Németországnak bőven lenne eszköze, hogy jobb belátásra bírja Magyarországot Hongkong ügyében, ám kérdés, hogy szándékában áll-e Berlinnek lépni. A kérdés úgy vetődött fel, hogy az Orbán-kormány keresztbe feküdt, amikor az EU el akarta ítélni a választójog korlátozását az egykori koronagyarmaton, miközben a legújabb értesülések szerint a tervezet 12 pontos szankciólistát is tartalmazott.
A vétó persze berzenkedést váltott ki a németeknél, illetve Brüsszelben, amit bizonyít a német külügyminiszter dörgedelmes nyilatkozata, miszerint a magyar fél ezt már nem először játssza el, de érthetetlen, amit művel. Tény, hogy sokak szerint Budapest nem tisztességes eszközöket vet be az Unióban. A tagállamok között Peking legszorosabb szövetségese és már máskor is megtorpedózta a közös állásfoglalást a kínai politikával szemben.
De azért rá lehet venni, hogy álljon be a sorba. Márciusban pl. megszavazta a megtorló intézkedéseket, de utána rögtön azt közölte, hogy azok értelmetlenek és ártalmasak. De hát az orbáni pávatánc már csak ilyen. Miközben Kína befolyása folyamatosan erősödik a térségben. ENSZ-adatok szerint azonban a német pozíciók sokkal erősebbek a magyar gazdaságban, mint a kínaiaké, ám az egyik varsói kutató intézet munkatársa úgy véli, hogy Berlin az, amely igazából nem szeretne határozottabb európai kiállást az ázsiai nagyhatalommal szemben.
Merthogy számára Hongkong fontos, de nem kiemelkedően, miután maga is különleges kapcsolatokat tart fenn Pekinggel. Ezért azután amit a külügyminiszter mondott, az aligha képviseli az egész német kormány véleményét. A diplomácia sokkal keményebb irányvonalat képvisel, mint a kancellár - jegyzi meg az Európai Külkapcsolati Tanács ázsiai programjának igazgatója.
Szájer József elvileg jogosult arra, hogy dicstelen távozása után felvegyen 100 ezer euró ún. átállási támogatást az Európai Parlamenttől, ám hogy kapott-e már bármennyit is, arra nem hajlandó válaszolni az illetékes strasbourgi testület, amelynek vezetője Járóka Lívia, a Fidesz képviselője, az EP alelnöke. Mint emlékezetes, a magyar kormánypárt prominense abba bukott bele, hogy a járvány miatt elrendelt kijárási tilalom közepette Brüsszelben egy illegális szexpartin vett részt, majd amikor kiérkezett a rendőrség, az ereszcsatornán át próbált menekülni.
A jelentés rámutat: nem tudni, hogy Járóka mekkora szerepet játszik az adat kiadásának megtagadásában, de hogy az aláírása nélkül semmit sem lehet nyilvánosságra hozni, az megkérdőjelezi a Parlament pártatlanságát és hitelességét.
Bizonytalanná vált az osztrák kancellár politikai jövője, mert az ügyészség hamis tanúzás miatt eljárást indított Kurz és több közeli munkatársa ellen. Felmerült ugyanis, hogy nem az igazságot mondták, amikor meghallgatta őket az Ibiza-gate ügyében létrejött parlamenti bizottság. Ha elmarasztalják a politikust, akkor akár három évet is kaphat. Ő maga tagadja, hogy bármi törvénytelent követett volna el és bízik a felmentő döntésben. Jelezte továbbá, hogy nem kíván távozni tisztségéből.
Hogy merre billen el az ügy, az heteken belül kiderül, de ha megáll a vád, akkor igencsak felerősödne a kormányfőre nehezedő nyomás, hogy szedje a sátorfáját. A történtek nagy hullámokat kavartak Németországban is, mert ott sokan politikai csillagnak és a konzervatív politika megújítójának tekintik Kurzot. Éppen tegnap vett át kitüntetést Münchenben a szabad sajtó támogatásáért. (A díj odaítélésének megalapozottsága azonban sokfelé kétségeket váltott ki – a szerk. megj.)
