Eltékozolt idő

Nincsenek magaslatok, amelyeket a bolsevikok ne hódítottak volna meg. Mi is meghódítjuk őket! - biztatta Szocsiban Vlagyimir Putyint Alekszandr Lukasenko és a két elnök cinkosan összemosolygott. Egy nyelven beszélnek, és most nem az oroszról van szó, hanem a birodalmi nosztalgiáról meg a világ pofán veréséről. Ezt értik, ez utal vissza boldog ifjúságukra, amikor minden nagyszerű volt. A világ egyszerű, a lányok nem a hatalmi pozíciót szerették bennük, jégkorongban pedig a Szovjetunió nyerte az olimpiát.

Ha elég nagyok és pofátlanok vagyunk, bármit megtehetünk – próbálta sugallni a szovhozelnökből lett belarusz diktátor, de ez nem volt újdonság Putyinnak. Edzett KGB-s szemével alighanem észrevette vendége ijedt zavarát: csak most ne csináljuk össze magunkat, ha eddig mindent megúsztunk, valahogy ezt is meg fogjuk!

Ami Putyint illeti, ez így is lesz. (Lukasenkóért nem tennénk tűzbe a kezünket, de ő csak mellékalak.) Az orosz elnök okos ember, és bár hidegvérű gyilkos, nem is feltétlenül gonosz. Abból indul ki, hogy az orosz történelem a dicsőséges hódításokról szólt, amikor meg nem, akkor a külföldi hódítók elleni védekezésről. Szerinte egy ilyen hatalmas birodalmat csak vasmarokkal lehet összefogni. Aki másként állt hozzá, mint II. Miklós cár vagy Mihail Gorbacsov, annak kezéből kicsúszott a gyeplő, az ország pedig területeket és rengeteg emberéletet veszített. A méret a béke záloga, nemzetegyesítő eszme és pénzre váltható praktikus politikai eszköz.

Oroszország esetében szóba sem jöhet az olyan teljes visszahúzódás, amilyet Nagy-Britannia vagy Franciaország hajtott végre. Nekik is nagyon fájt, nemzedékekbe tellett, mire úgy-ahogy alkalmazkodtak az új helyzethez, de Oroszország úgy érzi, ezt letudta a Szovjetunió szétesésével. Ami maradt, az a „törzsterület”, amiből egy rögöt sem adhat fel. Sőt, a Krím vagy Belarusz visszaszerzése révén még a gyarapodás sem kizárt.

Csakhogy a nagyság, mint arról az amerikaiak is tudnának mesélni, nincs ingyen. Oroszország tavaly 62 milliárd dollárt költött a hadseregére, amihez még jön egy sor más kiadás, mint a belügyi csapatok vagy „nacgvargyija”, az elnök külön bejáratú nemzeti gárdája. Az erőn felüli fegyverkezés egyszer már megroppantotta a birodalmat, amit Putyin is átélt. Mint ahogyan az olajárak ismételt összeomlását is, ami szintén intő körülmény. Amikor a világ átáll az elektromos autókra, a szél- és napenergiával fűtött házakra, a zöld gyárakra, akkor az orosz bevételek tartósan visszaesnek, miközben az ipar néhány kivételtől eltekintve képtelen tartani a technológiai versenyt. Hiába a Lomonoszov Egyetem párját ritkító elméleti fizika vagy szubatomi részecske tanszéke, ha a gazdaság csak csigalassúsággal képes felszívni az alapkutatás eredményeit. (Nem véletlenül jött Amerikából az internet vagy a GPS.)

Amíg Putyinék a bolsevikok után nosztalgiáznak, a világ még messzebb kerül, és most már nemcsak a Nyugat, de a Kelet is. A következő nemzedékek átkozni fogják a mostanit az eltékozolt évtizedekért.