Arról nincs szó, hogy Ausztria máris olyan lenne, mint Magyarország, és a nagyobbik osztrák kormánypárt képviselői határozottan vissza is utasítanak minden párhuzamot a kancellár és Orbán Viktor között, ezzel együtt kétségek merülnek fel a kancellár demokrácia felfogása körül. Így értékeli az elemzés, miután a lap hét végi száma a Fidesz ismételt hatalomra jutásának 11-ik évfordulóján éppen azt taglalta, hogy milyen közös vonások vannak a két miniszterelnök között.
Mert ugyan az osztrák demokráciát nem lehet egy lapon említeni az egyre erősebb magyar tekintélyuralmi rendszerrel, Ausztriában még egyetlen fontos demokratikus intézményt sem hallgattatott el a hatalom, de a bírálók szerint ez nem azért van, mert a kormányfő ne követné szívesen a magyar példát. Hanem, mert még nem sikerült neki. Orbánnak is több nekifutásba és jó pár évébe telt, amíg be tudta betonozni uralmát.
A világban sok példát lehet találni arra, hogy a győzelem után a politikusok nem voltak hajlandók megválni a hatalomtól: Magyarországtól Lengyelországig, Brazíliától Mexikóig, de Trump alatt még az USA is idetartozott. Törökország, Oroszország és Belarusz pedig azt mutatja, hogy leváltásuk annál nehezebb, minél tovább maradnak posztjukon az ilyen autokraták. Merthogy közben szorgosan bontják le a demokratikus intézményeket.
A kérdés az, hogy mi a fontos egy vezető számára: a játék vagy a győzelem. A liberális demokráciákban az előbb sokkal többet számít, ezért menetközben nem változtatják meg a szabályokat, betartják a sportszerűséget és lovagiasan elfogadják a vereséget. Aki viszont ideológiai küldetéstudattól, személyes becsvágytól vagy korrupt személyes mohóságtól vezérelve 10 körömmel kapaszkodik a kormányzásba, az kész arra, hogy szükség esetén tönkre tegye az egész játékot.
Ausztriában lakmusz tesztként szolgál majd a Néppárti beállítottság felmérésére, amikor a nyáron megválasztják a közmédia új főintendánsát. Ha egy ÖVP-s vazallus lesz az illető, azt intő jelnek kell tekinteni. De leginkább a konzervatívoknak kell emlékeztetniük a kancellárt, hogy a választási győzelem szép dolog, ám nem éri meg érte meggyengíteni a demokratikus normákat. Ausztria a játék folytán oly sikeres, és nem attól, hogy ki a győztes.
A magyar vidéken már megkezdődött a választási kampány, különösen ott, ahol két éve jól szerepelt az ellenzék: a kormány közeli KESMA új kiadvánnyal rukkolt ki, részben az ellenzék lejáratására, részben a hatalom dicsőítésére. A 24-oldalas, ingyenes City7-et kéretlenül bedobják mindenki postaládájába. A legutóbbi szám dicshimnuszt zeng a járvány elleni küzdelem sikereiről – Szalay Dániel, a media1.hu főszerkesztője szerint azért, hogy az ellenzékre kenje a felelősséget a bajért, a sok halottért.
Bíró-Nagy András, a Policy Solutions igazgatója azt mondja, figyelemelterelő hadművelet folyik, mert az emberek többsége elégedetlen az egészségüggyel. És a 30 ezer áldozat kifejezetten sok a lakosság összlétszámához viszonyítva.
A kiadó Mediaworks nem válaszolt arra, hogy az egyes helyeken mi alapján választják ki a témákat, és hogy mekkora a példányszám. Az bizonyosnak látszik, hogy a számokat a KESMA szerkesztői állítják össze, alighanem másodállásban, és a tartalom nagy hasonlóságot mutat azzal, ami a regionális lapokban megjelenik. Vagyis ráerősít a hivatalos mondandóra.
Güth Ervin, a Szabad Pécs független portál munkatársa úgy véli: itt bulvárba oltott kormányzati propagandáról van szó. Ilyen kísérlet már előfordult 2005-6-ban, csak akkor Magyar Vizslának hívták a megfelelő orgánumot. Akkor a célpont a Gyurcsány-kabinet volt. Egyébiránt független adatok azt mutatják, hogy KESMA-birodalom regionális lapjai két év alatt 72 ezer olvasót veszítettek, ezért Güth Ervin nem gondolja,hogy a City7 sikeres lesz.
Félelmet nem ismerő, vakmerő szakemberként mutatja be a lap az erdélyi román jogászt, Codruta-Kövesit, a mától működő Európai Ügyészség vezetőjét, aki máris tengelyt akasztott a szlovén kormányfővel, miután az erősen orbáni vonásokat mutat a jogállam ügyében. A nyílt vitát az váltotta ki, hogy Jansa nem volt hajlandó kinevezni a két kiválasztott nemzeti jogászt a luxemburgi székhelyű szervezethez.
A szervezet fő feladata a korrupció elleni küzdelem, de alighanem más országok is megpróbálnak majd keresztbe tenni neki. Magyarország és Lengyelország, továbbá három másik tag eleve nem is csatlakozott hozzá, éppen akkor, amikor az EU-nak minden eddiginél jobban tartania kell a „belső eróziótól”, amint arra a német szociáldemokrata Katarina Barley volt igazságügyi miniszter, az EP alelnöke tegnap figyelmeztetett.
Az EPPO – jelenleg 130 munkatárssal – szakértők segítségével irányítja a nemzeti hatóságok nyomozását ott, ahol felmerül a csalás gyanúja a közösségi pénzek felhasználása kapcsán. Azaz nem lesz szükség az eddigi bonyolult jogsegélyeljárásra. Az európai ügyészek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint nemzeti kollégáik és ez hatalmas előny.
