Orbán Viktor;Boris Johnson;Nagy-Brittania;

2021-05-28 20:33:49

Orbán érezte a szabadság leheletét London utcáin (videó)

Ugyanakkor Boris Johnson jelezte neki, milyen aggályai vannak a magyarországi médiahelyzettel, a genderegyenlőséggel, vagy éppen az LMBT-közösség jogaival.

A kormányfő szerint Angliában - csakúgy, mint Magyarországon - egyik napról a másikra eltűntek a mindennapi életből a korlátozások. "Itt is lehet érezni a szabadság leheletét London utcáin" - fogalmazott Orbán Viktor, aki egyúttal Boris Johnsont hazánk régi barátjának nevezte. 

Az egyeztetésről szólva elmondta, "nem sopánkodtak már a Brexit miatt", hanem azt a lehetőséget keresték, a magyarok és a britek miképp tudnak együttműködni ebben az új helyzetben. Két területet emelt ki: az egyik az energiapolitika, a másik pedig a katonai együttműködés és a katonai-hadiipari kooperáció.

"Az első lépéseket megtettük, várjuk a pozitív folytatást" - zárta beszámolóját a miniszterelnök.

Orbán Viktor később tartott egy sajtótájékoztatót is a tárgyalásokat követően. Itt az MTI szerint arról beszélt, hogy a Shell volt az első nem orosz energiaipari cég, amellyel Magyarország hosszú távú gázvásárlási megállapodást kötött.

A kormányfő szerint ennek a szerződésnek szuverenitási szempontból is nagy a jelentősége.

Hozzátette: az energiaipari és a védelmi együttműködés - ez utóbbin belül a közös kutatási lehetőségek kialakítása - "a Brexit utáni és a Covid utáni időszak két ígéretes együttműködési terület" Magyarország és Nagy-Britannia között.

Arra a kérdésre, hogy - mivel Nagy-Britanniában és Magyarországon a legmagasabb Európán belül azoknak az aránya, akik megkapták a koronavírus elleni oltást - lát-e reményt arra, hogy lehetővé válik a karanténkötelezettség nélküli utazás a két ország között, Orbán Viktor elmondta, hogy ez a brit kormányon múlik. "Nagy-Britanniáé az első hely, miénk az ezüstérem, amely egyébként szintén nem rossz ebben a versenyben" - fogalmazott a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy Magyarországon az élet szabadon élhető, talán egy kissé még szabadabban, mint itt, "ha jól értelmezem, hogy mi a helyzet jelenleg Londonban".

A brit kormány azonban nagyon óvatos, és ez érthető is, hiszen szigetországról van szó, és ez nehezebb helyzetet teremt, mint olyan országokban, amelyeket Magyarországhoz hasonlóan szárazföld vesz körül - mondta Orbán Viktor. Hozzátette: reméli, hogy előbb-utóbb külügyminiszteri megállapodás születhet a védettségi igazolások elfogadásáról mindkét részről.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont "érdekelték ezek az ügyek is".

Hozzátette: az antiszemitizmus vádja "egyszerűen nevetséges", Magyarországon hatalmas zsidó közösség él.

Visszautasította azt a felvetést, hogy Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozót antiszemita felhangú támadások érték. Orbán Viktor kijelentette: Soros György tehetséges magyar üzletember, de komoly rivális: nagyon pártolja a migrációt, segíti és finanszírozza az ezt szervező nem kormányzati szervezeteket. "Ez nekünk nem tetszik, de ennek semmi köze az etnikai önazonossághoz" - mondta a magyar kormányfő.

Boris Johnson hivatala a kétoldalú megbeszélés után nem sokkal kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy a brit kormányfő várakozással tekint a visegrádi országokkal folytatandó még szorosabb jövőbeni együttműködés elé 

A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében - áll a Downing Street közleményében.