karácsony;Városliget;nyílt levél;

2021-04-01 10:40:01

Karácsonyék levelet írtak Gulyás Gergelynek

A főpolgármester és helyettese az ellen emelt szót, hogy a tudtuk nélkül újabb építkezés kezdődött a Városligetben.

– kezdi legfrissebb Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, amelyben a főpolgármester megosztotta a Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettessel közösen jegyzett levelet is. Ebben azt írják, a Városligetben a Mimóza-domb néven lehatárolt, a Kós Károly sétány és a Hermina út általi kiszögellésben eddig háborítatlan közparki terület ügyében voltak kénytelenek nyílt levelet megfogalmazni az ott tapasztalt fejlemények miatt. "A parkterületet a Városliget Zrt. lekordonozta és megjelent a kordonon egy látványterv, miszerint a területen egy új vendéglátóhely épülne. Ugye ez csak egy szerencsétlen áprilisi tréfa? Másként ugyanis nem tudjuk értelmezni" – áll a levélben.

Karácsony Gergely ezen a ponton emlékeztetett arra, hogy 2019 október 21-én Orbán Viktor miniszterelnök a következőket mondta a Parlamentben:

Karácsonyék szerint a Fővárosi Közgyűlés a Városliget ügyében többször tett egyértelmű jelzéseket, s ők is az egyenes beszéd pártján állnak. Ennek fényében 2020. szeptember 20-án a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat módosítását, amelyben törölte a VÉSZ-ből azokat az építési helyeket, ahol még nem kezdődött meg építkezés. "A többi között a most kifüggesztett vendéglátóhely építési helyét is" - szögezik le a politikusok.

Budapest felelős vezetői tehát ezt a fejlesztést nem akarják. Ahogyan a Nemzeti Galériát, a Magyar Innováció Házát és a Városligeti színházat, valamint további mélygarázsok építését sem akarják látni a Városliget területén, meglévő zöldfelület kárára. Azzal, hogy a Városliget Zrt. a kormányfői kijelentést semmibe veszi, a miniszterelnök adott szavát hazudtolja meg - jelentik ki  Karácsonyék. 

A főpolgármester és helyettese végül felszólították Gulyás Gergelyt, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Baán László miniszteri biztos és a Városliget Zrt. ne bojkottálja tovább a kormányfőt.