Egyes ellenzéki politikustársait is meglepte Karácsony Gergely azzal, hogy nem csak a már evidenciaként kezelt miniszterelnök-jelölti indulását jelentette be szombaton, hanem 99 Mozgalom néven saját politikai csoportot is alapított. Az új szervezet – amelynek neve abból fakad, hogy Karácsony a kevesek helyett a 99 százaléknyi többségért dolgozna – máris több ismert támogatót szerzett, így például Bod Péter Ákost, az Antall-kormány volt miniszterét, Kukorelly Endre írót, egykori LMP-képviselőt vagy Földes Györgyöt, a Politikatörténeti Alapítvány volt vezetőjét. A 99 alapításával Karácsony alighanem személyes népszerűségét próbálja kihasználni arra, hogy minden ellenzéki pártból szerezzen szavazatokat. Lapunk információi szerint ráadásul a mozgalom nem csak a 2022-es választásokra készült, a főpolgármester egy későbbi „Karácsony-párt” alapjait is igyekszik megalkotni. Ezt a Népszava által megkérdezett ellenzéki politikusok sem cáfolták.
– Ha kormányváltást akarunk, akkor a jelenlegi ellenzéki szavazói bázison túl kell nyúlni. Ehhez ki kell lépni a pártos világból, és nyitni a pártot még nem választók illetve azok felé is, akik eddig egyáltalán nem politizáltak. A 99 Mozgalom ennek az eszköze - mondta lapunknak Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.
Szabó Tímea szerint ugyanakkor hosszabb távra is terveznek a mozgalommal: "Érdemes végiggondolni az ellenzéki oldalon a jelenlegi pártstruktúrát a választások után, azt, hogy más formában nem működhetünk-e esetleg hatékonyabban."
– Természetesen tudtunk a 99 indulásáról, nem okoz ez semmilyen konfliktust, a fő cél most az, hogy leváltsuk a kormányt, ennek pedig hatékony segítője lehet egy pártoktól független mozgalom, amely új szavazókat is képes megszólítani – mondta lapuknak egy MSZP-s vezető, hangsúlyozva, hogy „a választások után a frakciókat a jelenlegi ellenzéki pártok fogják alakítani a parlamentben”. Azt azonban ő sem zárta ki, hogy a 99 később párttá alakulhat. „Lássuk meg, hogy mi lesz a választások után” – mondta. – Nem gondoltam volna, hogy Karácsony Gergely ilyen hamar kidobja az ablakon az MSZP-t és a Párbeszédet is – fogalmazott ugyanakkor pikírten egy DK-s képviselő. A politikus szerint is az lehet a 99 megalapításának hátterében, hogy a főpolgármester felismerte: legfőbb erőssége, hogy nem csak a jelenlegi ellenzéki pártok mindegyikében, de a bizonytalanok között is vannak támogatói, így a „Karácsony-szavazók” egyesítése a célja hosszabb távon. – Ezt nyilván sem az MSZP-vel, sem a Párbeszéddel nem sikerülne – mondta forrásunk.
Maga Karácsony Gergely megkeresésünkre csak annyit válaszolt, hogy „az van, amit a beszédemben mondtam”. A szombati bejelentésben a mozgalomról úgy fogalmazott, legfontosabb célja, hogy „tegyük jóvá Magyarországot, hogy mindenki megnyugodjon és fellélegezzen”, az urizáló, csak magával törődő Fidesz-elittel szemben a magyarok 99 százalékát képviseli, azokat, akik egy normális országban szeretnének élni. – Nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem, aki képes egyesíteni – mondta. Szerinte ezért nem szabad még egyszer hagyni, hogy az az 1 százalék uralja az országot, amelyiknek csak a pénz és a hatalom számít, miközben békétlenséget szít, elviszi barátságainkat, megtakarításainkat, Balatonunkat, nyugdíjunkat, a gyermekeink jövőjét, mindenünket.
