Oroszország;vakcina;koronavírus;Szputnyik V;

2021-05-20 18:58:24

Putyin pártjának elnöke kötelezővé tenné a koronavírus elleni vakcinát

Oroszországban a lakosságnak csak harminc százaléka szeretné védetté tenni magát. Pedig van hazai fejlesztésű vakcina.

A politikus - aki jelenleg az orosz elnök, Vlagyimir Putyinnak a pártját vezeti - azzal indokolta javaslatát, hogy a közösségi oldalakon nagyon sok téves információ kering a koronavírussal kapcsolatban és szerinte emiatt nem szeretne az oroszok többsége védőoltást. Az ország lakosságának harminc százaléka nem szeretné magát beoltatni.

Putyin elnök szóvivője utóbbi adatot azzal magyarázta, hogy az orosz nép nem bízik a hatalomban, mert a történelem folyamán az sokszor félrevezette. Egyébként a Szputnyik program tudományos igazgatója azt is elismerte, hogy gondjaik vannak a vakcina tömeggyártásával. Vagyis nem biztos, hogy azzal oltják az embereket, amit a tudományos közvéleménynek bemutattak. 

Tatjana Golikova miniszterelnök-helyettes egyébként márciusban arról beszélt, nem tennék kötelezővé a vakcinát. A járvány elleni védekezést koordináló politikus mindezt arra hivatkozva közölte, hogy az oroszok közül több mint hetvenmillióan kértek korábban influenza-védőoltást, pedig erre senki sem kötelezte őket. A nyilatkozatot követően azonban jelentősen romlott az ország járványügyi helyzete és többek között azért tudtak védőoltást exportálni - többek között Magyarországra is - mert az oroszok nem igényelték akkora számban azt. 

A Szputnyik európai engedélyezése egyelőre várat magára ugyanis az uniós hatóság abban szeretne biztos lenni, hogy az oroszok azt a vakcinát exportálják majd, amelyet beadtak ellenőrzésre - olvasható a hvg.hu összefoglalójában.