Előfizetés

Heti abszurd: Intellektus, izgatottság, miegyéb

N. B. Gy
Publikálás dátuma
2021.05.09. 07:30

Fotó: JOHN THYS / AFP
Hogy mennyire vehető komolyan az a könyvkritika, amit a szerző asszonya jegyez – szuperlatívuszokból építve meg a szöveg testét –, nos, az kérdéses. Az viszont nem, hogy az említett író/tollnok hosszú évek óta tanácsol politikát a miniszterelnöknek (a megfogadási ráta nem ismert), és ha hitelt lehet adni a feleségének, akkor ugyanazokat a gondolatokat formálja, mint a kormányfő – miközben nem az utóbbi az elsődleges forrás. Szóval G. Fodor Gábor új könyve, az Orbán-szabály egyfajta szellemi/politikai szimbiózis eredménye, és amikor a Századvég Alapítvány kuratóriumának elnöke (egyebekben a 888.hu internetes portál – valójában heccblog – főszerkesztője) azt állítja, hogy Orbán állandóan intellektuális izgatottsági állapotban van, akkor érdemes venni a fáradságot, és megnézni, hogyan veri vissza a kormányfő intellektusát az ő népe. Már ha visszatükrözi, és nem nyeli el. Olcsó poén lenne arra hivatkozni, hogy a sereget államtitkárként szolgáló Németh Szilárd közéleti/közírói tevékenysége leginkább gasztrofotók publikálására szorítkozik, a legutóbbiból például megtudhattuk, hogy a chili con carnét a kormánypárti politikus szalonnába csavart debrecenivel fogyasztja, füstölt sajttal és rengeteg cigánypetrezselyemmel. Megjegyzendő, a poszt kilóg a kormányzati kommunikációból – ugyanis pozitív, de legalábbis semleges szövegkörnyezetben prezentálja a cigány szót. Szemben azzal a Gulyás Lászlóval – neki egyébként a szegedi egyetem oktatójaként munkaköri kötelessége, hogy folyamatos intellektuális izgatottság lázában égjen –, aki előadásain niggerezett, cigányozott, hímsovén dumákat nyomott, és mindezen érdemeit Áder János köztársasági elnök állami kitüntetéssel ismerte el. Piedesztálra állítását a hallgatók gyomra nem vette be, az egyetem vezetése elé vitték mondásait, vizsgálat indult, és úgy volt, hogy a rektor megválik az oktatótól. Ám az ügy vége egy suta mondás lett, miszerint munkáltatói intézkedés történt. Hogy mi, azt az egyetem nem részletezte. Persze lehet, hogy ez már maga az egyetem izgatott intellektuális állapota, és ezzel a gumimondattal a munkáltatói intézkedés filozófiai mélységű újradefiniálását szerette volna elérni. De az is megeshet, hogy az intézmény szerint intellektuális izgatottság macsó dumákat nyomni, és fekákat ostorozni. Végül az is előfordulhat, hogy leszólt valaki: ne bántsák ezt a tanárembert – intellektuális izgatottsága a rezsimével azonos. És valószínűleg ez a helyzet az ethnofitnesz kiagyalóival is. Akik 12 millió forinthoz juthattak Kásler Miklós miniszter kegyelméből, hogy kifejlesszék ezt a…, nevezzük mozgásformának. Az Élet Szolgálat Egyesület elnöke erről annyit mondott: „Ez a mi találmányunk, fitnesz-mozgáskultúra magyar népzenére. A cél, hogy a fiatalokat is megszólítsuk, ebben a formában mutassuk be nekik a hatalmas hazai népzenei és néptánckincset.” És ezzel az ügyészség szerint minden rendben, akkor is, ha az ethnofitneszt már feltalálták, úgy hívják: néptánc. Persze ezt a kormány egy speciális mozgássorral gazdagította. Eddig a koreográfia úgy volt, hogy a legény tapsol, lábával dobbant. Most viszont úgy van, hogy a kormány/a klientúra tapsol, a közpénzzel dobbant. Ennek a mozdulatnak a nép közé vitele és tökéletesítése simán megér 12 milliót. Persze Orbán Viktor intellektuális izgatottsági állapota nem mindenkire hat ilyen megtermékenyítően, sőt megesik, hogy blokkolja az agyat: például a következtetési, az igazmondási és a statisztikakészítési központos. Példának okáért legalább három történet meséli a neten, hogy az AstraZeneca vakcinájának beadása után mélyvénás trombózissal szembesültek. Az orvosok szerint ennek semmi köze az oltóanyaghoz, sokkal inkább a hosszú évek óta zavartalanul szedett fogamzásgátlóhoz. Így a zárójelentések sem említették a vakcina felvételét, sőt, amikor az egyik nő arról érdeklődött, hogy nem kellene-e mindezt jelezni, azt a választ kapta, hogy ha akar, írjon a kormányzati koronavírus-oldalon megadott e-mail-címre. Az intellektuális izgatottsági állapot jelentését ugyan nem könnyű pontosan dekódolni, de úgy tűnik, a rendszerszintű hazudozás egy elég pontos szinonima lehet.

