Előfizetés

Színházi születésnap

A Vígszínház azzal ünnepelte 125. születésnapját, hogy egy héten át naponta este 7-kor ingyenesen elérhetővé tett egy-egy előadást a honlapján. Mivel a színházat hamarabb feltalálták, mint a hangosfilmes rögzítést, a válogatás korlátozott volt. Már csak azért is, mert az egykori Magyar Televízió, amit az egyik kezével fölvett, azt a másik kezével letörölte. Így történhetett meg, hogy Ruttkai, Darvas, Páger, Bárdy nélkül ünnepelt a színház, az ő emléküket az egykori nézők memóriájára bízva. A szocialista televíziózás megteremtette a népművelést is, a színházi előadás közvetítése nem volt elképzelhető az alkotókkal való beszélgetés nélkül. Ezt a kötelező penzumot nagyjából mindenki utálta, néző és művész egyaránt, de hogy micsoda érték, az így, évtizedekkel később látszik. A hetvenes évek Macskajátékának szünetében Örkény István beszél arról, hogy nincs semmi minta, amit körberajzolt volna, mindenkit ő talált ki, és ha nevetséges, csakis azért az, mert a szerelemről szól egy olyan életkorban, amelyben a közfelfogás szerint már nem szólhatna. Ez az abszurd, és minél nyugatabbra mutatják be a darabot, annál kevésbé értik a humorát. Halljuk a 27 éves Székely Gábor rendezőt arról, hogy a rendező egyik feladata a darab pontos elolvasása, és nem kell mindent a néző szájába rágni, képes felfogni a telefonkagyló nélküli beszélgetéseket és a jelzésszerű díszletet, a néző játszótárs. A bemikrofonozott színpadnak köszönhetően néha hallani a súgót. Igazi rajtakapott színházi pillanat, amikor hallatszik, hogy nem szöveget súg Sulyok Máriának, hanem cselekvést. Azt, hogy „cipő hátra”. Nem ez a szöveg. Ez a kellék, amit Sulyoknak a kezébe kell vennie, és átdobni az ágyon. A névtelen színházi személyzet és a hatalmas színésznő titkos összjátéka ez, nyilván minden előadáson. Sulyokot imádja a közönség a szerepben, mennek vele, együtt robognak át a jeleneteken. Egy másik, tíz évvel korábbi felvételen, az Udvari kalapban az is látszik, hogy erős, formátumos feleségnek nem fogadták szívesen. Várkonyi tapsos kimenetelt rendezett neki, volt benne kicsengetett poén, ritmusra ajtóbecsapás, visszajövetel nézéssel, és a nézők meg sem rezdültek. Sulyok súlyos volt nekik nőnek, Orbánnénak már megbocsátották színészi erejét és öniróniáját. A felvételnek köszönhetően azt is látni, hogy van harag, ami örökké tart. A Macskajáték tapsrendjében Bulla Elma és Sulyok a nagyszerű színpadi kettősük után egymás mellett állnak, és nem fogják meg egymás kezét. Bár nem tartozna senkire, de a tapsrendben mindenkinek megmutatják: így van, és kész. A felvételekből az derül ki, hogy bár az előadások sokat öregedtek az évtizedek alatt, az igazi színészi jelenlét állandó. A színész személyisége működés közben. Az energiája, az ereje, a koncentráltsága, az egyénisége, a humora, a világban ő maga. Amit próbákon átad a rendezőnek, majd hibátlan ösztöneivel visszaveszi magának az előadás idejére. Az előadás mértékegysége a néző. Úgy tartják: a néző sosem téved. Az lehet, hogy nem éri fel ésszel. 

