni, illetve támogatni azt, hogy minél többen hasznos és megélhetést biztosító munkához jussanak. Javaslataink a dolgozók megélhetését, a vállalatok versenyképességét és a közérdek új egyensúlyát teremtik meg azzal, hogy a hátrányos helyzetű csoportok – szakképzetlenek, kistelepüléseken élők, fogyatékosok – esetében legyen lehetőség rövidebb-hosszabb idejű támogatott foglalkoztatásra. Mi a foglalkoztatási szempontból esetenként kevésbé gazdaságos vállalkozások támogatását is indokoltnak tartjuk, ha ez a munkahely megőrzését eredményezi, időt hagy a vállalkozás korszerűsítésére, a foglalkoztatottak versenyképes tudás megszerzését eredményező átképzésére. A Magyar Szocialista Párt által javasolt foglalkoztatási támogatás új rendszere három komponensből áll: • Támogatott foglalkoztatás, amihez bármelyik foglalkoztató hozzájuthat pályázati úton. Támogatásként a bérjárulék részbeni vagy teljes elengedése nyújtható, meghatározott idejű foglalkoztatási kötelezettség mellett. A maitól eltérően a pályázati rendszer átláthatóságát is biztosítani javasoljuk azzal, hogy a bírálat kritériumait előre meghirdetik, az eredményt és a bírálók névsorát nyilvánosságra hozzák, az elutasított pályázatoknál pedig indokolják az elutasítást. • Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának segítése. Az állam mint munkáltató kötelezi magát foglalkoztatási kvóták alkalmazására, erre ösztönzi a magánvállalkozásokat is, és támogatja azokat a programokat, amelyek biztosítják a megváltozott munkaképességűek alkalmazását. • Közmunka, amely csak állami közszolgáltatásra vehető igénybe, és támogatásként a foglalkoztatás teljes költségét biztosítja a költségvetés. A bérterhek csökkentésére álláspontunk szerint differenciáltan, a leghátrányosabb rétegek (szakképzetlenek, pályakezdők, kisgyermekes anyák, ötven év felettiek) esetében van szükség. Olyan konstrukcióban, amiben a támogatás elég nagy a vállalatok érdeklődésének felkeltéséhez, de mérsékeli annak a kockázatát, hogy a szubvenció olyan célt támogat, ami e nélkül is megvalósulna. Ilyen lehet, ha először alacsony összegű támogatást nyújtunk, rövid időre (3 hónapra), majd nagyobb összegűt, hosszabb időre akkor, ha a vállalat határozott időre szóló munkaszerződést köt az első ütemben kipróbált munkavállalóval. Egy ilyen rendszer jól szolgálná azt, hogy a képzetlen munkanélküliek minél nagyobb számban forduljanak meg valódi munkahelyeken, és közülük kiemelkedhessenek a munkára, illetve az adott munkához szükséges képzésre leginkább alkalmasak. A hosszabb támogatásnak feltétele lenne a munkavállalónak a munka fejlettebb szinten történő elvégzéséhez szükséges képzésre irányítása és támogatása. Azt javasoljuk, hogy a közmunka csak kizárólag állami közszolgáltatásra legyen végezhető, amelynek célja valós feladat elvégzése más módon elhelyezkedni nem képes munkanélküliekkel. Közszolgáltatás alatt nemcsak gátépítést, csatornatisztítást, takarítást értünk, hanem kórházakban szakképesítést nem igénylő feladatok ellátását (betegszállítás, ágyneműcsere, bevásárlás), a közoktatásban korrepetálást, gyermekkísérést, gyermekfelügyeletet, illetve bizonyos szociális feladatok ellátását (idős emberek otthonában takarítás, mosogatás, bevásárlás, azaz segítés a mindennapi feladatok ellátásában) is annak tekintjük. Azt tervezzük, hogy a közmunka nagyobb anyagi megbecsülést kapjon, és összekapcsolódjon a felnőttoktatással, a képzési és átképzési programokkal, a munkakeresést segítő szolgáltatásokkal. Az MSZP fontosnak tartja, hogy a közmunkát végzőkre ugyanazokat a munkajogi és munkavédelmi szabályokat alkalmazzák, mint a többi munkavállalóra, és fizetésük a minimálbér legyen. Tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk javasolt, három lábon álló, foglalkoztatást segítő megoldás több pénzbe kerül, mint a mai keveseknek és kevés esélyt adó megközelítés. Számításaink szerint ez a többlet 285 milliárd forint, aminek fedezetét az eddig folyósított gazdasági támogatások töredékéből lehet biztosítani. Legfeljebb nem kap egy multinacionális nagyvállalat 45 munkás alkalmazásáért 25 milliárd forint támogatást, vagy valamelyik ismerős 17 milliárd forintot egy kastély felújítására, hogy ott szállodát nyisson.

