Dánia;menekültügy;

2021-06-03 20:06:08

Bekeményít menekültügyben Dánia

Egy, még soha ki nem próbált módszerrel kísérletezne Koppenhága.

A brit közszolgálati média jelentése szerint a szociáldemokrata kormány partnerországokat keresne a migrációs útvonalak mentén lévő táborok működtetésére és az ügynökségek finanszírozására. Az Európai Bizottság aggályát fejezte ki az új rendelkezésekkel kapcsolatban, egy vezető civil szervezet szerint pedig felelőtlenség volt a lépés. Dánia egyébként az elmúlt években több alkalommal is szigorította bevándorlási politikáját. 

"Aki menedékjogot kér Dániában, annak tudnia kell, hogy visszaküldik egy Európán kívüli országba, ezért reméljük, hogy ezen emberek többé nem kérnek Dániában ilyet" - mondta el Rasmus Stoklund kormányszóvivő. Az ezzel kapcsolatos igényeket egy harmadik országban vizsgálnák felül és a kérelmező ott ideiglenes védelmet kaphatna, ameddig nem bírálják el ügyét. 

A Dán Menekültügyi Tanács (DRC) nevű civil szervezet állásfoglalása szerint a képviselők "gyakorlatilag vakon szavaztak", mivel az általuk támogatott megoldás még nem létezik. "Az az elképzelés, hogy a menedékkérők kérelmeinek elbírálásának felelősségét kiszervezzék, egyszerre felelőtlen és nélkülözi a szolidaritást. Többször felszólítottuk már a dán parlamenti képviselőket, hogy utasítsák el ezt a törvényjavaslatot" - áll a közleményben. 

Dánia az első európai ország lett, amely visszavonta több mint 200 szíriai menekült tartózkodási engedélyét. A hatóságok szerint ugyanis Szíria egyes részei már kellően biztonságosak ahhoz, hogy vissza lehessen térni. A lépés aktivisták és egyéb csoportok tiltakozását váltotta ki.