Maszk nélkül ballag Lúzsok főutcáján Gyócsi György. Az 52 éves férfi – miután összeütjük öklünket – kérdésemre válaszolva elmondja, hogy ő már regisztrált az oltásra.
– Mikor megy? – faggatom tovább.
– Nem megyek.
– De hát, regisztrált…
– A kártyáért. Hogy mindenhová mehessek. Nézze, itt nincs állás, csak a közmunka, itt nincs semmi, ide a déli harangszó is háromra ér ki. Erdőn dolgoztam, favágóként, de az a munka sincs egész évben. Biztonsági őr papírom is van, Pécsen lenne állás, de Lúzsokról nincs oda busz. Ezért az asszonnyal elmentünk egy pesti szállodába, ő takarítónak, én meg karbantartónak. Aztán a Covid miatt bezárt a szálloda, és hazajöttünk. Ha lehet, megint megyünk innen, már meg is van, hová, és ha oda kell az oltás, akkor beoltatom magam.
A jó felépítésű, kedélyes férfi felesége se akarja a vakcinát, pedig a mutatós, 50 éves asszonynak az elmúlt évben volt két infarktusa. Gyócsi így folytatja:
– Apám se kért oltást, pedig már 77 éves, és neki agyi infarktusa volt. Anyám kérdezte, menjen-e. Azt mondtam, tőlem ne várjon választ, mert ha én küldöm, és az oltástól meghal, akkor hogyan számolok el a halálával.
– Akkor magát nem lehet meggyőzni az oltásról…
– Annyi mindent hall az ember az oltásról. Hogy nem hatnak, hogy azután is megkapja az ember a betegséget, meg hogy nem jók a mutánsok ellen. Talán a kínaiban bízom. A kínai orvostudomány ezeréves, és meggyógyítják az embert egy szál fűvel, bennük hiszek. De csak akkor oltatom be magam, ha a szabad mozgáshoz kell. A gyerekeim se akarnak oltást, a lányom nyolc éve Hollandiában él, se ő, se a párja nem kérnek.
Azért jártuk körbe az egyik leghátrányosabb magyar tájegység, az Ormánság néhány aprófaluját, hogy megtudjuk, az ott élők gondolkodására miképp hat a Covid és a most már mindenütt elérhető oltás lehetősége. Tapasztalataink alapján az ormánságiak legalább annyira tartanak az oltástól, mint a vírustól. Hogy a betegség nem okoz a körükben pánikot, arról a maszkhordási szokások egyértelműen vallanak. Pécstől távolodva a maszk folyamatosan veszít a népszerűségéből. A megyeszékhellyel szomszédos Pellérden szinte mindenki hordja a maszkot, tizenöt kilométerrel odébb, Bogádmindszenten már tízből csak 7-8 helybéli takarja el az arcát. Tovább gurulva 15-20 kilométert, az elemi szegénységet sugárzó ormánsági falvakban, Lúzsokon, Piskón, Zalátán azt látjuk, hogy tíz, utcán járó emberből jó, ha egy viseli maszkot, ami pedig errefelé is kötelező. A maszkos kevesek egyike a 79 esztendős Takács József, aki tíz évvel ezelőtt történt csipőcsonttörése miatt háromkerekű elektromos robogóval araszol a 210 lelkes Zaláta központjában.
– Akinek van esze, az hordja a maszkot és beoltatja magát – véli az egykor sofőrként dolgozó férfi. – Nekem magas a vérnyomásom és a cukrom, ezért is kértem. Pfizert kaptam, egy napig volt egy kis fulladásom, de elmúlt.
Egy perc múlva a szemerkélő esőben szembe biciklizik velünk Por József, aki a másik oldalt képviseli:
– Akinek esze van, az nem kér oltást – morogja a 34 éves, közmunkásként alkalmazott, egyedül élő férfi. – A 79 éves nagyanyám se kér, ő azt mondja, hogy ha egyszer itt a vég, akkor úgy is meg kell halni.
Efféle bölcseleteket sűrűn emlegetnek az ormánságiak a Covidról beszélgetve.
– Ha egyszer beleesek, akkor beleesek – ismételgeti a 40 éves, fülében apró fémkarikákat hordó Orsós Ferenc, aki kerékpárján, foszló munkásruhában, gumicsizmában épp kifelé hajtott Piskóról. A feleségével három gyermeket nevelő férfi azért bevallja, hogy amikor tavaly márciusban leállt az élet a Covid miatt, akkor volt bennük némi félelem: - A gyerekeink sírva kérdezgették, hogy akkor most mind meghalunk? Féltünk mi is egy kicsit. De, hogy a faluban nem volt halál, meg betegség, az emberek megnyugodtak.
– És az, hogy naponta meghalnak az országban két-háromszázan, nem hat a piskóiakra – állítom meg szavát.
– Az másutt történik, nem itt. De azért óvatosak vagyunk, nincs összejárás, nincs puszi meg kézfogás. Ezzel együtt mi nem kérünk oltást. Az anyai nagyapám kért. Ő 83 éves, cukros, a vérnyomása is magas.
– Édesanyja is kért?