Magyar boltban magyar termék

Kérdés Nagy István agrárminiszterhez: „Lázár János nyilatkozataiban azt is kijelentette, hogy az agráreredményesség javításához a hazai élelmiszeripar 80 százalékát nemzeti kézbe kellene vonni, és hasonlóan nemzeti tulajdonba kellene venni az élelmiszer-kiskereskedelmet is. Megvalósíthatónak tartja-e ezt?” Miniszteri válasz: „stratégiai fontosságú kérdésnek tartom a kiskereskedelmet. Jelenleg olyan mértékű nyereség képződik a szektorban, majd ezt követően hagyja el az országot, amit nem lehet annyiban hagyni. Egyrészről ezeket a forrásokat további fejlesztésekre lehetne fordítani. Másrészről pedig mennyivel kiszámíthatóbb lenne a gazdaság tervezése, ha tudnánk, hogy a kereskedelemnek mire mekkora szüksége van. Az áringadozás is kivédhetőbb és a piac is egyszerűbben szabályozható lenne, ha a kiskereskedelem nagyobb hányada lenne magyar kézben.” (novekedes.hu) A volt kancellária miniszter után tehát most az agrártárca vezetője is „belengette”, hogy üdvösnek tartaná, ha – az energiaszektor, a médiapiac és a banki szféra után – a kiskereskedelem is direkt állami felügyelet alá tartozna. A nem kívánatos szereplőként számon tartott multinacionális vállalkozásokat nemzeti színűvé kell „átfesteni”, és kiadni a jelszót, hogy: „jó magyar ember magyar boltban magyar terméket vásárol”. Ezzel aztán egy csapásra megvalósulhatna a gazdasági és politikai felügyelet, hiszen a „honosítást” követően NER-közeli vállalkozók kezébe kerülhetne az ágazat legkorszerűbb és leghatékonyabb része. Mielőtt valóra válna Lázár és Nagy álma – amit természetesen a Legfőbb Kereskedő is régóta szorgalmaz – számoljunk a lehetséges következményekkel. 1. Legfontosabb külföldi gazdasági partnereink és vélhetőn a teljes kontinentális közösség is összeráncolná homlokát, ha a magyar kormány egyoldalú és erőszakos intézkedésekkel elüldözné a német, osztrák, francia tulajdonban lévő kereskedelmi cégeket. A kisebb piszkálódásokat még elviselik (vasárnapi zárva tartás, ágazati különadó, plázastop törvény stb.), sőt, a folyamatos vegzálás új megoldásokra is sarkallta a külföldi láncokat. Tudom, hogy az EU „homlokráncolása” nem nagyon izgatja az Orbán rezsimet, de egy tetemes bírság és egy újabb kötelességszegési eljárás talán elgondolkodtatja a „nemzetes” kereskedőket. 2. A diszkriminatív és nem normatív eszközökkel végrehajtott „multi üldözés” visszariaszthatja a magyarországi befektetéseket tervező egyéb – nem kereskedelmi – vállalkozókat is. Miért hoznák a pénzüket egy olyan országba, ahol a kormányzat nem piac konform eszközök bevetésével sérti a tulajdon szentségét, és korlátozza a vállalkozás szabadságát? A jogbiztonság számukra legalább olyan fontos, mint a befektetés megtérülése. 3. De nézzük meg a lehetséges hazai következményeket. Az itt működő multinacionális kereskedelmi láncok igen sok embert foglalkoztatnak, és ebben a körben szinte ismeretlen az ún. fekete munkáltatás. Többségüknél rendezettek a munkaügyi kapcsolatok, a szakszervezetek elláthatják érdekvédelmi funkciójukat, és kollektív szerződések garantálják az alapvető munkavállalói jogok érvényesülését. