olimpia;TOKIÓ 2020;

2021-06-03 16:16:32

Nem lehet megint halasztani az olimpiát

Kizárta a koronavírus-járvány miatt tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia időpontjának újabb módosítását vagy az esemény elhalasztását Hasimoto Szeiko, az esemény szervezőbizottságának elnöke.

„Nem tudunk újból halasztani” – szögezte le a vezető a Nikkan Sports című lapnak adott interjújában.

Az ismételt határozott állásfoglalásra azért volt szükség, mert már a városvezetésben, valamint orvosi szakértői körökben is kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az olimpia és a paralimpia lebonyolítható-e biztonságosan a jelenlegi pandémiás helyzetben, miközben felmérések egymás után azt mutatják, hogy a lakosság többsége ellenzi az idei rendezést.

Az ázsiai ország a koronavírus-járvány negyedik hullámában van, az átoltottság pedig nagyon alacsony, ráadásul Tokióban június végéig meghosszabbították az egészségügyi vészhelyzetet. A tokiói szervezőbizottság, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az elmúlt hetekben többször is hangsúlyozta, hogy az olimpia mindenki számára biztonságos lesz. Ennek ellentmond, hogy a tervek szerint - erről még nem született végleges döntés - minden résztvevőnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, tudomásul veszi, a jelenlegi járványhelyzetben nem zárható ki a halálos fertőzés lehetősége sem, ám ezért mindenki maga vállalja a felelősséget.

A játékok előtt edzőtáboroknak otthont adó városok közül többen jelezték, nem szeretnének külföldi sportolókat fogadni, mert attól félnek, így még tovább terjedne a koronavírus. A félelem kölcsönös, voltak országok - köztük az Egyesült Államok -, melyek lemondták az olimpia előtt Japánba tervezett edzőtáborokat az ázsiai járványhelyzet miatt.

A nyári olimpia a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig tart, a paralimpiát augusztus 24-szeptember 5. között rendezik.