Mit lehet és/vagy mit kell tennünk?

A 2010-es hatalomra kerülése óta Orbán Viktor azon ügyködött, hogy egy olyan centralizált rendszert alakítson ki, amelyben minden lényeges döntés egy kézben, természetesen az ő kezében összpontosuljon. Az általa kialakított NER-rendszert egyedül csak ő tudja működtetni, személye megkerülhetetlen, következésképpen addig tart a Fidesz uralmi rendszere, amíg ő hatalomban tud maradni. Helyét és szerepét senki sem tudja átvenni, jóllehet jelentkező lenne rá a pártján belül.

Innen tehát nem fenyegeti veszély az illiberális államalakulatát, de előfordulhat, hogy egy elkövetkező választáson nemcsak a kétharmadot, de még a többséget sem tudja megszerezni a Fidesz. Nos ő erre az eshetőségre is gondolt, s az elmúlt években arra használta pártja parlamenti kétharmados többségét és a járványhelyzet miatti rendkívüli felhatalmazását, hogy ne csak a párttársai ne tudják vezetni és irányítani az ország ügyeit, hanem az esetlegesen kormányra kerülő ellenzék sem. Amint azt már többen is megfogalmazták: ha az ellenzék 2022-ben megnyeri a választást, akkor az új kormány legfeljebb azt döntheti el önállóan, hogy hova festessen fel kerékpár-sávokat.

Lehet, hogy többen is eltúlzottnak tartják a fent idézett megállapítást, azonban sajnos nagyon is megalapozott. Ha készítünk egy hevenyészett leltárt arról, hogy milyen területeket foglalt el és betonozott be kétharmados törvényekkel és az alaptörvénnyel a Fidesz-kormány, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire szűkre szabott lesz a hatalomra jutó ellenzék mozgástere.

Nézzünk ezekből néhányat!

(i) Az Orbán-kormány elfoglalta az önkormányzatokat, elvette tőlük az oktatást és az egészségügyet, és ezzel együtt a hozzájuk tartozó vagyontárgyakat is. A pandémiára hivatkozva tovább szűkítette a városok bevételeit és költségvetési mozgásterét. Az önkormányzatok mára már egyre inkább a kormány végrehajtó szervei, mintsem autonóm módon működő, a helyi igényeket figyelembe vevő intézmények.

(ii) Megszállta a nemzeti intézményeket az Alkotmánybíróságtól a Médiatanácson, az MNB-n, ÁSZ-on, KSH-n át a Versenyhivatalig. Mindenhova a saját megbízható és Orbánnak lekötelezett embereiket ültették, 6–9 esztendőre bebetonozva. Ezekkel az intézményekkel, amelyek nem befogadó, hanem kizáró jellegűek, nem lehet demokratikus viszonyokat teremteni és fenntartani, és ugyancsak nem lehet versenypiaci feltételeket biztosítani, hatékony piacgazdaságot működtetni.

(iii) Elfoglalta a gazdaság meghatározó fontosságú szektorait, az energiaszektort, a bankrendszert, a mezőgazdaságot, a turizmust és vendéglátást (a kiskereskedelem bekebelezése még hátravan, de már az is elkezdődött). Monopol–oligopol helyzeteket alakított ki a belső piacokon, az egyes területeket az Orbánnak hűségesküt tett vazallusok kapták meg. A birtokon belül lévő NER-lovagok mindaddig bizton számíthatnak a versenytársak nélküli működésre, a zsíros állami megrendelésekre és az EU-s forrásokból való részesedésre, ameddig hűségesek a legfőbb hűbérúrhoz.

(iv) Megszállta a tudományos és kulturális életet is. Az akadémiai kutatóintézetek kiszervezése, az egyetemek, állami kulturális intézetek magánalapítványi formába való bekényszerítése és a kuratóriumok hithű emberekkel való feltöltése biztosítja Orbán számára a terület ellenőrzését és az EU-s támogatások lefölözését. Az autonóm módon működő CEU-t elüldözte, helyébe a kínai kommunista párt által irányított Fudan Egyetemet telepíti be a magyar adófizetők pénzéből. A még megmaradt értékes állami vagyontárgyak, kastélyok, mintagazdaságok, egészségügyi intézmények, építészeti örökség-részek magánalapítványokba való kiszervezése gyors ütemben folyik most is.

(v) Olyan nemzetközi szerződéseket kötöttek, amelyek hosszútávú elköteleződéseket jelentenek az ország számára és igen nehéz a felmondásuk (lásd pl. Paks2, Budapest–Belgrád vasútvonal). Az Európai Uniós támogatások gyors felhasználásával és az államadósság magas szintre emelésével rendkívüli módon beszűkítik a költségvetés mozgásterét.

Ha az ellenzék megnyeri a jövő évi választást, de nem tud kétharmados többséget elérni, akkor mit tud ezzel kezdeni? Az imént öt pontban összefoglalt helyzet miatt igen nehéz lesz az ellenzéki egységkormány dolga. Orbánék éppen erre számítanak: nem olyan nagy baj, ha nyer 2022-ben az ellenzék, úgysem tudnak semmit sem csinálni, ráadásul majd koalíciós viták is bénítják a működésüket. Egy év múlva megbuknak, és akkor majd visszajön a Fidesz, akár négyötödös többséget szerezve a parlamentben.