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek munkahelyi konfliktusok, ez „csak” azt biztosítja, hogy a cégen belül szervezett módon folyhat a munkaadó és a munkavállalók egyeztetése. Minden magyar kereskedőnél így van ez?  4. És igen, a munkabérek. Az itt működő multinacionális kereskedelmi cégek vállalati szintű bérszínvonala jelentősen meghaladja a hazai tulajdonban működtetett üzletláncok kereseti nívóját, és így több adót és járulékot inkasszálhat általuk a központi költségvetés is. Vajon magyar kézben is biztosítottak lennének a kedvező(bb) bérkondíciók? 5. Új technológia, nagyobb választék, sok szolgáltatás, rugalmas nyitva tartás stb. Mindezek úgy vertek gyökeret a szakmában az elmúlt évtizedekben, hogy a többségükben zöldmezős beruházásokban működő áruházak hatékonysági és termelékenységi mutatói felülmúlják a hazai cégek idevonatkozó indexeit. A magas szintű eladás-szakmai kultúra és az átgondolt, jól szervezett beszerzési háttér lehetőséget ad nyereség realizálására. Az pedig már a kormány teszetoszaságát igazolja, hogy a megtermelt profitot nem képes „megkötni”. Az is nehezen magyarázható, hogy a „gaz multikat” miért cirógatja a pénzügyi kormányzat 9 százalékos társasági adóval, mikor néhány éve még a 19 százalék ellen sem lázadoztak?! 6. Így írásom végén – utolsó szempontként - beszéljünk a legfontosabbról, a vásárlói közérzetről és az árakról. Szeretjük a tágas eladóteret, a tömött, de áttekinthető gondolasorokat és a kényelmes parkolókat. Nem hagyható említés nélkül, hogy az átlagos magyar polgár bér- és árérzékeny, és ez alapvetően meghatározza a magatartását. Lehet neki papolni nemzeti önérzetről, a magyar termékek kiválóságáról és az összetartozásról. Ha bemegy a boltba vásárolni, nem a himnuszt dúdolgatja, hanem a pénztárcáját nézi, és érték-ár arány elemzést végez fejben, pillanatok alatt. Egy kereskedelmi lánc teljes infrastruktúrájának megszerzéséből egyáltalán nem következik, hogy az új magyar tulajdonos az előző üzemeltető teljesítményét képes hozni. A hazai termékek forgalmazása lehet célkitűzés, de a magas termelési költséggel előállított árucikkek olcsó áron történő értékesítése hosszabb távon tarthatatlan. Ha viszont rosszak a beszerzési kondíciók, akkor a fogyasztói árak is emelkednek. Egy piacgazdaságban biztosan. Bizonyára észrevették, hogy egyetlen cégnevet sem említettem írásomban, hiszen úgyis mindenki ismeri a bolti kiskereskedelmi piac külföldi és hazai szereplőit, és nem is szerettem volna senkit kiemelni vagy leminősíteni. De éppen jegyzetem írása napján (március 24.) olvastam egy értékelő interjút a SPAR Magyarország Kft. ügyvezetőjével (napi.hu). Az igazgató arról adott tájékoztatást, hogy külső céggel (Századvég Gazdaságkutató Zrt.) végeztetett felmérés tanúsága szerint a SPAR Magyarország Kft. kereskedelmi forgalmának 92,9 százaléka hazai beszállítóktól érkezik. Így első blikkre ez nem is olyan rossz arány, hiszen ennél magasabb kvóta szerintem magyar tulajdonossal sem érhető el. Persze értem én, hogy a cél mindenben a 100 százalék (és a csillagos ég), de azt még sem gondoltam, hogy Bástya elvtárs magyar narancs iránti vonzalma Lázár képviselőben és Nagy miniszterben öröklődött.

