Orbánnak nem kell

Orbán Viktor úgy döntött, hogy Magyarországnak nem kell az uniós helyreállítási alapból járó mintegy 3400 milliárd forintos hitel – mert az növeli az államadósságot. Kétségtelenül igaza van a miniszterelnöknek, ezzel nehéz vitatkozni. Az Unió a hitelt nulla százalékos kamattal tudja majd felvenni – vagyis a kölcsön egy fillérjébe sem kerülne a magyar államnak. (Ugyanis az EU ennyivel jobb adósnak számít, mint Magyarország, amely csak három százalék körüli kamattal jut hitelhez.) Vagyis ha olyan projektekbe fektetné a támogatást a kormány, amelyek megtérülnek – a tőke visszafizetésével sem lennének gondok.

De nem, nekik nem kell a nulla százalékos hitel, mert abból nehéz kikanyarítani az alkotmányos költséget. Igaz, nem olyan finnyás a Fidesz vezére, ha baromi drága orosz hitelt kellett felvenni – 3600 milliárd forint értékben, hogy Mészáros Lőrinc építhesse Paks 2-t. Sőt akkor sem aggódtak az államadósság növekedése miatt, amikor a kínai kommunista párttal kellett üzletelni annak érdekében, hogy Mészáros Lőrinc építhesse a Budapest-Belgrád vasutat. És persze itt van a kínai egyetemi hitel is.

Tavaly 7000 milliárddal adósítottak el az államot Orbánnék, az idén újabb 3500 milliárddal nő az államadósság – lehet, hogy tényleg most lett ebből elegük. Abban igazuk van, hogy az olcsó pénz ópiumáról le kell szoktatni a magyar gazdaságot – ebbe rokkant majdnem bele az ország 2008-ban.

De lehet, hogy másfajta értékválasztásról van itt szó: a miniszterelnök még korábban arról beszélt, hogy azért nem akarnak a közös hitelből részesedni, mert az szorosabb pénzügyi integrációval jár. Az EU felveszi a hitelt, annak visszafizetését Brüsszel garantálja, ám ha valamelyik tagállam megszorul, akkor lehet, hogy helyette másnak is fizetnie kell. Nehogy már mi fizessünk a pirézek helyett! – érvelt Orbán az állami rádióban fél évvel ezelőtt. Az persze meg sem fordult sem a miniszterelnök, sem a mikrofonállvány fejében, hogy fordítva ez a függőség már nem olyan zavaró. Csak fizessenek az olasz, a francia és a német adófizetők, hogy roboghasson a kisvasút Felcsútig, de ha sokat pofáznak, akkor Bicskéig.

Hiteltől függetlenül világos, hogy miről szól Orbán értékválasztása: nemet mond mindenre, ami az EU; a demokráciára, a jogegyenlőségre, a szolidaritásra. Ehelyett az orosz, a kínai diktátort választja.

A magyar polgároknak is van egy értékválasztásuk, és ez nem esik egybe Orbánéval: az Eurobarometer felmérése szerint a magyarok 59 százaléka bízik az uniós intézményekben, ez pont 10 szálékponttal magasabb az uniós átlagnál. A képlet egyszerű: van egy ország, amely bízik az EU-ban, a szövetségnek tagja akar lenni, és még szolidaritást is vállalna más tagországok polgáraival – például, ha területükön orosz kormányügynökök terrorcselekményt hajtanak végre. És van az országnak egy olyan miniszterelnöke, akinek mindez nem kell, aki számára az EU nem érték, csak egy pénzeszsák.

Ezt az ellentmondást mihamarabb fel kell oldani, mert már a fél ország ráment.