Turisták ágyúk helyett, és persze boszorkányok

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2021.05.02. 19:00

Még két évünk maradt, hogy a Citadellát a régi romos-kopott pompájában élvezzük: a tervek szerint 2023 tavaszára teljesen átalakítják a Gellért-hegyi erődöt, megbontják rondelláját (kerek bástyáját), ahonnan egy lépcső vezet majd a belső udvarra, amit parkosítanak, és egy kisebb tóval látnak el. Lesznek még kilátóteraszok, kialakítanak múzeumot, éttermet, és akad egy udvari medence is. Noha Erő Zoltán, Budapest főépítésze meghökkentőnek tartja az új tervet, véleménye szerint kiindulásnak jó. Ha viszont az erőd ilyen metamorfózisra készül, érdemes felidézni, hogy a századok során mit látott, mi esett meg a Gellért-hegyen. Géra Eleonóra történész-levéltárossal beszélgettünk, akinek történelmi témájú könyveiben – Házasság Budán, Kőhalomból (fő)város – is megelevenedik a környék története.
– A Citadellát Ferenc József megrendelésére 1854-ben építtette fel Haynau, hogy innen szemmel tartsa, fenyegesse Buda és Pest népét. A császári erőd ezenkívül mire volt alkalmas? – Az osztrákok a Citadellával elsősorban félelemben akarták tartani a főváros lakosságát, de emellett szerettek volna a magukénak tudni egy masszív, korszerű erődítményrendszert is. Erre azért volt szükség, mert a Budai Várnak már a XVIII. század második felében is alig volt hadászati jelentősége. A Citadella épülete eredetileg egy olyan erődgyűrű része lett volna, mely körbevette volna Pest-Budát, és körbefutott volna a hegygerinceken, a két parton futó védművek közti kapcsolatot a Margit- és a Csepel-szigeten kialakított létesítmények teremtették volna meg. Ebből a grandiózus elképzelésből – anyagi okokból – végül csak a Citadella valósult meg. – A turisták utólagos örömére: az erőd bástyáiról jól belátható a város. – Ez is lényeges szempont volt, nem véletlen, hogy például 1815-ben, amikor ugyanitt felavatták a Budai Csillagvizsgálót (Uraniae), akkor I. Fe­renc császár, III. Frigyes Vilmos porosz király és I. Sándor orosz cár nemcsak azért ment fel a Gellért-hegyre, hogy megnézze az építményt, hanem, hogy megcsodálja a panorámát. A Citadella is éppen ezért néz a városra, mert a katonaság így tudta ellenőrizni, ha Pesten valamilyen rebellió tört ki, vagy ha a Dunán – mint kiemelt felvonulási útvonalon – ellenség érkezett
– Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után okafogyottá vált ellenállókat keresni. – Amikor kivonultak a császári katonák 1899-ben, a közvélemény nyomására jelképesen meg is bontották a Citadella falát a bejárat felett, hiszen az épület a magyar társadalom szemében mégiscsak az abszolutizmus és az elnyomás szimbóluma volt. De megmaradt, és később, a Horthy-korszakban sem számolták fel, hiszen a korabeli revíziós hangulat miatt úgy érezhették, még fontos feladata lehet. És lett is a második