A miniszterelnök több okból is bajban van. Pl. azért, mert zavaros pénzmozgások voltak pártja, a korábbi koalíciós szövetséges FPÖ és a Casinos Austria között. Azon kívül erősen valószínű, hogy saját állításával ellentétben Kurz igencsak beleszólt, hogy egyik bizalmasa kerülhessen az állami vagyonkezelő élére. De a korrupció ellen harcoló ügyészség látókörébe került a pénzügyminiszter, a kormányfő kabinetfőnöke, valamint az igazságügyi tárca korábbi vezetője is, aki jelenleg alkotmánybíró.
Úgy hogy most vizsgázik az osztrák demokrácia stabilitása. Nem csak az említett ügyek miatt, hanem azért is, mert az érintett politikusok igyekeztek megfúrni a vizsgálatot. Maga Kurz megkérdőjelezte a vádhatóság hozzáértését és pártatlanságát. Márpedig emiatt szakértők körében eléggé általános a vélemény, hogy ily módon az igazságszolgáltatás függetlenségét próbálta kikezdeni.
Arról nem beszélve, hogy az Ibiza-gate ügyében a pénzügyminiszter csak az államfő közbenjárására volt hajlandó átadni a parlamentnek a kért bizonyítékokat. Sőt, az Alkotmánybíróság legújabban Kurzot is kötelezte, hogy több hónap után végre szintén küldje ez az inkriminált aktákat.
Kurz még inkább a mélybe rántja az Osztrák Néppártot, bár egyelőre nem kell vennie a kalapját, ám ő és csapata igencsak súlyos vitába keveredett az igazságszolgáltatással, a jogállammal és azon felül sok minden mással. Dübörögnek a harci dobok, egyre-másra kerülnek napvilágra a szégyenletes részletek, válik láthatóvá a hatalom aggasztó morálja.
Az ügyészség nagy erőkkel dolgozik az ügy feltárásán, az ÖVP-nek már nem egyszerűen a saját image-ével van problémája. Kiderült, hogy a pártot irányító véd- és dacszövetség kegyenceket rak jól fizetett állami posztokra, lebontja a jogállamot és nem érdekli, hogy átlátható legyen, amit csinál. Lassan igen nehéz helyzetbe navigálják magukat a konzervatívok.
Kurz persze újfent támad, láthatólag előre igyekszik kivédeni, hogy hamisan tanúskodott volna. A viszály almája, hogy mennyire működött közre jó emberének a kinevezésénél az osztrák állami holding élére. Ő azt mondja, csak mellékesen értesült a megbízásról, az ügyészég ez nem így látja. De érvényes az ártatlanság vélelme. És abban igaza van, hogy a megindult vizsgálat miatt egyelőre nem kell lemondania.
Ám nemrégiben a rendőrség már átkutatta a pénzügyminiszter lakását, és a Néppárt nyilvános hadjáratba kezdett az ügyészség ellen, miután más prominens tagjai is gyanúba keveredtek. Viszont a fejlemények a jelek szerint még nem érték el a lakosság ingerküszöbét, az ÖVP változatlanul jóval a 30 % fölött álla közvélemény kutatásokban, bár Kurz bizalmi indexe erősen megcsappant. A kérdés az, hogy mit hajlandók még elnézni neki a választók.
A politikus persze igen jó a válságkommunikációban, de a sajtónak, az ellenzéknek és a politika iránt érdeklődő polgárnak most nagyon oda kell figyelnie, és nem szabad, hogy eltompuljanak az érzékei. Hiszen szorult helyzetben van a Néppárt és a kancellár. És ez mindaddig így is marad, amíg nem uralkodik el a közöny a társadalmon.
Az osztrák kancellár csatába keveredett a sajtóval és ez sokat ártott a hírnevének. Ellenfelei szerint Kurz módszeresen igyekszik irányítani a médiát, részben pénzügyi nyomással, részben annak meghatározásával, hogy mi jelenhet meg róla, de már nyílt megfélemlítéssel is megpróbálkozott.