Már az amerikai védelmi miniszter sem állta meg és kikelt az őskonzervatív republikánus szenátor, Ted Cruz ellen, aki a magyar Alapjogokért Központ egyik munkatársának tézisét átvéve nyámnyilasággal, puhasággal vádolta meg az amerikai hadsereget. Lloyd Austin, aki maga is tábornok, azt mondta, nem érdekli, hogy mit mond Oroszország vagy Kína, Neki az a dolga, hogy megszervezze az ország védelmét, de nem jó az, ha egy törvényhozó lovat ad Moszkva és Peking alá. Ily módon nagyobb károkat okoz a katonaságnak, mint az orosz és kínai propaganda.
Cruz ugyanis lecsapott arra, hogy az Alapjogokért Központ egyik munkatársa, Koskovács Zoltán egymás mellé tette az amerikai, illetve az orosz fegyveres erők egyik toborzófilmjét és azt a következtést vonta be belőlük, hogy az első puhány, mert a sokszínűség jegyében azt hirdeti, hogy mindenkinek helye van a seregben, aki megfelel a kritériumoknak. A másik viszont annál férfiasabb. (Egyébként az újság szélsőjobbosnak minősíti a magyar kormányt, külön kiemelve, hogy az Putyin szövetségese.)
A kommentár óv attól, hogy a koronaválság után autokraták uralják a világhálót, ezért a Nyugatnak sürgős dolgának nevezi, hogy véget vessen az ellenséges dezinformációnak, a hekkelési akcióknak és a zsarolóprogramok alkalmazásának, annál is inkább, mivel a szabadságjogok mindenütt szorulnak vissza. A járványnak persze a technológia oldalán volt kedvező hatása is, hiszen villámgyorsan elkészültek a vakcinák, a gazdaságon nagyot lendített a távmunka, és jobb lett a közegészségügy.
Ezzel szemben áll viszont, hogy nagy sebességre kapcsoltak az interneten a rosszindulatú szereplők, a tekintélyuralmi rendszerek. Az USA és Európa azzal vádolja Kínát és Oroszországot, hogy azok fokozzák az információs hadviselést, a Covid-19-cel kapcsolatos összeesküvés elméletektől kezdve az oltóanyagokról terjesztett álhírekig, de idetartozik a nyugati célpontok elleni sorozatos kíbertámadás, valamint saját polgáraik jogainak további szűkítése.
Moszkva és Peking felbátorította a hasonszőrű rezsimeket, lásd a belorusz gépeltérítést. Lukasenko blokkolja a világhálót, amióta kétes módon megnyerte a választásokat. Az emberrablás azt tanúsítja, hogy bírálói immár sehol sincsenek biztonságban. Ami az ellenstratégiát illeti, egy kockázatelemző azt mondja, a szankciókon túl fokozott támogatást kell nyújtani a fehérorosz civil társadalomnak, alternatív netes oldalakat kell nyitni.
Ügyelni kell továbbá arra, hogy a világháló felügyeletére kidolgozott eszközök ne kerülhessenek az olyanok kezébe, mint a belorusz elnök. Hiszen az már most is amerikai berendezéssel blokkolja a netet. Egyben a nyilvánosság előtt néven kell nevezni a feltételezett számítógépes bűnözőket és meg kell fenyegetni azokat a kormányokat, amelyek nem hajlandóak felelősségre vonni őket. Jobban oda kell figyelni a darknet piacokra. Mert ha a demokráciák nem segítik a jó oldalt, ugyanakkor nem szabnak gátat a rossz fiúknak, akkor digitálisan hosszú árnyékot vet a járvány.
Meglehetősen nyugtalan a német kormány nagyobbik ereje a vasárnap esedékes tartományi erőpróba előtt, mert ha a CDU szavazókat veszít Szász-Anhaltban, akkor szélsőjobbos előretörést hozhat a szeptember végén esedékes országos választás. Vagyis az eredmény afféle előrejelzésnek lehet tekinteni – írja az amerikai Brookings Intézet egyik munkatársa. Hozzáteszi azonban, hogy Berlinnek nem csupán az AfD miatt fáj a feje. Nagyon oda kell figyelnie, nehogy a párt helyi képviselői megint megpróbáljanak összeállni a radikálisokkal, ami nagy botrányt okozott tavaly Thüringiában. Majdnem belebukott a szövetségi kormány, az akkori pártelnöknek le kellett mondania.
A CDU kutyaszorítóban van az egykori NDK-ban, ahol igen erős az AfD, de népszerű a posztkommunista Balpárt is. Szász-Anhaltban a jóslatok alapján többféle koalíció is létrejöhet, de ha a szélsőjobb jól szerepel, az megnehezítheti az ősszel a konzervatívok kancellárjelöltjének a helyzetét. A leginkább persze úgy, hogy ha a CDU bizonyos körei netán megkísérlik beemelni a hatalomba a riválist. Ezért Laschetnek ajánlatos igen keményen szembeszállnia saját sorain belül a szélsőségesekkel. Már a párt ha nem akar az amerikai konzervatívok sorsára jutni.
Máskülönben azt is kockáztatja, hogy a jobbközép szavazók tömegesen állnak át a zöldekhez és a liberálisokhoz. Ez esetben a végkimenetel még az is lehet, hogy a környezetvédők adják a kancellárt és a kormányszövetségben nem kapnak helyet a kereszténydemokraták. Na, az volna csak a forradalom!