Mindenek előtt ezt a csapdát kell kikerülni. Világossá kell tenni, hogy olyan súlyos az ország gazdasági helyzete és a társadalom állapota, valamint az állami intézményrendszer működése oly mértékben vált diszfunkcionálissá a demokrácia és a versenypiac szempontjából, hogy itt és most nem elég pusztán egy kormányváltás, ennél sokkal több kell: rendszer-visszaváltás, az illiberális félfeudális rendszerből vissza kell térni a demokratikus piacgazdaságok közé. Ne féljünk kimondani azt, hogy rendszerváltásra van szükség, hiszen 2010 előtt Orbánék is azt ígérték, hogy ha ők kormányra kerülnek, akkor az több lesz, mint kormányváltás. És mint kiderült, sajnos ez nem volt üres fenyegetés, végre is hajtották a gazdasági és politikai rendszer radikális átalakítását. A mai közállapotok nemcsak 2010-hez képest lettek rosszabbak, hanem 1990-hez képest is.

Az előttünk álló történelmi feladat tehát az, hogy fel kell számolni Orbán illiberális államrendjét, félfeudális gazdasági rendszerét és nemzetvesztő külpolitikáját. Ez csak úgy sikerülhet, ha az ellenzék képes lesz megtartani az egységét, felül tud emelkedni a partikuláris pártérdekein, és a rendszervisszaváltás időszakában a legyőzendő ellenfélre koncentrál, nem a saját ügyeivel foglalkozik. Az ellenzéki pártoknak nem szabad megfeledkezniük arról, hogy ma a legnagyobb veszélyt az országra a Fidesz és kormánya jelenti. Ha nem köteleződnek el határozottan és tartósan az együttműködés mellett, akkor nekik is komoly felelősségük lesz abban, hogy nem akadályozták meg Magyarország végveszélybe sodródását.

Az ellenzéki pártok szoros együttműködése kiemelten fontos, de nem elégséges. Szükség van arra is, hogy legyen tervünk arra nézvést, hogy mit is akarunk az eltakarított NER-rendszer helyébe állítani. Az nem képezi vita tárgyát, hogy a demokrácia, piacgazdaság és nyugati orientáció hármasára kell építenünk az új rendszert. A nehézségek a részletekben rejlenek, nevezetesen, hogy az adott helyzetből miként tudunk eljutni a kívánatos állapotba, és hogy milyen legyen a konkrét közpolitikai és gazdasági berendezkedés.

Örömmel jelenthetem, hogy a közös ellenzéki program kialakítása megkezdődött. Egyfelől az ellenzéki pártok elkezdték a saját pártprogramjaik összefésülését, harmonizálását, tehát próbálnak egy politikai konszenzust kialakítani. Másfelől pedig már tavaly elkezdődött a szakértői programalkotó munkai az ELEGY (ELlenzéki EGYüttműködés) keretében. Nyolc szakbizottságban (gazdasági, közjogi, egészségügyi, szociális, nyugdíjügyi, oktatási, vidékfejlesztési és külügyi) folyik a munka, közös fedelet biztosítva a baloldali, jobboldali és az ellenzéki pártok által delegált szakértőknek. Az itt folyó munka azt a célt szolgálja, hogy kialakuljon egy széleskörű szakmai konszenzus, amely így hathatós segítséget tud nyújtani a hatpárti közös koalíciós kormány programjának a kialakításához. Az ELEGY szakbizottsági anyagok közzététele májusban elkezdődik és a tervek szerint az előválasztások végéig fog tartani. A közzététel célja nemcsak az, hogy a polgárok megismerhessék, mit szándékozik tenni a majdan felálló hatpárti kormány, hanem az is, hogy lehetőséget biztosítsunk számukra a véleményük kifejezésére. S ezzel érkezünk el a siker elérésének a harmadik feltételéhez.

Az ellenzéki összefogás és a közös szakmai program létrehozása után kell sort keríteni a rendszer-visszaváltáshoz szükséges harmadik feltételre, a széleskörű társadalmi támogatás megszerzésére. A választópolgároktól felhatalmazást kell kérni erre a rendkívüli feladatra, egyértelművé téve számukra, hogy 2022-ben nem egy egyszerű választás lesz, hanem egy olyan sorsdöntő választás, amely hosszú időre meghatározza az ország sorsát. Vagy visszatérünk Európába, vagy pedig menthetetlenül beszippant bennünket az oroszok és/vagy a kínaiak diktatórikus rendszere, ahol legfeljebb a tábor legvidámabb barakkja lehetünk csak. (A legvidámabb barakk szerepet egyszer már kipróbáltuk és nem vált be.)

Ahhoz, hogy jól választhassunk és el tudjuk kerülni a legnagyobb rosszat, meg kell szabadulnunk az Orbán-rendszer által ránk rakott béklyóktól. Tehát erős választói felhatalmazásra lesz szüksége az ellenzéknek, hogy kormányra kerülve haladéktalanul dolgozzon ki egy új alkotmányt (a Szájer-féle alaptörvényt felváltandó) és azt bocsássa népszavazásra. Az új alkotmány társadalmi elfogadása kellő felhatalmazást ad majd a koalíciós kormánynak ahhoz, hogy a jogállamiság keretei között szabadítsa meg a magyar népet az illiberális államtól, a NER-lovagoktól és a Fidesz kiterjedt klientúrájától.

Hinni akarom, hogy a magyar társadalom többsége nem a keleti tekintélyelvű diktatúrákat kiszolgáló kormányra, a jogállam felszámolására, az állami tulajdon ellopására, hanem a demokráciára, az Európai Unióra, a jogállamiságra és a demokrácia kiterjesztésére fog szavazni. Ha így lesz, akkor nekünk, a közügyekkel foglalkozó és a közért tenni akaró politikai szereplőknek készeknek kell lenni arra a feladatra, hogy az utat tévesztett országunknak segítsünk visszatalálni a történelmi fejlődés fő útjára.