riport;újranyitás;teraszok;

2021-04-24 16:23:45

"A jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, ebből negyedik hullám lesz”

Már a teraszok megnyitásának első napján teltházas foglalásokról számoltak be a lapunk által szombaton felkeresett budai vendéglátóhelyek.

Baráti társaságok, barátok üldögélnek a fák alatt Buda egyik népszerű éttermének a kerthelyiségében. A jó időt élvező emberek látványa kétségtelenül azt mutatja: az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. A kiszolgálók minden vendégtől megkérdezik, mekkora társaságra számítanak, ez alapján ültetik le őket az asztalokhoz, a távolságtartás figyelembevételével.

Már a teraszok megnyitásának első napján teltházas foglalásokról számoltak be a lapunk által szombaton felkeresett budai vendéglátóhelyek. – A jól megérdemelt pihenésemet töltöm – mondta egy Széll Kálmán téri bár teraszán egy nő, aki párjával jött. A kifejezetten derűs hangulatban indult beszélgetésünk hamar fordulatot vett, amikor kiderült, hogy egy budapesti kórház poszt-covid részlegén dolgozik orvosként. Emiatt teljesen más szemmel nézte a nyüzsgést, szinte katasztrófaturistaként tekintett a szombati nyitásra.

Szerinte a jelenlegi átoltottsági szinttel felelőtlenség volt a nyitás, „ebből negyedik hullám lesz”. Bár ő és párja az első között kapták meg az oltást és ezért kisebb kockázattal látogathatnak helyeket, az orvos szerint néhány egyén felelőtlenségének komoly társadalmi hatása lehet. – Kellett valami, hogy az emberek kieresszék a gőzt, mielőtt beleőrülnek a korlátozásokba, de a nyitásban inkább a döntéshozói felelősség kiszervezését látom.

A kocsma egyik pultosa is hasonlóan vélekedik: óriási felelősséget raktak a nyakunkba azzal, hogy akár emberek egészsége is múlhat rajtunk. A dilemmához ugyanakkor az is hozzájárul, hogy hónapok óta nem volt bevételük, nyitniuk kellett. Hogy ne legyenek önsorsrontók és ne legyen negyedik járványhullám, mindent megtesznek a szabályok betartásáért. – Közben újratanulom a csapolást, teljesen elszoktam a mozdulatoktól – tette hozzá.

A legtöbb vendég biztosra veszi, hogy „meglesz a böjtje” a nyitásnak, ez pedig erős ellentmondásban van azzal, hogy akkor miért is fogyasztanak a teraszon. – Egyéni felelősségem, hogy mit vállalok, persze úgy könnyebb a helyzet, hogy már az első oltást megkaptam – mondta egy nő. Hasonló hozzáállással találkozhattunk máshol is: a magyar társadalom sokak szerint nem fogja jól kezelni a helyzetet, de minden "teraszozó" azt állította magáról, hogy ő helyesen mérlegelte a kockázatokat.

A szomszédos Széna téri sörözőben is az első vendégeket szolgálták ki, miközben a nyitás utolsó simításait végezték. A vendéglátóhely vezetője szerint fel kell készülniük az esti hajtásra, minden asztaluk betelt. Öröme ugyanakkor keserédes: hatalmas erőfeszítéseket kellett tenniük, hogy ne bocsássanak el mindenkit, most viszont hasonló teher a hiányzó munkaerő pótlása. – Rengetegen hagyták el a szakmát, bizonytalan sok hely jövője, ezért nehéz rábírni a gyakorlott kollégákat a visszatérésre, azt is rendre csak alaposan megemelt bérért – mondta a férfi. Hozzátette, ebből komoly áremelések lesznek a szektorban, mert nem csak a mostani munkaerőhiány, hanem a külföldi turisták várható kiesése miatt is nehéz lesz a helyek jövője.