Budapest Airport;ferihegyi repülőtér;Palkovics László;

2021-05-28 20:26:55

Hivatalos: Palkovics tárgyal a ferihegyi reptér üzemeltetésének visszaszerzéséről

A miniszterelnök az innovációs tárca vezetőjét az előkészítésért felelős kormánybiztossá nevezte ki.

- olvasható az Orbán Viktor szignójával ellátott határozat a legfrissebb Magyar Közlönyben.

A kormánybiztos feladata:

A határozat 2021. június 1-jén lép hatályba. 

Megkezdődnek a budapesti repülőtér visszaszerzésének előkészületei

A kormánysajtóban már megszellőztetett terveket jelentette be pénteken immár hivatalosan is az innovációs tárca. Ezzel egyidőben a repülőtérkezelő Budapest Airport Zrt. "minden idők legnehezebb pénzügyi éveként" jellemezte közleményében a tavalyi évet, amikor is 110 millió eurós – mintegy 38,5 milliárd forintos - veszteséggel zárt az utasforgalom drasztikus visszaesése miatt. Chris Dinsdale vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet: egy olyan év után, amikor világszerte számos légitársaság és repülőtér kapott jelentős állami támogatást a túléléshez, a Budapest Airportnak sikerült kizárólag saját forrásokkal átvészelnie a 2020-as esztendőt, és pénzügyileg jelenleg is rendkívül stabil.     

A repülőtér tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosai a 2019-ben realizált eredményt a Budapest Airport Zrt. válságkezelésére fordították. Ennek köszönhetően a vállalat nagyrészt saját, illetve kisebb részben piaci alapú forrásokból finanszírozta a működését, miközben a drasztikusan lecsökkent árbevétel ellenére összesen 81 millió euró értékben valósított meg fejlesztéseket 2020-ban – áll a cég közleményében.

A repülőtér utasforgalma tavaly a koronavírus miatt csak a 2019-es szint kevesebb, mint negyedét érte el, a vállalat nettó árbevétele 118 millió euró volt, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben.

A Budapest Airport Zrt. a válságot megelőző években ugyanakkor igazi pénzgyár volt: 2019-ben 31, 2018-ban 25 milliárdos nyereséget realizált. A kormány épp ezért igyekezett már korábban is befolyása alá vonni, pontosabban a NER-vállalkozók számára megszerezni ezt a bomba üzletet. Tavaly nyáron egy magyar cégcsoport már ajánlatot tett a Budapest Airport Zrt. tulajdonosainak, de ezt a tulajdonosok akkor visszautasították.

A kormány most viszont határozatot hozott a cég visszasárlásról. Az innovációs tárca közleménye szerint a kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről. 

Az ügylet értéke több száz, de akár ezer milliárdos nagyságrendű lehet – vagyis nem, vagy csak évtizedek alatt térülne meg. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetési jogait - amellyel még 50 évig a Budapest Airport Zrt. rendelkezik - a Gyurcsány-kormány még 2005-ben értékesítette nyílt privatizációs versenyben. A nyertesek 456 milliárd forintot fizettek az üzemeltetési jogokért, maga a reptér állami tulajdonban maradt. Az üzemeltető Budapest Airport Zrt. végső többségi tulajdonosa egy kanadai nyugdíjalap, míg a kisebbségi részekkel egy szingapúri állami befektetési alap rendelkezik.

A cég a Népszava kérdésére leszögezte: a tulajdonosok elkötelezett, hosszú távú befektetők, akik az elmúlt időszakban szorosan és sikeresen dolgoztak együtt a Budapest Airport vezetőségével. Pénteki közleményében Chris Dinsdale nemrégiben kinevezett vezérigazgató nem érintette a kormány javaslatát, de úgy nyilatkozott: a járvány visszaszorulásával optimistán tekintenek a jövőbe; a fellendülés megindult, és megkezdték az ehhez szükséges munkaerő toborzását.