Kaposvár;csalás;testnevelőtanár;

2021-05-25 14:59:41

Milliókat csalt ki a szülőktől az ingyenes utánpótlás programért egy kaposvári tanár

Hat év alatt több mint kétmillió forintot vett át jogosulatlanul a programban résztvevő tanulók szüleitől.

A Pécsi Járási Ügyészség 50 rendbeli csalás bűntette miatt emelt vádat egy testnevelő tanár ellen, aki a labdarúgó szövetség által szervezett ingyenes utánpótlás programban való részvételért saját magának pénzt kért a szülőktől – írja az ügyészség.

A vádlott egy kaposvári általános iskola testnevelő tanára.

A labdarúgó szövetség utánpótlás intézményi programot indított, amely kifejezetten a köznevelési intézmények tanulóinak szervezett labdarúgó program. A szövetség minden évben együttműködési megállapodást kötött a kaposvári általános iskolával, ahol a vádlott dolgozott.

A megállapodás alapján az iskola vállalta, hogy sportcsoportonként heti kétszer egy órában biztosítja a gyerekek rendszeres, szakszerű foglalkozását. A megbízási szerződés alapján a szövetség a feladatok ellátásához a sportvezetőknek tiszteletdíjat biztosított, ugyanakkor a tanulóknak semmiféle tagdíjat nem kellett fizetni. A labdarúgó szövetség minden évben sportcsoport vezető megbízási szerződést kötött a vádlottal, aki az iskolában a sportcsoport vezetői feladatokat ellátta. Mindezért a labdarúgó szövetségtől megbízási díjat vett fel.

Annak ellenére, hogy a programban való részvétel a tanulók számára ingyenes volt, tagdíjat nem kellett fizetniük, a vádlott 2014-től 2020-ig minden évben küldött egy tájékoztatót a programban résztvevő tanulók szüleinek, amelyben arról értesítette őket, hogy a programban való részvétel havi befizetést jelent a tanulók részére.

A tanár se a tanulókat, se szüleiket nem tájékoztatta arról, hogy a részvétel egyébként ingyenes. A pedagógus így a hat év alatt több mint kétmillió forintot vett át jogosulatlanul a programban résztvevő tanulók szüleitől.

A vádlott cselekménye 50 rendbeli csalás bűncselekményének a megállapítására alkalmas.