Közel-Kelet;izraeli-palesztin viszály;

2021-05-13 06:26:02

Falak őrzője

A külvilág számára a közel-keleti konfliktus egyszerűen csak kötélhúzás egy kis földsávért. Az igazi probléma azonban az, hogy eddig még senki sem értette meg az igazi problémát, aminek az lett az eredménye, hogy a tárgyaló felek Camp Davidtől Oslóig bizakodóan rakosgatták sínbe egy szívbeteg páciens végtagjait - fogalmazott Moszab Hasszán Juszef, a 2010-ben megjelent Hamász fia című önéletrajzi bestseller palesztin szerzője. A szívbeteg állapota azóta is romlik, a végtagokat újra és újra szorgalmasan sínbe teszi a nemzetközi közösség. És ha nem történik valami csoda, vagy gyökeres változás mind a nemzetközi szereplők, mind az érintett felek hozzáállásában, a közel-keleti puskaporos hordó nagyot fog durranni.

2012-ben a Felhőoszlop hadműveletet azért indította el az izraeli hadsereg, mert tíz hónap alatt 800 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre a Hamász fanatikusai. 2014-ben az Erős Szikla hadművelet száz rakéta után indult. Az izraeli légierő mindkétszer porig rombolta a terrorszervezet háborús infrastruktúráját – amit persze nemzetközi bírálatok sora kísért, hiszen a Hamász akkor is és mindmáig, épp e célból lakóházakban, iskolákban állítja fel hadállásait. A célzott izraeli támadások így változatlanul civil áldozatokat is követelnek, de az izraeli kormányzat csak az azonnali válaszcsapás nyelvét ismeri.

A gázai rakéták hatósugara és száma eközben szépen nő, ami néhány éve kuriózum volt - Tel Aviv elérése -, ma már nem szenzáció. Most épp a Falak őrzője hadművelet zajlik, napi többszáz Hamász rakéta után. Vége lesz ennek is, majd jön az újabb nemzetközi humanitárius adománygyűjtés a nyomorgó gázai lakosság megsegítésére. A pénz gyűlik, a gázai nép mégis tovább nyomorog majd, a Hamász rakétaarzenálja viszont szépen újraépül, még több, még nagyobb hatósugarú példányokból. Jöhet az újabb sín, hacsak nem kap végzetes infarktust a beteg.