Az egyik legnagyobb napilap, a Kurier volt főszerkesztője, aki most a legkisebb ellenzéki párt törvényhozási képviselője, olyannak ismerte meg, mint aki képtelen elfogadni, hogy az újságírók feladata a hatalom körmére nézni. És nem abból áll, hogy egyszerűen továbbítsák a kormányközleményeket. Nagyjából ez megy egyébként Közép-Európa illiberális rendszereiben is, a magyaroknál, lengyeleknél, cseheknél, szlovéneknél. Igen nagy erőfeszítéseket tettek azért az utóbbi években, hogy elnyomják a kritikus tömegtájékoztatást.
Ausztriában ehhez a fő eszközt a kabinet kiadós PR-kerete jelenti, amely 2024-ig 210 millió euróval töltenek fel. Milan Nic, a Német Külkapcsolati Tanács nevű elemző intézet szakértőjét a rendszer igencsak emlékezteti arra, ami a mostani Fidesz-kormányzat legelején játszódott le Magyarországon. Ömlik a támogatás a baráti szerkesztőségekhez.
A köztévénél és –rádiónál viszont gyakran interveniál a hatalom. Utóbbi kommunikációs részlegén 80-an dolgoznak és feladatai közé tartozik, hogy kigyomlálja a kancellár számára kedvezőtlen jelentéseket. Az egyik nagy regionális újság, a Kleine Zeitung szerkesztője úgy látja, hogy Kurz mániákusan odafigyel, milyen írások, sőt, fotók látnak napvilágot róla. Ez azonban már nem nárcisztikusság, nála eléri már a megszállottság szintjét.
Világszerte recsegnek a demokrácia eresztékei, és megmentésére az amerikai elnök nemzetközi értekezletet kíván összehívni, nehogy felemelkedhessenek az olyan hatalmak, mint Oroszország és Kína, ám nem volna jó, ha Biden mondaná meg, hogy mi az a demokrácia. Így látja a helyzetet szokásos elemzésében Ivan Krasztev, a neves bolgár politológus.
Mert az rendben van, hogy legyen nemzetközi koalíció a tekintélyelvű rezsimek ellen, de az USA felsül, ha ragaszkodik az igazság monopóliumához. Egy nemrégiben megjelent svéd tanulmány szerint a demokrácia szintje 30 éve nem volt ilyen alacsony a világban, mint jelenleg. A választási autokráciákban, idetartozik, Magyarország, India és Törökország, a jogi keretek csak arra szolgálnak, hogy fenntartsák a többség korlátlan uralmát. A tekintélyelvű kormányok tetszésük szerint hágják át a jogállam határait.
Az antidemokráciák többsége korábban demokratikus volt és a polgárok éppen azért szavaztak a populistákra, hogy mert bíztak abban, hogy ők majd működtetik a jogállamot. Így volt ez a választási tekintélyuralomnak számító magyaroknál és indiaiaknál, valamint a választási demokráciaként jegyzett lengyeleknél is.
Ezek a rendszerek azt állítják, hogy nem alternatívát jelentenek, hanem az egyetlen olyan demokráciát testesítik meg, amelyben valóban a többség kormányoz. A liberális demokráciák azonban nem csupán azért vesztették el előjogukat a demokrácia meghatározására, mert felbukkantak a magukat demokratáknak feltüntető autokraták, hanem mert pl. az amerikaiak és a franciák nagy részének elege van a fennálló rendszerből. És ez sok más helyen is pont így van.
Azon felül demokratikus és tekintélyelvű rendszerek egyaránt hatékonyan kezelték a járványt, lásd Kínát. Ez is hozzájárult, hogy elmosódjon a határ a két szisztéma között és ennek messzire nyúló hatása van a világpolitikában. India a Freedom House szerint nem demokratikus, ám Amerikának – stratégiai megfontolásokból – szüksége van rá Kína feltartóztatására.
Ezért Washington válaszút elé került: vagy képmutató módon úgy tesz, mintha India és Kína demokratikus lenne és akkor be tudja venni őket a Pekingellenes szövetségbe, vagy pedig a demokráciáért vívott küzdelmet leválasztja a Kína és Oroszország elleni erőfeszítésekről. Krasztev a maga részéről a 2. megoldást javasolja.