világháborúban: a Vörös Hadsereg ellen légvédelmi bázisként használták, elvégre a négy méter vastag falakat még a huszadik századi haditechnika sem tudta nagyon megrongálni, arról nem beszélve, hogy Budapest 1944–45-ös ostroma alatt szintén lényeges momentum volt, hogy a Citadella hadászati szempontból kitűnő, magas ponton állt. – A második világháborút követően viszont végképp civil épület lett: turistaszálló és étterem költözött ide. – Igen, a turistaszálló akkoriban az osztálykirándulások kedvelt helyszíne volt, gyerekkoromban engem is elvittek az épületbe, viszont belülről nem volt éppen lakályos. Emlékszem, az ablakok magasan voltak, és igen kevés fényt engedtek be, szóval eléggé sötét volt a tér. Persze érthető: a Citadella nem azért készült, hogy az emberek számára kényelmet nyújtson, hanem azért, hogy ágyúkat helyezzenek el benne, és jól védhető legyen. – Más országok hogyan viszonyultak a saját citadelláikhoz? – Azért egy példa erejéig még maradjunk itthon: a komáromi erődrendszert hoznám fel, melyet a Habsburgok szintén az 1848–49-es szabadságharc után fejlesztettek tovább – ugyancsak a Duna mindkét partján. Ez az épület egészen a rendszerváltásig szolgált. Ha viszont Bécset nézzük, az osztrákok pont a XIX. században számolták fel az erődítményeket, hiszen az egyre fejlettebbé váló nagyvárosban a katonai funkciók már okafogyottá váltak. Annak, hogy Bécset megtámadják, elég kicsi volt az esélye, erre utoljára a török csapatok voltak képesek még 1683-ban, három évvel Buda felszabadítása előtt. – Ha már ezt említi: miután 1686-ban a Savoyai Jenő vezette keresztény seregek kiűzték a törököt a várból, a helyszínen letelepedő Habsburgoknak miért lehetett vonzó a Gellért-hegy? – A Habsburgoknak fontos szempont volt, hogy Buda a legfőbb török közigazgatási egység, a Budai vilajet központja volt. Az osztrákok tudták, hogyha a várost visszaszerzik, azzal lényegében a vilajet jelentős részét is megkapják. Persze, azt nem gondolták, hogy olyan nagy területet hasítanak ki Budával együtt, mint amilyet sikerült. Az 1687-es nagyharsányi csa­tával lényegében visszahódították a Dunántúlt, ahová a török többé nem tudta betenni a lábát. Budán aztán a Habsburgok nemcsak letelepedtek, de hatalmas összegeket fektettek az épületek felújításába, a vár újjáépítését pedig a törökellenes ligát megszervező XI. Ince pápa is támogatta egy hatalmas összeggel. A korabeli magyar király, I. Lipót továbbá presztízsértékűnek tartotta Buda visszafoglalását, elvégre a vár­ostromhoz számos nemzetet sikerült toboroznia, így fontosnak gondolta, hogy mindenhova eljusson a győzelem híre. Buda tehát ebben az időben kezdett osztrák karaktert ölteni, miközben fontos katolikus város lett, hiszen az uralkodó egy erős vallási központot akart létrehozni, ezért is telepített be jezsuitákat és számos más rendet, például a már az ostrom