Másfél héttel ezelőtt robbantotta be a köztudatba David Cameron egykori brit kormányfő és a márciusban csődbe jutott Greensill pénzügyi cég között kínosan szoros összefonódásról szóló történetet a konzervatív The Sunday Times. A botrány azóta csak kiterebélyesedett, és bőven meghaladja a szigetországban kritikusnak tekintett három napot, mely elteltével erkölcsileg besározódott közszereplők azelőtt bedobták a törülközőt. A Konzervatív Párt egykori vezetőjének már alaposan meg kellene fontolnia a jövőjét, ha a hatalom közelében lenne. Az Oxfordhoz közeli kúriájába visszavonult Cameronnak az a szerencséje, hogy már nincs semmilyen politikai tisztsége, amiről lemondhatna – habár az államtól még mindig jár neki évi 115 ezer fontos (48,2 millió forint) apanázs a közfeladatok ellátására.
A 2010–2015 közötti miniszterelnöki ciklusától kezdve egészen mostanáig „jó fiúként” számon tartott Cameron tizenegy kormányzati hivatalhoz biztosított bejárást Lex Greensill ausztrál üzletembernek, aki viszonzásul később tanácsadóként is alkalmazta őt. A kapcsolat kölcsönösen előnyösnek bizonyult mindkettőjük számára. A The Sunday Times tényfeltáró cikkéből kiderült, hogy 2012-ben Cameron kormányfőként jóváhagyta, hogy a Greensill nevét viselő pénzügyi vállalatnak szerepe legyen egy több milliárd fontos hitelezési rendszerben, annak dacára, hogy az erről szóló tervet az eredeti hivatalos jelentés ellenjavallotta. A szisztéma lényege az volt, hogy a bank bizonyos díjazás ellenében gyorsan átutalta a gyógyszertáraknak a receptek állami egészségbiztosító által fedezett részét, majd közvetlenül az államkincstár folyósította a Greensill Capitalnak a teljes összeget.
Maga a gyógyszertári biznisz nem hozott hatalmas profitot az Északnyugat-Anglia festői részén, Cheshire-ben élő befektetőnek, sokkal fontosabb volt az ezen keresztül megszerzett kormányzati kapcsolatrendszer, amelyet még szorosabbra fűzött Cameron 2018-as szerződtetésével. Kevesen tehették volna azt meg, hogy amikor a Greensill Capital kölcsönökre szorult, illetve próbált bejutni a koronavírus-válság miatt létrejött támogatásfolyósítási rendszerekbe, akkor SMS-ekkel ostromolják meg Rishi Sunak pénzügyminisztert és más potentátokat. David Cameron ezt megtette, miközben közvetlen anyagi hasznot is remélhetett a lobbizásért: a neki biztosított részvényopcióknak köszönhetően 60 millió dollár nyereséget húzhatott volna, ha a cég kijut a tőzsdére. A pénzügyminisztérium azonban visszautasították kéréseit, így a Greensill Capital összeomlott, maga alá teremtve Cameron anyagi reményeit is.
Pénzügyi és társadalmi szempontból sokkal nagyobb bajt jelentenek a pénzügyi cég bonyolult szerkezetéből következő várhatóan súlyos veszteségek. A bukásnak leginkább kitett vállalat az indiai születésű acélmágnás, Sanjeev Gupta tulajdonában lévő GFG Alliance, amely a hozzá tartozó Liberty Steelen, a harmadik legnagyobb brit acélipari üzemen keresztül 5000 dolgozót foglalkoztat az Egyesült Királyságban. Boris Johnson kormánya visszautasította Gupta elsősegély-kérelmét, mely egy alumínium- és egy megújuló energia vállalkozás megmentéséhez is hozzájárult volna, attól tartva, hogy a tőkeinjekciója nem maradna a szigetországban.
A tanácsadó lobbisták brit felügyelete hivatalosan ugyan tisztázta Cameront a lobbiszabályok megsértésének gyanúja alól, tekintélyén azonban súlyos csorba esett. Nem segít, hogy a politikus egyetlen brit lap, még az olyan feddhetetlen orgánum, mint a Financial Times érdeklődésére sem hajlandó reagálni. Pedig a The Times napilap hétfői számában James Kirkup, a tisztességes piaci viszonyokért és a közszolgáltatások nyitottságáért síkra szálló Social Market Foundation agytröszt igazgatója számos kérdésre vár választ az exkormányfőtől. „Hány millió oka lehetett, hogy volt kollégáinál adófizetői pénzekért lobbizzon, megakadályozandó a Greensill csődjét? Hány ezer módot talált Lex Greensill, hogy megköszönje a Whitehall szívében kapott, a köztisztviselők között riadalmat okozó íróasztalát?” A konzervatív lap publicisztikája kimondja, hogy „ez a botrány fontos, mert sokat mond a politikáról és a közéleti normákról, melyek süllyedőben vannak. A botrány nyomán az emberek joggal gondolják, hogy más szabályok vonatkoznak a politikusokra és mások az egyszerű emberekre. Ha Cameron lehet is szégyentelen, a politika nem lehet az” – vélekedett Kirkup.
