Ausztria;Sebastian Kurz;

2021-05-26 21:17:47

Nem elnézők kancellárjukkal az osztrákok, lemondatnák Kurzot

Az osztrákok túlnyomó többsége szerint le kell mondania kancellári tisztségéről Sebastian Kurznak, amennyiben a bíróság bűnösnek találná hamis tanúzásért. Ez derült ki a Gallup szerdán közölt felméréséből.

Az osztrák kormány 34 éves fejét két héttel ezelőtt értesítette a korrupciós ügyészség, hogy vádeljárást indít vele szemben, mert vélhetően háromszor is hamisan vallott a parlament ez vizsgálóbizottsága előtt. A törvényhozás tavaly nyáron létrejött testülete, az úgynevezett Ibiza-bizottság arra keresi a választ, megvesztegethető volt-e a 2017-2019 között hatalmon lévő, az Osztrák Néppárt (ÖVP) és a jobboldali populista Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) alkotta kormány. A kancellárt még tavaly nyáron hallgatták meg az ügyben. Mint kiderült, Kurz mindent bevetett azért, hogy barátját, Thomas Schmidet nevezzék ki az állami vagyonügynökség élére.

A kancellár a kinevezést firtató kérdésekre homályos válaszokat adott a bizottságnak.

Kurz később azt közölte, ha elítélnék, akkor sem adná fel a kancellári tisztséget, legrosszabb esetben előrehozott választáson erősíttetné meg pozícióját. A Gallup felmérése azonban azt mutatja, hogy ezzel súlyos bizalmi válságot idézne elő. A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 57 százaléka vélekedett úgy: ha a bíróság elítélné, akkor mindenképpen le kell mondania, 22 százalék szerint pedig „inkább” távoznia kellene.

Még lesújtóbb az osztrákok véleménye pénzügyminiszteréről, Gernot Blümelről, a megkérdezettek 65 százaléka szerint neki azonnal vennie kellene a kalapját, mert bírósági döntés ellenére nem tette közzé email beszélgetéseit és egyéb, a számítógépen tárolt adatait. Csak a bécsi Legfelsőbb Bíróság fellépésének hatására volt kénytelen a bíróság rendelkezésére bocsátani a dokumentumokat.

A megkérdezettek 66 százaléka megállapította, hogy a politikusok nem mutatkoznak késznek arra, hogy vállalják a felelősséget és lemondjanak posztjukról.

A Gallup közvélemény-kutatásából kiderül továbbá az is, hogy a néppárti szavazók „toleránsabbak” a többi párt támogatóinál, de még az ÖVP híveinek 62 százaléka is úgy véli, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság előtti hamis tanúzás elég ok a lemondásra. Igaz, más pártok szavazóinál ez az arány a 80 százalékot is elérte.

Az osztrákoknál nagyon kiverné a biztosítékot, ha Kurz bevetné az előrehozott választás trükkjét, hogy ezen erősítse meg kancellári tisztségét, elvégre összesen 81 százalék véli úgy, le kellene mondania esetleges elítélése esetén, s ez esetben korábbi jó döntéseit sem látnák már olyan kedvező színben.

A Gallup felmérése szerint a megkérdezettek 91 százaléka látja úgy: távoznia kellene posztjáról annak a politikusnak, aki nem veszi figyelembe az alkotmányt, 87 százalék a bizalmas információk továbbítását is elegendő oknak tartaná erre.