Meglepetést okozhat az ellenzéki oldal népszerűségi sorrendjének átalakulása, elsősorban Jakab Péter előretörése. Úgy látszik, az ellenzéki szavazók honorálják az erős és számukra tisztának tűnő beszédet. Vagyis azt, hogy a sok szürke hegedős tömegében egy politikus felvette a láthatósági mellényt.
Más is kísérletezik ütős javaslatokkal, s majd meglátjuk, a szavazók miként ítélik meg a produkciókat. Egyszemélyes hadseregként emelkedik a zúgó habok fölé Szél Bernadett és Hadházy Ákos is, akiknek – még ha néha más véleményen volnék is - személyes teljesítményük és kitartásuk okán innen is gratulálok. Nem kommentálom az ellenzéki pártok működését, de rosszmájúan megjegyzem, hogy ha nincs a koalíció, akkor többen (MSZP, LMP, Párbeszéd), pusztán a számok alapján, a süllyesztőbe kerülnének. Választóként viszont meghökkenve nézem, hogy a kispártok a koalíción belüli helyezkedéssel keresik fennmaradásuk módját, holott érdemes volna a még bizonytalan választók kegyeit keresni.
A hatok egyelőre kizárják a többi jelentkezőt (kisebb pártokat, mozgalmakat), mondván, hogy lehet indulni az előválasztáson, ha meg nyernek, üljenek be valamelyik frakcióba. Ha én ellenzéki párt volnék, biztosan küzdenék a szabad vegyértékekért. A hatok a maguk körbezárásával régi tradíciókat követnek, volt ilyen 2014-ben és 2018-ban is, és ezért vagy sem, a Fidesz kétharmaddal győzött. Léteznek a két nagy tömb (Fidesz, szervezett ellenzék) között elhelyezkedő független, némiképp idealisztikus, jobbközép és civil csoportok, amelyek forrást jelenthetnek, feltéve, ha őket a koalíció ügyfélként és nem kérelmezőként kezeli. Ha megerősödnek, a hatok beszélni kényszerülnek velük, ha meg nem, akkor az általuk képviselt jelöltek még mindig indulhatnak. Ám ha erejük szétporlad, s a mögöttes szavazóbázis kedvét veszti, akkor nagyobb az esély az újabb fideszes győzelemre.
E percben a pártok szerint nem kell új partner, nincs annyi hely (szerintem van). Csak reméljük, hogy működik a politikai ösztönök másik vonala, amely a saját választói létszám növelésére sarkall. Kádár átalakított mondása szerint: aki a Fidesz ellen van, az velünk van. Kivéve persze, ha kizárjuk lehetséges szövetségeseink egy részét.
Most minden a mozgósításról, a választók eléréséről kell hogy szóljon. Ez a lényege az előválasztásnak, még akkor is, ha a pártok már előtte igyekeznek biztos pozíciókat szerezni. Ami persze sohasem egészen biztos, új versenyzők jöhetnek, billegő körzetek keletkeznek mindenfelé: ez a termékeny demokrácia, még ha a szervezett politikában néha problémát okoz is. Ugyanezt segíti az előválasztások megszervezése. Növeli a választói lehetőségeket és a választási kedvet az online regisztráció és az online szavazás is. Sokan félnek a trolloktól, az ellenséges beavatkozásokról, holott az online platformok biztonságosak, nem kell belemosolyogni a kormányhoz becsatolt köztéri kamerákba, vidéken pedig nem kell rettegni a helyi uraktól. Az összeesküvésekről szóló filmsorozatokon szocializálódottak között többen félnek attól is, hogy majd a troll fideszesek jól megnyomják egy kamu vagy pocsék jelölt súlyát. Igen munkás dolog lenne ez, de van ellenméreg, úgy hívják: mozgósítás, az ellenfélénél több szavazat begyűjtése az előválasztásokon és majd a választásokon is.
A koalícióba tömörült pártok száma csak lazán kapcsolódik a győzelem utáni kormányozhatósághoz. Egy ország akkor kormányozható, ha a kormányzókban van tudás, elszánás és együttműködési képesség, ha a demokratikus intézmények működnek. A kormányzati káosz a politikai elit által rosszul kezelt folyamatok elszabadulása. Van ilyen most is, volt ilyen korábban is. Aki azt gondolja, hogy kevesebb párt segít a helyzeten, alaposan téved. Sok külföldi példa mellett ott a hazai szocialista-szabaddemokrata viaskodás időszaka. A kormányozhatóság tehát az elit képességéitől, elsősorban pedig attól függ, mennyire emelkedik felül saját önző érdekein.
Nem könnyű ez. A dolog nehézségeiről és a kudarcos kormányzásról az Orbán-kormány éppen ezekben a hónapokban tart szépen kivitelezett prezentációkat.