alatt ide érkező kapucinusokat. A város jelentőségét jelzi, hogy a Habsburgok a kezdetektől, vagyis az 1686. szeptember 2-i visszahódítástól fővárosnak és királyi székhelynek nevezték (Haupt- und Residenzstadt). – A korszakban kik telepedtek le még a Gellért-hegyen? – A Habsburgok mellett még számos telepes érkezett, a Gellért-hegyről ugyanis széles körben elhíresült, hogy milyen jó szőlőtermő terület. Nem hiába volt ebben az időben minden lankája, melyet napsütés ért, szőlővel tele. A telepesek közül különösen fontosak a rácok, akik a mai Tabánban (korabeli nevén: Rácváros) laktak, ahol szerény házakat és félig földbe vájt kunyhókat építettek, és a német kereskedőknek fűszert, kávét, déligyümölcsöt, ötvösárut vagy akár török szőnyegeket adtak el. Budának tehát nemcsak hadászati, de kereskedelmi jelentősége is volt. Jól mutatja ezt, hogy 1686-ban a Szent Liga csapatai alig foglalják vissza Budát, egyes itáliai kereskedőcsaládok máris kérvényezik, hogy ide költözhessenek. – Mi állt a Gellért-hegyen a Citadella és a csillagvizsgáló előtt? És milyen szerepet játszott maga a hegy? – A Gellért-hegyen korábban egy kápolna állt, melyhez a Tabán felőli oldalon a kálvária stációi vezettek, amelyek még álltak a XX. század elején, az utolsó darabjait 1951-ben bontották el. Ezért volt a hegy búcsújáró hely is. A vallás és a Gellért-hegy kapcsolatát mutatja továbbá, hogy 1815-ben, amikor megnyílik a csillagda, pár évvel később kezdeményezik, hogy alakítsanak ki benne egy kápolnát, ami egészen 1849-ig működött is, vagyis addig, amíg az osztrák tüzérség a szabadságharcban szét nem lőtte az épületet. A Habsburgokat Budavár visszafoglalása után a hegy meleg vizes fürdőhelyei is csábították, mint a Rác vagy a Rudas fürdő, illetve a Gellért fürdő elődje, a Sáros fürdő. Ezek közül a város végül csak a Rudast szerezte meg, az összes többi magántulajdonba került. Még I. Lipót magánorvosa is kapott egy sajátot. – A Citadella előtt senki nem használta hadászati pontként a hegyet? – A törökök idejében egy úgynevezett palánkvár állt itt, egy fontos őrpont. Viszont, ha még messzebb megyünk a múltban, muszáj megjegyezni, hogy a Gellért-hegy nemcsak a katolikusok központja volt, de a nép­hit szerint a boszorkányoké is. Az 1686 után ideérkező német nyelvű betelepülők is úgy sejtették, hogy ez igaz lehet, a hegyet ugyanis Blocksbergnek nevezték, mely egyszerre utalt a Blockhausra, azaz a török erőd romjai­ra, illetve a német Harz-hegységben lévő Brocken hegyre, mely szintén a boszorkányok találkozóhelye volt. A XVII. század végi és a XVIII. század eleji magyar boszorkánypereken meg is kérdezték az elítélteket a szeánszaik­ról, mire többen – persze kínzások hatására – bevallották, hogy bizonyos estéken a Gellért-hegyre repültek fel, ahol az ördöggel táncoltak, meg persze volt, akinek az ördög lovagolt a hátán.
Csillagda tervrajza

