repülőtér;születésnap;párkapcsolat;

- Bakos Gyöngyi: Csütörtök este

Ne gyere ki a reptérre, írta Olga Konrádnak, egészen pontosan azt írta, hogy nem szükséges, mert a hotel, ahol megszáll a konferencia miatt, küld transzfert. Konrád visszaírta, hogy persze, ez teljesen természetes ilyenkor, egyszerűbb a transzfer, mint metrózni egy ismeretlen városban, ezt nem írta, csak gondolta, mert tényleg inkább ne metrózzon csomagokkal egy ekkora városban, nagy az esélye, hogy eltévedne, könnyű eltévedni Tokióban, ezért is ajánlotta fel, hogy kimegy elé, de a transzfernél jobb megoldás nincs, ezt végül is be kellett látnia, így nem ment ki elé a reptérre, nem firtatta tovább a dolgot. Nagyon szerette volna látni Olgát. Nem szoktak beszélni, legalább tíz éve nem váltottak egyetlen szót se, Konrád nem írt neki, pedig gondolt rá, gondolt Olgára, és gondolt arra, hogy ír neki, főleg születésnapokon, mert milyen egyszerű lett volna egy születésnapi üzenetben felvenni a kapcsolatot, és utána csak úgy rákérdezni, mi van vele, hogy van, mintha csak azért jutna most eszébe, mert születésnapja van, és amúgy sose gondolt rá, pedig Konrád sokat gondolt rá, sőt, nemcsak gondolt, hanem gondol a mai napig, ahhoz képest sokat, hogy milyen régen nincs közük egymáshoz. Szerette volna, hogy legyen közük egymáshoz, nagyon szerette volna, sose hitte, hogy lehet másképp, ezért is gondolt Konrád olyan sokszor az e-mail-írásra, mert könnyű lett volna írni egy e-mailt, de hiába tűnt könnyűnek, nem írt neki soha. Teltek az évek anélkül, hogy írt volna neki, így egyre távolabb került az egész, úgy teltek az évek, hogy nem lett közük egymáshoz. Eddig nem köszöntötte a születésnapján, furcsa lett volna, ha egyszer mégiscsak megteszi. Miért pont akkor kezdené el? Konrád nem emlékszik, mikor találkoztak utoljára. A telefonálás manapság már tolakodásnak tűnne, gondolta, pedig régen mennyit telefonáltak, órákon át, nem is tudja Olga telefonszámát, vezetékes telefonja biztos nincs is, a régi telefonszáma nyilván nem él már, abban a lakásban a szülei élnek, gondolja Konrád, ha élnek még, ezt is megkérdezi majd tőle, amikor találkoznak. Ha élnek, vajon ott élnek-e még a Balassi utcában? Ezen gondolkodik, közben teát főz, tudja fejből azt a telefonszámot, a Balassi utcai telefonszámot, akkor hívta, amikor a kilencvenes években kiment ösztöndíjjal Berlinbe, végtelenített telefonkártyákat lehetett szerezni a kollégiumban, mindennap órákig beszéltek Olgával, előre egyeztettek, hogy mikor fogja hívni, Olgának otthon kellett maradnia és várni a hívást. Most milyen kényelmes lett a kapcsolattartás az üzenetekkel, e-mailekkel, csetekkel, olyan jelentéktelennek tud tűnni az egész, jelentéktelenebbnek, mint egy telefonhívás, csak annyi, hogy boldog születésnapot, hogy vagy, erre Olga visszaírna pár szót, jól vagyok, köszi, te hogy vagy, és így tovább, kivel mi van, hogy alakulnak a dolgok, és máris tartanák a kapcsolatot. Most, hogy nem kell Olgáért mennie, Konrád nem tudja, mit kezdjen a felszabadult estéjével, erre várt két hete, hogy ma megy Olgáért, hogy mennie kell, nem tervezett be semmit. Esténként futni vagy olvasni szokott, vagy felkészül a másnapi óráira, de mivel azt hitte, mennie kell Olgáért az óráira, már felkészült pár nappal korábban. Tényleg minden egyszerűbb a csetekkel, gondolja, az üzenetnek az az előnye, hogy akkor olvasod el, amikor akarod, nem kell azonnal válaszolni, van idő végiggondolni. Két hete írta Olga, hogy Tokióba jön, mi lenne, ha találkoznának. Megihatnánk egy kávét, egészen pontosan ezt írta. Konrád nagyon meglepődött, végig se gondolta, azonnal igent mondott, szerette volna látni, bár elképzelni se tudta hirtelen, miről beszélgetnének ennyi idő után. Nem tudja, miért gondolt rá olyan sokszor az elmúlt években, azt se tudja, többet gondolt-e Olgára, mint általában a volt barátnőire, próbálta elképzelni, mi lenne, ha ők írnának, mármint a többi exbarátnő, mi lenne, ha ők akarnának vele kávézni, ha ők lennének itt Tokióban, akkor is ezt érezné-e. Mit is érez valójában Konrád? Leginkább kíváncsiságot. Megissza a teát, kellemesen kihűlt már, nem szereti a forró teát, emiatt nagyon furcsán néznek rá a japánok, japánok előtt nem iszik kihűlt teát, az rosszul venné ki magát, de sokkal jobban szereti, ha nem égeti le a nyelvét, az ízét is jobban érezni így. Régebben sosem ivott teát, csak mióta Tokióban él, ez is egyike a japán szokásoknak, amit felvett. Egyedül ül csütörtök este és sör helyett zöld teát iszik, közben a volt barátnőjére gondol. El kéne menni futni, gondolja, vagy talán elolvassa azt a könyvet, amit már annyira régen el akar olvasni, most, hogy ennyire felszabadult az estéje tulajdonképpen bármit csinálhat, vagy épp nem kell csinálnia semmit, csak ülni a fotelben. Olga azt írta, konferencia miatt utazik Tokióba, biztos valami cégnél dolgozik, gondolja Konrád, erről például tudnak majd beszélgetni. Azt írta cseten, hogy fáradt lesz az utazástól, és készülnie kell a konferenciára, ezek szerint prezentálni fog, teljesen megértem, tudom, hogy van ez, írta vissza Konrád, én is mindig az utolsó pillanatra hagyom az előadásra való készülést, a repülőn lehetetlen pihenni. Az ember azt gondolja, hogy majd dolgozik a repülőn, de az legalább annyira lehetetlen, mint pihenni, mindig sír egy gyerek, plusz időeltolódás, persze, megérti, hogy ne találkozzanak már. Igazából nagyon szeretett volna vele találkozni. Meg is fordult a fejében, hogy mégis kimegy elé a reptérre, még a Narita honlapját is megnézi, hogy mikor landol a gép, Olga azt írta, Varsóból jönnek, egyszerű lenne utánanézni. Konrád végül nem néz utána, nem megy ki a reptérre, mert Olga a kollégáival jön, nem akarja kellemetlen helyzetbe hozni. Ez az este eltelt, gondolja Konrád, és elmossa a teáscsészét, a szűrőből kidobja a teafüvet, lehet, hogy fel kéne hívnom magamhoz, gondolja, bár talán túlzás lenne. Holnap kávézni mennek.

„Megpróbáltam nőként, nem pedig íróként élni az életemet, és ebből sok fájdalmam és nehézségem származott az évek során” – mondja a Kanadában született brit írónő, Rachel Cusk. A nagy nemzetközi sikert arató Körvonal-trilógia – melynek első regénye tavasszal jelent meg magyarul – szerzőjét többek között a léttapasztalatok elmondhatóságáról is kérdeztük exkluzív interjúnkban.