vakcina;védőoltás;Heim Pál Gyermekkórház;koronavírus;

Már a 16–18 év közötti krónikus betegeket is beoltják a Heim Pál kórházban

Az intézmény orvosa bízik abban, hogy nyáron már az egész gyermekkorosztályt be tudják oltani.

Szabó László, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet professzora az M1-nek azt nyilatkozta, hogy a 16–18 év közötti krónikus betegeket a kórházban már elkezdték oltani, és várhatóan a következő időszakban a 12–16 év közötti gyerekekre is alkalmazható lesz a védőoltás – vette észre a hvg.hu.

Nagyon bízom abban, hogy a nyári időszakban már az egész korosztályt, tehát a gyermekkorosztályt fogjuk tudni oltani– tette hozzá.

Szabó László közölte azt is, hogy a járvány első és második hullámában is sok gyereket vettek fel lázas betegség miatt, akik nagy részéről beigazolódott, hogy koronavírusosak. Náluk a betegség lefolyása megfelelt egy korábbi, a járvány előtt is tapasztalt vírusfertőzésnek. Az orvos szerint azonban most megháromszorozódott azoknak a betegeknek a száma, akiknek koronavírus-betegségre utaló tünetei vannak, illetve ezek súlyosabban zajlanak.

A gyerekek egy részének vírusos tüdőgyulladása van, hármuknak lélegeztetőkészülékre is szükségük volt– mesélte a professzor.

Megjegyezte, hogy szerencsére mindegyiküket meg tudták gyógyítani.

A vírusfertőzés okozta sokszervi gyulladással ötven gyerek feküdt a Heim Pál kórházban, akiknek legalább a fele intenzív ellátást igényelt. Szabó László azt tanácsolta a szülőknek, hogy forduljanak orvoshoz, ha a gyereküknél három napnál régebb óta tartó, magas lázzal járó betegséget tapasztalnak, amely mellé társul még legalább két szervet érintő tünet az alábbiak közül: száraz kötőhártyagyulladás, szájnyálkahártya-eltérés, torokgyulladás, alacsony vérnyomás, keringési elégtelenség, szívizom, szívbelhártya betegsége, éreltérések, alvadási problémák, fájdalmas légutak, hasfájás, hasmenés, hányás.