Bürokrata tömeggyilkos

Bártfai Gergely
Publikálás dátuma
2021.05.02. 16:00
Adolf Eichmann
Fotó: AFP
Nem volt tipikus náci, a zsidókat sem gyűlölte Adolf Eichmann. Személytelenül, bürokrata módjára irányította a holokausztot, hatmillió ember meggyilkolását. Rémtetteit „triviális fatalizmus” motiválta. Erre a megállapításra jutott Kulcsár István izraeli-magyar pszichiáterprofesszor, aki megvizsgálta a hírhedt háborús bűnöst, és elmeorvosi szakvéleményt írt róla a 60 éve kezdődött jeruzsálemi perhez.
A budapesti születésű Kulcsár István professzor már egy évtizede Izraelben élt, és a tel-hasomeri Seba kórház pszichiátriai osztályának igazgatójaként dolgozott, amikor egy napon váratlan látogatókat kapott (1960). „Apám valamilyen megbeszélésen elnökölt a klinikán, amikor sürgősen kihívták. Azt mondta, elnézést, mindjárt jön. De nem jött. Az előtérben ugyanis két olyan pasas várta, akiknek, mint mondta, a pofájáról lerítt, hogy hol teljesítenek szolgálatot. Nagy titoktartási eskük közepette elárulták neki, hogy Eichmannt Izraelben tartják fogva – akkor ez még nem volt publikus –, bíróság elé állítják”, mondja a néhai pszichiáter fia, Kulcsár István újságíró, író. A magyar sajtó 88 éves doyenje nemrég a Népszava Szép Szó mellékletében elevenítette fel a családi legendárium néhány történetét (Blau I. és Blau II., április 17.). Kitűnő írásában csupán érinti édesapjának az Eichmann-perben játszott szerepét. Kérésünkre most bővebben mesélt arról, amit apjától hallott izraeli látogatásán (1965).

Átlagos szörnyeteg

A Harmadik Birodalom hóhérjaként is emlegetett Adolf Eichmannt (1906–62) izraeli titkos ügynökök rabolták el Argentínában, ahol Ricardo Klement álnéven bujkált a felelősségre vonás elől a hitleri diktatúra bukása után. A második világháború alatt a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) IV-B-4 ügyosztályát vezette, SS-obersturmbannführeri rangban. Feladata az európai zsidóság szervezett megsemmisítése volt, amit rendkívüli alapossággal igyekezett végrehajtani. Részt vett a „végső megoldásról” határozó wannseei konferencián (1942). Magyarország német megszállása után Budapestre utazott, Sonderkommandója élén személyesen irányította a deportálásokat. A tömeggyilkosságban a magyar államapparátusra és a csendőrségre támaszkodott. Jeruzsálemi perében halálra ítélték. Izrael állam történetében máig ő az egyetlen, akit bírósági eljárás nyomán kivégeztek. Iszonyatos tevékenysége, illetve elfogásának kalandregénybe illő részletei ismertek. Személyiségéről elsősorban Hanna Ahrendt könyvéből tájékozódtak az olvasók (Eich­mann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról, 1963). A német származású amerikai filozófus a New Yorker című hetilapot tudósította a perről, benyomásait a tárgyalóteremben szerezte. Úgy találta, a hírhedt háborús bűnös teljesen átlagos, „normális” ember, híján mindenféle fanatikus gyűlöletnek. Engedelmesen teljesítette a parancsokat, és „törvényesen”, vagyis a diktatúra hatályos jogrendje szerint járt el. Sokan felháborodva utasították el a holokauszt­túlélő szerző megállapításait, aki esszériportjában kirakatpernek minősítette az izraeli eljárást. Ahrendt személyesen sohasem beszélt Eichmann-nal, csupán a vádlottak padján, golyóálló üvegfal mögött ülve láthatta – ellentétben Kulcsár professzorral, aki sok tekintetben eltérő következtetéseket vont le. „Arra számítottak, hogy a védelem esetleg beszámíthatatlannak mondhatja Eichmannt, mire elmeszakértői vizsgálatra utalják az ügyet, az azonban hosszú hetekkel is kitolná a per végét. Egyszerűbb tehát, ha a vád mindjárt le is teszi az asztalra a kész szakvéleményt. Ezt kellene apámnak elkészítenie. Hosszú hetei vannak arra, hogy megvizsgálja Eichmann elmeállapotát, akár naponta felkeresheti. És most rögtön el is viszik hozzá. Izraelben van tíz olyan magaslat, amelyről az egész ország katonailag ellenőrizhető. Erre már a rómaiak is rájöttek, azon a tíz ponton építettek erődöt. Aztán az angolok építettek erődöket, pontosan ugyanott. Nos, az egyik ilyen erődben tartották fogva Eichmannt. A következő hetekben az öregem, aki kitűnően tudott németül, majdhogynem pszichoanalízist végzett a fogollyal”, mondja Kulcsár István.
Szondi Lipót

