Színházi születésnap

A Vígszínház azzal ünnepelte 125. születésnapját, hogy egy héten át naponta este 7-kor ingyenesen elérhetővé tett egy-egy előadást a honlapján. Mivel a színházat hamarabb feltalálták, mint a hangosfilmes rögzítést, a válogatás korlátozott volt. Már csak azért is, mert az egykori Magyar Televízió, amit az egyik kezével fölvett, azt a másik kezével letörölte. Így történhetett meg, hogy Ruttkai, Darvas, Páger, Bárdy nélkül ünnepelt a színház, az ő emléküket az egykori nézők memóriájára bízva.

A szocialista televíziózás megteremtette a népművelést is, a színházi előadás közvetítése nem volt elképzelhető az alkotókkal való beszélgetés nélkül. Ezt a kötelező penzumot nagyjából mindenki utálta, néző és művész egyaránt, de hogy micsoda érték, az így, évtizedekkel később látszik. A hetvenes évek Macskajátékának szünetében Örkény István beszél arról, hogy nincs semmi minta, amit körberajzolt volna, mindenkit ő talált ki, és ha nevetséges, csakis azért az, mert a szerelemről szól egy olyan életkorban, amelyben a közfelfogás szerint már nem szólhatna. Ez az abszurd, és minél nyugatabbra mutatják be a darabot, annál kevésbé értik a humorát. Halljuk a 27 éves Székely Gábor rendezőt arról, hogy a rendező egyik feladata a darab pontos elolvasása, és nem kell mindent a néző szájába rágni, képes felfogni a telefonkagyló nélküli beszélgetéseket és a jelzésszerű díszletet, a néző játszótárs.

A bemikrofonozott színpadnak köszönhetően néha hallani a súgót. Igazi rajtakapott színházi pillanat, amikor hallatszik, hogy nem szöveget súg Sulyok Máriának, hanem cselekvést. Azt, hogy „cipő hátra”. Nem ez a szöveg. Ez a kellék, amit Sulyoknak a kezébe kell vennie, és átdobni az ágyon. A névtelen színházi személyzet és a hatalmas színésznő titkos összjátéka ez, nyilván minden előadáson. Sulyokot imádja a közönség a szerepben, mennek vele, együtt robognak át a jeleneteken. Egy másik, tíz évvel korábbi felvételen, az Udvari kalapban az is látszik, hogy erős, formátumos feleségnek nem fogadták szívesen. Várkonyi tapsos kimenetelt rendezett neki, volt benne kicsengetett poén, ritmusra ajtóbecsapás, visszajövetel nézéssel, és a nézők meg sem rezdültek. Sulyok súlyos volt nekik nőnek, Orbánnénak már megbocsátották színészi erejét és öniróniáját. A felvételnek köszönhetően azt is látni, hogy van harag, ami örökké tart. A Macskajáték tapsrendjében Bulla Elma és Sulyok a nagyszerű színpadi kettősük után egymás mellett állnak, és nem fogják meg egymás kezét. Bár nem tartozna senkire, de a tapsrendben mindenkinek megmutatják: így van, és kész.

A felvételekből az derül ki, hogy bár az előadások sokat öregedtek az évtizedek alatt, az igazi színészi jelenlét állandó. A színész személyisége működés közben. Az energiája, az ereje, a koncentráltsága, az egyénisége, a humora, a világban ő maga. Amit próbákon átad a rendezőnek, majd hibátlan ösztöneivel visszaveszi magának az előadás idejére.

Az előadás mértékegysége a néző. Úgy tartják: a néző sosem téved. Az lehet, hogy nem éri fel ésszel.