Előfizetés

99

Egy évvel vagyunk a választások előtt, az ellenzéki győzelem egyelőre még inkább csak teoretikus kérdés. Egy földrengésszerű változáshoz ma még az egyesült ellenzék ereje kevés. Nemcsak a nemzet apolitikus tespedtsége miatt, hanem mert a kormányfő által meghirdetett korszak még nem érett be, így az ellene fellépő - nemcsak politikai, hanem társadalmi - ellenállás sem lehet földrengésszerű, forradalmi méretű és erejű. Az ország totális anyagi kifosztását ezért inkább gondoljuk a jobboldali forradalom részének, semmint a választástól való félelemnek. A hatalom képtelen megtorpanni, zabálása annyira ösztönös, hogy nem ismeri fel: a NER önmaga legnagyobb ellensége lett. A NER közben vergődik abban a csapdában, amit az ellenzéknek állított, amikor a maga képére természetellenes koalícióba terelt minden rendszerkritikus erőt, és amikor az egyfordulós választásokkal lehetetlenné tette, hogy előzetesen jöhessen létre ellene kormányzóképes politikai koalíció. Ezt a csapdát az előválasztás politikai innovációjával az ellenzék elkerülte. Szombaton Karácsony Gergely is bejelentette, kormányfő-jelöltként elindul az előválasztáson. Meglepetést nem is ez keltett, hanem az, hogy hozzátette: 99 néven mozgalmat indít, mert “itt az ideje, hogy új politikát építsünk, ami az ország 99 százalékának az érdekeit képviseli a leggazdagabbak 1 százaléka helyett.” A mozgalom alapítói között olyan neveket találunk, mint Kis János, Haraszti Miklós, Bozóki András, Kenedi János, Bod Péter Ákos, Elek István, Mellár Tamás, Alföldi Róbert, Jordán Tamás, Ángyán József, Bojár Gábor, Hajós András, Kukorelly Endre, Kaltenbach Jenő, Majtényi László, Wittinghoff Tamás, Balázs Péter, Ferge Zsuzsa, ifj. Bibó István, Osvárt Andrea, Tarr Béla. Az alapítók célja: „Újra kell egyesíteni Magyarországot!… Mert mindannyiunknak szüksége van egy olyan Magyarországra, ahol a szabadságot és a biztonságot az alkotmányos jogállam szavatolja, ahol a demokrácia intézményei erősebbek az erőszakos politikusoknál. Az elmúlt évtizedek legfontosabb tapasztalata, hogy nincs stabil demokrácia összetartó társadalom nélkül. Ehhez szükség van a konzervatívokra, liberálisokra, baloldaliakra és zöldekre. Szükség van a közös ügyeinken együtt gondolkodó és együtt cselekvő közösségekre.” Karácsony Gergely és a 99 minden jel szerint tanult a múltból. Tanult Bajnai Gordon pártpolitika miatt és széles társadalmi támogatottság hiányában elvetélt politikai ernyőszervezetének történetéből, és a baloldaltól a konzervatívokig igyekszik a legszélesebb társadalmi támogatást megszerezni a leendő IV. Köztársaságnak. Nem egyszerűen árokbetemetést hirdet, hanem a regnáló hatalom “trónfosztását”. Nem bosszúállást, hanem jóvátételt, olyan új köztársaságot, amelyben minden politikai és társadalmi szerveződésnek alkotmányos helye és szerepe van. Ebben az országban józan ember nem kíván sem hideg, sem meleg polgárháborút. Ez talán az utolsó esély, hogy a jobboldali forradalmat az ország választásokkal megállítsa, hogy a nemzet a IV. Köztársaságban visszatérjen a demokratikus Európába.