Szemtől szemben

A professzor hétszer járt a háborús bűnös cellájában, alkalmanként három-három órát töltött vele. Ez­alatt számos pszichiátriai tesztet is elvégeztetett a vádlottal. E bőséges vizsgálati anyagból állította össze szakvéleményét felesége, a klinikai pszichológus Zsuzsanna közreműködésével. Átfogó képet festettek a személyiségéről, indítékairól, értelmi képességeiről, érzelemvilágáról. Eichmann mindvégig együttműködött, készségesen kifejtette néze­teit.­ „Nem létezik halál, csak élet. Ha emberként befejezem a létformámat, különféle szerves és szervetlen formákban tovább fogok élni. (…) A világ rendje megváltoztathatatlan. Nézze ezt a hamutartót. Atomok és elektronok rendszeréből áll. Összetörhetem, de attól a rend változatlan marad”, mondta az egykori SS-tiszt. Személytelen istenét a természettel azonosította, ebből fakadt „triviális fatalizmusa”, olvasható a szakvéleményben. Eichmann embertelenül szemlélte a világot. A házasságot például úgy definiálta a pszichiáter kérdésére, hogy „két különböző nem egyesülése fajtájuk szaporítására”. Semmit sem jelentett neki, hogy egy ilyen emberi kapcsolatnak más értelme is lehet a szaporodáson túl. Kulcsár professzor szerint ez „a szó szoros értelmében vett embertelenség” volt egyik alapvető jellemvonása. Ugyanakkor világképe és beszédmódja lényegesen különbözött a nácikétól, például nem akart érzelmeket kelteni hallgatójában. Ő maga sem mutatott érzelmeket. Intelligenciája „jó átlagos”. Olvasmányai rendkívül beszűkültek voltak. Tudott hegedülni, de nem járt hangversenyre, operába, színházba. Jóllehet perében később azzal védekezett, hogy csak parancsokat teljesített, az elmeorvos felhívta a figyelmet arra, hogy korábbi életútja nem egy passzív végrehajtóé. Semmi esetre sem volt olyan szabálykövető és tekintélytisztelő, mint amilyennek láttatni akarta magát. Gyerekként rendetlen és hanyag. Hiába erőltette könyvelő apja, hogy tanuljon, félbehagyta a gimnáziumot. (Döbbenetes választ adott arra a kérdésre, érzett-e valaha bűntudatot: azt felelte, egyszer-kétszer, amikor lógott az iskolából.) Konzervatív apjának rosszallása ellenére lépett be az NSDAP-be és az SS-be is (1932), pedig tőrölmetszett nemzetiszocialista sem volt. Eichmann valójában sokszor engedetlen, nonkomformista, de megtanulta, hogy e vonásait elrejtse. „Szimbiózisban élt a náci rezsimmel, ahogyan egyes baktériumok az emberi testben”, írja Kulcsár professzor.

