Egy olyan jól fizetett, felkészült alkalmazottakat foglalkoztató, évszázados múlttal rendelkező hivatalnak, mint amilyen a KSH, nem lehet könnyű, amikor az általa közölt adatok hitelességét rendszeresen kétségbe vonják. De a hiányosságokat, a nyilvánosságot csak részlegesen tájékoztató közleményeket kritizálókkal szemben van egy bevált receptje, amit minden ilyen alkalommal bevet. Nem érheti szó a ház elejét, hiszen az Eurostat iránymutatásai szerint járnak el, és ez ellen nincs apelláta.
A közvélemény számára azonban mindmáig érthetetlen, hogy az 1991 óta közölt létminimum-számítással - "szakmai indokokra" hivatkozva - miért is hagytak fel 2015-ben. Az egyik lelkes politikai tanácsadóintézet a szakszervezetek kérésére, külföldi alapítványi segítséggel (a NER-nek üzenjük: ennek semmi köze a "Soros-hálózathoz") évről-évre mégis elvégezte a KSH által elutált számításokat. Igaz, a statisztikusok helyett munkálkodók igyekezete 2019 őszén sajnos megszakadt, ugyanis a munka dandárját hangyaszorgalommal elvégző szakmai vezetőjük a főpolgármester első számú helyettese lett.
Így most, a koronavírus-járvány kellős közepén csak találgatjuk, hogy az egyre nagyobb mértékben elszabaduló infláció mellett mekkora összegből lehet megélni. Még ha nem is gondtalanul. A nemzetközileg elfogadott definíció szerint a létminimum összege azt mutatja meg, hogy mekkora jövedelem kell ahhoz egy átlagos háztartásban, hogy biztosíthassa tagjai számára az életvitellel kapcsolatos szerény szükségletek kielégítését. (Vagyis ez nem a szegénységi küszöb!) Az életszínvonal minimális fenntartásához szükséges összeg a 2019-es évre vonatkozó számítások szerint egy tipikus, vagyis két aktív korú személyből és két gyermekből álló háztartás esetén 351 915 forint volt, amihez manapság 30-40 ezer forintot érdemes hozzáadni. Azt viszont homály fedi - mégpedig korántsem jótékony -, hogy hányan is lehetnek azok a családosok és egyedülállók, akik a létminimum alatt élnek. Számuk a több mint egy esztendeje tartó válságos időszakban csak bővülhetett.
Januárban a legalább öt főt foglalkoztató munkahelyeken 332 ezer forint volt a mediánbér, az összes munkáltatónál pedig 319 ezer forint. (Ha minden teljes munkaidőben foglalkoztatottat sorba állítanánk, és a középen állót megkérdeznék, hogy mennyi a havi bére, akkor amit mond, az a medián.) A hivatalos bruttó átlagfizetés persze 411 ezer forint, az alkalmazottak felénél viszont ez legalább 92 ezer forinttal kevesebb. Az maga a magyar csoda, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak fele még a bruttó átlagbér háromnegyedét sem keresi meg havonta.
Vagyis akárhogy is nézzük, az átlagos nem átlagos. Az Eurostat által is szentesített átlagbér összegének nyilvánosságra hozatala csak arra alkalmas, hogy a kormány ideig-óráig fényezze önmagát. A KSH egyébként két éve kiszámítja a mediánbért is, házi használatra. "Legtöbb ember számára a rejtélyes nem azért válik természetessé, mert sikerül megértenie, hanem azért, mert hozzászokik." Lucian Blaga román filozófusnak inkább ne legyen igaza!