Európa nyerésre áll

Aki nem emlékszik a múltra, arra van ítélve, hogy megismételje. Emlékezzünk! A háború kiöli az élet értelmét. Életben kell maradni, hogy tudjunk magunkról gondoskodni, gyerekeinket nevelni. Robert Schuman 1950. május 9-én olyan együttműködést ajánlott, amely segít megelőzni a háborút. Ezzel indult az Európai Unió elődjének tekinthető szerveződés. Egy hosszú sikertörténet.  Ám ismét gyülekeznek a felhők. Ahogy a 2008-as gazdasági válság rávilágított a pénzügyi rendszer sérülékenységére, a koronavírus-járvány megmutatta, vannak gyenge pontjaink. Fel kell készülnünk az efféle járványhelyzetekre. Várhatóak még. Hogy ellen tudjunk állni minden viharnak, nemcsak az egészségügyben van feladatunk, hanem az oktatásban és a munka világában is. Bár a járvány miatt háttérbe szorult, döntő hatással van Európa jövőjére a klímaváltozás. Az előrejelzések szerint könnyen élhetetlenné válhat Afrika és az arab világ lakott része. Ha az ott élő emberek elhagyják élőhelyüket, egyértelmű lesz, hogy a környezetvédelem nemcsak a baloldali és a zöldpártok hóbortja. A XXI. század erőviszonyai máshogy néznek majd ki: Ázsia, elsősorban Kína előretörését hozza. Mi, magyarok testközelből szemlélhetjük az ország befolyásszerzési kísérleteit. Európa kitettsége, függőségi viszonya már nemcsak az orosz gáz tekintetében, hanem a kínai tőke, termékek okán is tény. Sőt az autoriter, illiberális politikával átitatott hibrid rezsimek már nem távoli partnerek, az európai közösségen belül is kérdéseket vetnek fel. Az Európai Unió érték-közösségként jött létre, feltételezve, hogy aki csatlakozik, osztja a közös értékeket. Az alapítók nem számoltak azzal, hogy lesznek majd haszonlesők, akik csak a pénzt akarják; hogy lesz olyan tagállami kormány, amely belülről akarja szétverni az uniót. Tervezési hiba, meglehet – de könnyen végzetessé válhat. Mégis, van-e biztató jövője az Európai Uniónak? A válaszom egy kicsit szorongó, de határozott igen. Egyrészt az EU léte bizonyítja, hogy a kontinens képes emlékezni a múltra. Képes tanulni, nem elkövetni ugyanazt a hibát. Másrészt reménnyel tölthetnek el minket a nők, s a meglehetősen sztereotip módon nőiesnek nevezett politikai eszközök. Ami Orbán és macsó haverjai számára a gyengeség jele, az valójában erősség. Képesnek lenni nem izomból, de érvek, nem diktátumok, de egyeztetések alapján dönteni, a másikra odafigyelni, a szempontjait mérlegelni: ez az unió, és ez bizony erősség! Ezért a járvány után jobb, nőbarátabb világot kell építenünk, hogy Európa még erősebbé válhasson. Muszáj, hogy a helyreállítás nemileg igazságos legyen. Ha most nem teszünk semmit, a lányaink sem kapnak majd több lehetőséget, mint mi. A nőket és az ő jóllétüket a politikai döntéshozatal középpontjába kell emelnünk. Gondoskodnunk kell biztonságos, jól fizető munkahelyekről, a férfiakéval azonos fizetésekről, a munka és a család összeegyeztetését megkönnyítő lépésekről. Több nő kell a politikában. Azt akarjuk, hogy a nőügyek emberi ügyek legyenek. Kibírjuk, ha Magyarországon még egy évig Novák Katalin felel mindezért, aztán úgyis visszatér a normalitás, és elkezdjük az érdemi munkát. Fel kell lépnünk az erőszak ellen is. Az EU-nak kötelező, minden tagállamra érvényes jogszabályokat kell elfogadnia a gyűlölet-bűncselekményekkel, így a nőkkel szembeni erőszakkal kapcsolatban, és azokat be is kell tartatnia.  Véssük eszünkbe: az emberek jólléte fontosabb, mint a GDP, mert a rosszul levő emberek nem tudnak sem GDP-t termelni, sem geopolitikai játékokat játszani, sem klímaválságot kezelni. Ha emlékezünk a múltra, akkor azt látjuk, hogy a modern európai történelem a jogkiterjesztésé, a jobbágyfelszabadítástól az általános választójogon keresztül a nők egyenjogúsításáig. Járjuk ezt az utat. 

Karcos kezdés

Lassan görögnek lefelé a kortyok. Fél év után hajnalhasadás a hat óra is. A gyerek csak tologatja a reggelit, majd közli, hogy hányingere van. Különben is lejárt a bérlete, anya valahová elpakolta az ő tornacuccát és semmiképpen sem hajlandó többé egy falatot sem enni a menzán, neki jár az otthoni ebéd. Az elmúlt félévben lassú kamaszlángon sütögetett felmenője szótlanul követi a mozgását, és felrémlik előtte a a hosszú téli hónapok monológja, a hülye felnőttekről, akik bezárva tartják nem létező vírusok miatt, meg aztán ne sírjon senki, ha nagyon lemaradnak az anyaggal, és a menzán bezzeg legalább dumálhatott egy jót a haverokkal, de itthon…  Már a vasárnapi ebédnél kitört belőle az újonnan felfedezett immunológus. Bezzeg mások szülei féltik a gyereküket a fertőzéstől, nekik igazolják a hiányzást a szülők. A zord szülő válaszokat próbál kiolvasni a vasárnapi ebéd párájából, az orvosegyetemista testvér a közelgő négy szigorlatos vizsgaidőszakkal próbál érzékenyíteni, de a másnapi kivégzésére készülő gimnazista felolvassa az osztályt váró tanárok leveleit, akik tömött sorokban jelentették be, hogy most aztán eljött az ítélet napja: témazáró, feleltetés, dolgozat, a tavaly novemberi anyagból is, mert vége a lazsálásnak. Erre még a vízválasztó statisztika zárthelyit öt napig ünneplő szociológus-jelölt testvér is felnézett: még egy kört mindenkinek! Ha nem is egy felest – mint az idei Oscar-díjas dán filmben –, de legalább egy lehetőséget az átbeszélésre, a visszaérkezésre. A diákoknak is, akik hat hónapon át nézték a szigorúan ellenfényben ülő történelemtanárt, a fekete kockaként tanító angolost, az érthetetlenül maga elé motyogó kémiást és az egyeseket szóró, érezhetően egyre frusztráltabb tesitanárt. Kemény menet volt ez mindenkinek: szülőnek, tanárnak és diáknak is.