Szorongás és szex

Beszélt szorongásairól is, amelyek egész életét végigkísérték. Hogy pontosan mitől félt, képtelen volt megfogalmazni. Belső bizonytalanság gyötörte. Gyerekkorában rágta a körmét, és ha idegenek közé kellett mennie, izzadt a tenyere. Az orvos megfigyelte: ugyanez történt vele a beszélgetéseik alatt is. Szörnyeteg lett volna a természeténél fogva, lusus naturea? Kulcsár professzor nem osztotta ezt a feltevést, szerinte a szorongások és a neurotikus tünetek ellentmondanak ennek. Volt egy téma, amely mélyen zavarba hozta, és ha a szakember erre terelte a szót, Eichmann kivételesen csak vonakodva, szűkszavúan és őszintétlenül válaszolgatott: a sze­xua­litás. Bármily elképesztő is, a hidegvérű tömeggyilkos szégyenlős volt. „Kérdeztem apámat: igaz-e – ezt olvastam valahol –, hogy Eichmannra mindvégig németül beszélő őrök vigyáztak? Válasz: nem. Ellenkezőleg. Amikor a pszichikai vizsgálat során a páciens nemi életéhez értek, Eich­mann kikötötte, hogy a továbbiak során csak olyan őrök maradhatnak hallótávolságban, akik garantáltan nem értenek németül”, emlékezik Kulcsár István. Édesapja úgy vette észre, ez volt a legkínosabb téma a háborús bűnösnek, noha a perrel nem függött össze. Későbbi elemzésében a pszichiáter érdekes összehasonlítást tett Sade márki és Eichmann között. A szadizmus névadóját a licitum quod libitum (amire vágysz, az megengedett) elve mozgatta, ösztöneit engedte felülkerekedni. Eichmann-nál nyoma sem volt effajta erotikus hajtóerőnek. A birodalmi hóhér nem volt hagyományos értelemben vett „szadista”, áldozatait nem gyűlölte, még csak nem is látta őket. „Elhittem a kijelentését, hogy nem gyűlöli a zsidókat. Az életet gyűlölte. Hasonlóan ahhoz, ahogy a zsidók tömeges megsemmisítését szervezte, készen állt, hogy orosz foglyokat, lengyel hazafiakat vagy német demokratákat likvidáljon. Személytelenül, bürokrataként ölt”, írja a professzor. „Eichmann késztetése az ölésre (Tötungsdrang) elembertelenedett szadizmus volt: megsemmisítés érosz nélkül, kapcsolat nélkül, cél és nyereség nélkül. Ha fogalmat kellene alkotnom, hogy meghatározzam ezt az újfajta jelenséget, akkor – a szadizmustól megkülönböztetve – eich­mannizmusnak nevezném.”

Szondi is megrémült

„Apám azt mondta nekem Eichmannról, hogy nem más, mint egy lelkiismeretes beamter (hivatalnok – a szerk.) volt, aki mindig pontosan igyekezett végrehajtani, amit rábíztak”, mondja Kulcsár István. E te­kintetben nagy a hasonlóság Hannah Arendt álláspontjával, aki munkamániásnak (workaholic) nevezte a háborús bűnöst. Eichmann kínosan ügyelt a részletekre, jó munkájával minden­áron el akarta nyerni feletteseinek tetszését, miközben rettegett a kudarctól. Az ideológia nem érdekelte. Ám azt a megállapítást, hogy ilyenformán „átlagos”, vagy pláne „normális” személyiség lett volna, a legkevésbé sem támasztotta alá a pszichiátriai vizsgálat eredménye. „Szondi-tesztet is csináltatott vele apám. Az eredményt a páciens személyének megjelölése és kiértékelés nélkül, csupán az alany nemét és életkorát feltüntetve, elküldte Szondi Lipótnak Svájcba. Szondi válaszlevelében azt írta neki, nem szokott vakteszteket értékelni, de amint erre csak rápillantott, megijedt. Nagyon vigyázzanak, mert ez az ember potenciális tömeggyilkos!” A per után öt évvel megjelent könyvében a professzor idézi Szondi Lipót (1893–1986) levelét, amelyben a világhírű analitikus kijelenti, negyedszázados praxisa során, hatezer teszt értékelésével a háta mögött nem találkozott hasonló „autisztikus Káin-figurával”. Szondi záró diagnózisa: „Majdhogynem egyszeri esettel van dolgunk. (…) Ez a férfi bűnöző, késztetése az ölésre csillapíthatatlan. Veszélyességét a társadalomra csak tovább növeli ­autisztikus hatalmi egója és a projekcióra való haj­lama.”