– Ő nem – komorul el a férfi arca. – Egy hónapja meghalt. Rákos volt. De ő kért volna, csak már nem volt rá ideje. De mi akkor se kérünk. Tudja, ami megvan írva, az megvan írva.
Petrovics Sándor viszont az elsők között oltatta be magát. A 68 esztendős, piskói férfinak magas a vérnyomása. Valaha traktorosként dolgozott a helyi téeszben, s amikor a szövetkezet szétesett, kikérte ősei hét hektárját, és az ott termelt takarmányon négy, tejelő tehenet, disznókat tartva, évente négy borjút leadva megvolt valahogy. A feleségével három gyermeket nevelő férfi abba betegedett bele, hogy egy idő után nem vették át a tejet, s ki kellett vágja a jószágait. Most 97 ezer a nyugdíja, felesége közmunkás, s hogy a házaspár a négyszobás házát mégis fel tudta újítani, azt a tíz éve Németországban dolgozó fiúknak köszönhetik.
– A Covidot az okozta, hogy az emberek jönnek mennek, a világ egy átjáróház – fakad ki Petrovics Sándor. – Külföldről hozták be a vírust. Ezt a sok mozgást kellene megszüntetni.
– De hát az ön fia is jön-megy, így jutott valamire…
– Akkor se szabadna. Ez a sok jövés-menés okozza a járványt. Itt már a faluban nincs is összejárás. Igaz, hova is mennénk, még kocsma sincs. Régebben elbeszélgettünk esténként a ház előtt a padon. Ma már ez sincs, nem ülünk egymás mellé. Meg miről is beszélnénk? Mindenki csak nyomkodja a telefonját. Beszélek egy fiatalnak valamiről, ő meg rám se néz, nem érdekli mit mondok. Inkább nem is mondom.
A kilenc falu postása Baranyai Zsoltné nemcsak a leveleket hordja házról házra, hanem azt az üzenetet is, hogy mindenki oltassa be magát:
– Március végén elkapott a vírus, és négy hétre lebetegedtem – összegzi szenvedéseit az asszony. - A lázam két hétig 39 volt, minden testrészem fájt, a szemem azt hittem kiesik, gyenge voltam, nem kaptam levegőt, és nem segítettek a gyógyszerek. A férjem hozta haza a vírust, ő buszsofőr, elkapta a 28 éves fiam is, de ők könnyen kimentek belőle, én viszont nem. Úgyhogy én oltáspárti lettem. De sokaknak hiába mondom.
A 140 lelkes Vejtiben közmunkából élő Bogdán Krisztinát se lehetne meggyőzni. A 41 éves, kistermetű asszony egy éve még nagyon félt a vírustól:
– A férjem kőműves, és tavaly, ha hazajött a munkából, egyből le kellett dobja a ruháját, küldtem fürdeni, mindent kimostam róla, még a kilincset is fertőtlenítettem utána. Hét gyerekünk van, ki se engedtem őket. Aztán hogy nem volt a faluban beteg, megszűnt a félelem meg az állandó fertőtlenítés.
– Volt azért egy-két beteg…
– Jó, volt, de azok öregek, már ötven évesek.
– Az magának sincs annyira messze.
– De én egészséges vagyok, sose voltam beteg – mondja, és mélyet szív cigarettájából. – Ez se árt, látja, napi 25 szál elfogy. A férjem viszont regisztrált az oltásra. Neki magas a vérnyomása és volt agyinfarktusa. Ő sokfelé jár a munka miatt, őt féltem.
Az ormánsági falvakhoz képest lényegesen rendezettebb a 400 lelkes Drávasztára. A szerény porták ápoltak, és itt még a kocsma is megmaradt. A hétvége óta újra van élet az ivó teraszán. Nemcsók Jenő felhajt egy fél vegyes pálinkát, majd belekortyol a kísérőként rendelt sörébe.
– Ideges vagyok, azért muszáj – vallja be az 55 éves férfi. - Le vagyok rokkantva 1993 óta szklerózis multiplexszel. Régebben volt azért némi munkám, dinnyét őriztem, volt ez-az, de most már évek óta semmi, csak ez az 57 ezer forintos ellátás. Most kapnék munkát egy rokkantakat foglalkoztató üzemben, mosogató dörzsikét csinálnak ott. Elmentem, de nem tudtak felvenni, mert kiderült, hogy kéne újra papír az állapotomról. Négy óra munkával kapnék 65 ezret, az nekem nagy előrelépés lenne. Ha felvesznek, beoltatom magam, hogy ne legyen gond a közösségben. De, ha nem mehetek, akkor nem kell az oltás sem. Mert azért tartok tőle, magas a vérnyomásom.
– Akkor még inkább kellene kérnie, nem ezt mondták magának?
– Mondták, de hiába, félek tőle.
– Gyerekként is kapott oltásokat, lett belőle valami baja?
– Nem lett, de az akkor volt…
Egy asztallal odébb sörözik két férfi, ők is hasonlóan vannak. Egyikükön – aki 53 éves és a királyegyházi cementgyárban dolgozik – 40 kiló lehet a felesleg, s bár tudja, hogy a túlsúly rizikófaktor, ő se akar oltást:
– Úgyis az lesz, amit az úristen akar, abba nem lehet beleszólni – mondja megingathatatlanul.