A Mester és hulla elvtárs

Ügyeletes, kísérd ki a hulla elvtársat! – felejthetetlen zárómondat egy elfeledett írásból. Vasutas hősét roncsoló tüdővésszel a fővárosba küldi az orvos, speciális röntgenre. Ám a beteg hiába lobogtatja a beutalót, elkallódik a bürokrácia útvesztőjében. Két hét múlva, holtában visszatér, mert a hivatalban újabb papírokat követelnek tőle, hogy eltemethessék. Egyre kellemetlenebb szájszagát sem öblítheti le sörrel, mert a restiben „hullákat nem szolgálnak ki”. Mihail Bulgakov (1891–1940) morbid humoreszkjének címe: Egy hulla kalandjai. Az ifjú orvos a polgárháború végén azért költözött Moszkvába, hogy hivatásos író legyen. Eleinte a Művelődésügyi Népbiztosság irodalmi osztályán gyártott jelszavakat. Például: „Harcoljunk a szifilisz ellen!” Nem túl eredeti, de előremutató, nyilván égető volt a probléma a szovjethatalom hetedik évében. Zsengéit a Gudok (Gőzsíp) című üzemi lap közölte. „Gyakran bejött hozzánk a Na posztu (A vártán) című tengerész- és folyami újság szerkesztőségébe, amely szomszédos volt a Gudokéval. Átadták neki valamiféle kikötőparancsnok vagy kazánfűtő levelét. Bulgakov beleolvasott, vidám tűz gyulladt ki a szemében, leült a gépírónő mellé, és tíz-tizenöt perc alatt olyan tárcát diktált, hogy a szerkesztő az oldalát fogta, a munkatársak pedig az asztalra borultak a nevetéstől”, meséli a pályatárs Konsztantyin Pausztovszkij. Akkortájt még elvárták az újságíróktól, hogy olvasói levelek nyomán rámutassanak a hiányosságokra. Visszásságok az egészségügyben, étkezdékben, társbérletekben, közfürdőkben (például miért Ivan bácsi a kabinos péntekenként, ami tudvalévőleg női nap, ahelyett hogy valamelyik asszony állna be helyette a karbantartásról?). A sok nyomorúságot jóhiszeműen a rendszer gyermekbetegségének tekintették, de már kezdett derengeni, hogy az maga a rendszer. Bámulatos gárda jött össze a vasutas-szakszervezet lapjának tárcarovatában. A „csúfondáros fiatalokból álló kompánia” írta a fogalommá váló negyedik oldalt. Ott publikált Valentyin Katajev (Távolban egy fehér vitorla) és Jevgenyij öccse, aki az apai nevéből rövidített álnéven, Petrovként lett a sziporkázó Ilja Ilf klasszikus szerzőtársa (Tizenkét szék). Kötetben kiadatlan gyöngyszemek titkos lelőhelye maradt a Gőzsíp még fél évszázadon át, lefűzött példányait rongyosra olvasták a Lenin Könyvtárban. Magyarul múlt ködébe vesző, mámorító időkben jelentek meg Bulgakov ifjúkori humoreszkjei (Guruló lakótér, Európa–Kárpáti Kiadó, 1990). A puha fedeles könyvecskét lapozgatva feltűnő – Kiss Ilona irodalomtörténész kitűnő utószava figyelmeztet is rá –, hogy a kis történetekben már érlelődnek a harmincas évek végén születő nagy mű, A Mester és Margarita motívumai, figurái, fordulatai. Már ott kísért bennük a közeljövő. Torokszorító groteszk a halott vasutas kálváriája. Bulgakov doktor száz év előtti látlelete arról, hogyan pusztít a bürokrácia, a hülyeség, az érzéketlenség roncsoló tüdővész idején. Ennyit mára a borzadályos múltról, Olvasó. Ügyeletes, kísérd ki a hulla elvtársat!