Karácsony szombat délutáni bejelentését egész napos felvezetés előzte meg. Reggel a szülőfalujából, Nyírtassról jelentkezett be, majd Debrecenbe ment, ahol középiskolába járt: itt arról beszélt, hogy 1849-hez hasonlóan ismét „trónfosztásra van szükség” az országban. Később Budapesten, a Diákváros tervezett helyszínén azt mondta: az olcsó kollégiumok helyett a Kínai Kommunista Párt elitegyetemét felépíteni szándékozó kormánnyal nincs értelme párbeszédet folytatni.
Sok jelölt, egy cél
Karácsony bejelentésével ötre nőtt azok száma, akik biztosan indulnak az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Korábban Dobrev Klára (DK), Fekete-Győr András (Momentum), Jakab Péter (Jobbik), Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) jelentette be indulását. Pálinkás József, az Új Világ Néppárt vezetője azt jelezte, szívesen részt venne az előválasztáson. Elemzőket kérdeztünk az előválasztásról.
Mikecz Dániel, Republikon Intézet: Az előválasztás elsősorban arról szól az ellenzéki választóknak, hogy kinek van a legtöbb esélye Orbán Viktorral szemben. Nem véletlen, hogy Karácsony Gergely is ebbe az irányba mozdult el azzal, hogy mozgalmi vezetőként kíván fellépni. Az ellenzéki szavazók egységét így nem az ideológia vagy ízlés szintjén lehet megteremteni, hanem azzal hogy az ellenzéki választók szemében az egyik jelölt képes "felnőni" Orbán Viktor mellé.
Vermes Ádám független elemző: Az ellenzéki pártok jól megkülönböztethető karakterű miniszterelnök-jelöltekkel álltak elő, akik így más-más réteget képesek megszólítani. Ennek komoly előnye, hogy az ellenzéki tábor jelentős részét érdekeltté tudják tenni az előválasztáson való részvételben. Heves kampány egyik félnek sem érdeke, mivel ez azzal fenyegetne, hogy a győztes jelölt túl sok ellenzéki szavazót idegenít el magától.
Mráz Ágoston Sámuel, Nézőpont Intézet: Az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei csak külsőleg, előtörténetileg és retorikai stílusban különböznek, valójában közös stratégiát követnek, nagy valószínűség szerint megegyeztek egymás között a legfontosabb kérdésekben: mindenki elfogadja Gyurcsány Ferenc befolyását, a mandátumarányok nagyjából véglegesek, a kampányforrások elosztása rendezett és általános várakozás szerint Karácsony Gergely lesz a győztes kormányfő-jelölt. Az előválasztás valójában utószó: a korábbi vitákat lezárták a felek, legalábbis 2022 tavaszáig.
Vasali Zoltán, IDEA Intézet: Az ellenzék az elmúlt években elsősorban az önkormányzatokban végzett közös munkában tanulta meg, hogy lehetetlen feltételek mellett elfogadott döntések mögött kialakuló közös felelősségnek milyen komoly jelentősége van. Ma egy LMP-s, momentumos vagy egy jobbikos szavazó sokkal toleránsabb egy DK-s vagy egy MSZP-s jelölttel, mint volt 2018-ban. Az IDEA Intézet kutatásai ennek a sokszínűséget megtartó közösségi identitásnak az erősödését mérik és visszaigazolják. A miniszterelnök-jelöltek karaktereit már most képesek megkülönböztetni a választók, hiszen az érintettek mindegyike ismert és teljesítmény tekintetében értékelt szereplő a politikában. Karácsony fővárosi, Dobrev európai, Jakab parlamenti eredményei, törekvései és konfliktusai összeérnek és nem csak egymásra, hanem elsősorban a kormánypártok teljesítményére reagálnak. Kétségtelen tény, hogy ebben a kommunikációs térben integratívnak és egyedinek mutatkozni egyszerre, minden jelölt számára komoly kihívást jelent.
Nagy Attila Tibor független elemző: Karácsony Gergely az integrátor szerepét vállalja, ezt bizonyítja szombati beszéde is. Abból a jobbikos kihallhatta a haza szeretetét, a liberális a szabadság fontosságát, a baloldali a szociális igazságosságot. Minél többféle ellenzéki szavazóknak kell megfelelni, ez a főpolgármester legfontosabb kommunikációs fegyvere. Kósa András