Korának tömegterméke

Hat évtized távlatából különösen figyelemre méltó, ahogy dr. Kulcsár István szélesebb összefüggéseiben is értelmezte a jelenséget. Szerinte az „eichmannizmus” a huszadik század ipari-bürokratikus társadalmának „tömegterméke”. Jellemzői az egyén családon belüli elszigetelődése és elidegenedése; a munkától és a termelési folyamatoktól való elidegenedés; a tényleges emberi kontaktust nélkülöző kapcsolatok; a személyes kohézió nélküli tömegszervezetek létrejötte; a vélemények uniformizálása; a meggyőződés helyébe lépő propaganda; a tapasztalatoktól független, készen kapott sztereotip indulatok. Úgy látta, mindezek „egyazon folyamatnak különféle aspektusai”. Az egyetlen elmeorvos, aki megvizsgálhatta a hírhedt tömeggyilkost, riasztó végkövetkeztetésre jutott: „A modern ember, ha gyilkolni akarna, és ezt meg is engednék neki, úgy cselekedne, ahogyan Eichmann. Ez logikus következménye társadalmi és pszichológiai fejlődésünknek. Eichmann mint individuum éppúgy szélsőséges példája korunk erotikától megfosztott pusztítójának, ahogy Sade a maga korában a személyes és erotikus kínzás jelképe lett.”

Izraelben is magyar maradt

Dr. Kulcsár István (1901–86) Budapesten született, apja férfiszabó volt. Orvosnak készült, de hiába keresztelkedett ki, a numerus clausus miatt nem vették fel az egyetemre. Az állatorvosi főiskolán kezdte tanulmányait, onnan sikerült átjelentkeznie medikusnak, Pécsen végzett (1926). A kor divatos újdonsága, a lélektan érdekelte. Bécsben Freud előadásait hallgatta, ám követőinek körét merevnek, „talmudian zártnak” érezte. Közelebb állt hozzá az Adolf Adler tanítványaira jellemző, oldottabb légkör. Adler fő művét lefordította magyarra. Előbb nőgyógyász, majd neurológus-pszichiáter szakorvos lett. A harmincas évektől Pannónia utcai lakásán rendelt, és a Szent János kórház ideg- és elmeosztályán kapott állást. Hamar ismert lett a fővárosi polgárság körében. Bartók Béla, Ferenczi Sándor, József Attila, Karinthy Frigyes baráti köréhez tartozott. Hozzá járt analízisbe Böhm Aranka, Karinthy második felesége. Próbálta összeegyeztetni a freudi és marxi eszméket. Csatlakozott az illegális kommunista mozgalomhoz, le is tartóztatták, de a bíróság felmentette. Publikált orvosi és irodalmi folyóiratokban. Hét önálló kötete jelent meg magyarul, köztük a Zavarok a nő szerelmi életében. A frigiditás keletkezése és gyógyítása (1938). Hamis papírokkal élte túl a háborút és a vészkorszakot, légoltalmi orvosként dolgozott. A felszabadulás után egy ideig az újpesti rendelőintézetben gyógyított. A cionizmus lelkes híve lett, negyvenkilenc évesen kivándorolt Izraelbe. Eichmannról írt szakvéleménye nemzetközileg is ismertté tette. Angolul, héberül, franciául publikált Shlomo I. Kulcsar néven. Harmadik feleségével, Kulcsár Zsuzsanna (Shoshanna) klinikai pszichológussal és Szondi Lipóttal közösen könyvet írt a háborús bűnös elmeorvosi vizsgálatáról (1966). Pályáját a Tel-avivi Egyetem pszichiátriai tanszékének tanáraként fejezte be, nyugdíjasként is praktizált. Széles látókörű, sokoldalúan mű­­velt embernek ismerték, az évtizedek során jó néhány tanítványt gyűjtött maga köré. Dr. Alexander Emed, a Zsidó származású magyar orvosok című könyv szerzője szerint munkássága igen jelentős fejezet az izraeli pszichiátria történetében. Új hazájában számos magyar származású kollégája között különleges helyet foglalt el, mert kultúráját és szakmai kiképzését is otthonról, az anyaországból vitte magával, ezért „magyar pszichiáternek” számított Izraelben.