A pihés kisliba

Legutóbbi írásom (egyik) témája Bibó István hasfájása volt; arról írtam, hogy amikor 1956 novemberének első napjaiban kinevezték miniszterré és „(…) meghallottam, hogy jönnek az orosz csapatok, akkor megfájdult a hasam, és akkor éreztem, hogy ez nem is olyan egyszerű dolog”. Nos, maradnék a témánál, s ezért arra kérem azt az olvasót, aki rosszul viseli az efféle altesti témákat, hogy most hagyja ki ezt a rövid kis írást. Célom nem a megbotránkoztatás, hanem a szórakoztatás, a nevettetés, és jó előre jelzem, amiről itt szó esik, az valódi vaskos humor, de: irodalom. Lehet egyszerű pszichologizálásnak is nevezni, de Bibóra akkor jön rá a hasfájás, amikor életpályája legmagasabbra pontjára jut: miniszter lesz. Mintegy zsigereiben érzi, hogy ennek nem lesz jó vége, és valóban börtönbe (a mennyből a pokolba) is kerül. Fent és lent összekeveredik, felcserélődik. Egyebek között ezt a jelenséget elemzi a XX. század egyik legjelentősebb orosz teoretikusa, az irodalomtudós, filozófus, nyelvész Mihail Bahtyin, a François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája című művében (Európa Kiadó. 1982, Könczöl Csaba fordítása). Rabelais-t, akit Cervantesszel és Shakespeare-rel állít párhuzamba, elhelyezi a nevetés történetében is. Bahtyin (1895-1975) szerint a nevetés történetében az ő koruk fordulópontot jelent, míg a reneszánsz felfogásában „a nevetés mély világszemléleti jelentést hordoz, a világ egészéről, a történelemről, az emberről közölhető igazság egyik leglényegesebb formája”, addig a XVII. század és a rá következő korszakok felfogásában „a nevetés nem lehet egyetemes jelentésű világszemléleti forma; csak a társadalom életének bizonyos részleges és részlegesen tipikus negatív jelenségeihez kapcsolódhat; ami lényeges és fontos, az nem lehet nevetséges (…)”. François Rabelais (1494-1553) monumentális, Gargantua és Pantagruel című regénye – többek között Faludy György fordította – a vaskos, vulgáris népi humor világa. Bahtyin könyvének hatodik, Az anyagi-testi „lent” képei Rabelais regényében című fejezetében a Bibónál is látott fent és lent, itt: az arc és a fenék felcserélését elemzi. A humor forrása ez a helycsere lesz, mint Bahtyin írja: „A test tótágast fordul”. A kis Gargantua elmondja apjának, hogy hosszas keresgélés után megtalálta világ legjobb fenéktörlőjét. Majd elsorolja azokat, melyeket kipróbált: „Egyszer egy dáma selyemkeszkenőjével töröltem ki a seggemet, és szavamra, jó volt, mert a puha anyag simogatása igen nagy gyönyörűséget szerzett a végbelemnek; máskor egy dáma fejfedőjét használtam (…); máskor egy nyaksálat; máskor egy atlasz fülvédőt, de valami átkozott aranygömböcskék voltak rávarrva, és felsértették az egész hátsó fertályomat (…)”. Előkerül egy egész botanikus kert szinte minden növénye, levele is. „De végül is azt mondom és állítom, hogy nincs alkalmasabb seggtörlő a pihés kislibánál, feltéve, hogy a lába közé hajtjuk a fejét. (…) Mert csodás gyönyörűség a seggünk lyukának a kisliba puha pihéje és testének enyhe melege (…).” 

Kármentés

Ismeretlen betegség elleni, múlt nélküli vakcinák beadatásánál a legfontosabb döntési tényező a bizalom. Nálunk az ismert okok miatt elsősorban a kormányban kellene megbíznunk ahhoz, hogy oltassunk. Mi kell a bizalomhoz? Őszinte kommunikáció, átláthatóság, a tudományos evidenciák tiszteletben tartása. Melyiket tapasztaltuk meg ezek közül az elmúlt 16 hónapban? Azoknak kellene elhinnünk, hogy mindegyik oltás – tehát az uniós engedéllyel nem rendelkező kínai és orosz is – biztonságos és hatékony, akik 2020 februárja óta többek között a következőket állították: a járvány bagatell a migrációhoz képest, a vírust a migránsok terjesztik, maszkhasználatra nincs szükség, a fiatalok és az egészséges felnőttek nincsenek veszélyben, ha valaki megbetegszik, azt meggyógyítják, a kórházakban nemcsak ágyakból, de szakszemélyzetből is van elegendő. Volt – állítólag – oltási terv. Volt egy ígéret arról, hogy a veszélyeztetettség szerint rendeznek sorba minket, meg egy másik, amely szerint a kormánytagok majd csak a 65 éven felüliek után kerülnek sorra - egyik sem teljesült. Az 57 éves Orbán Viktort már februárban beoltották; választhatott a vakcinák közül, miközben ő maga mondta, hogy nincs válogatás; és oltóponton kapta meg a dózist, olyan oltóanyaggal, amilyet akkor elvileg csak a háziorvosok adhattak be. Ha most akarna valaki megszervezni egy valóban hatékony oltókampányt, három dolgot biztosan ki kellene hagyni belőle: a hazudozást, a Rogán-minisztériumot és a még ma is igazolt klinikai eredmények nélkül használt keleti szereket – pont azokat a pilléreket, amelyekre a kormány az eddigi stratégiáját építette. Miért a Pfizerrel próbálják időről időre lendületbe hozni a lanyhuló oltási kedvet? Miért Karikó Katalinnal früstököl a miniszterelnök a Micsurin-Liszenkó vonal jeles képviselői helyett? Miért kényszerülnek arra Orbánék - sarokba szorítva, utolsó lehetőségként -, hogy igazat mondjanak az uniós vakcinaszállítmányokról? Talán azért, hogy helyrehozzanak valamit abból, amit eddig elrontottak.