Tizennyolc évvel ezelőtt az akkor tizenkét éves Alex a konyhában nézte végig, ahogy apja meggyilkolja az anyját. „Az édesanyám volt számomra a legfontosabb ember az életemben, rengeteg szeretetet, törődést kaptam tőle, mindig mellettem állt, akkor is, ha valami hülyeséget csináltam – mondta Alex az RTL televíziónak. Apja már nem lakott a családdal, de rendszeresen gyilkossággal fenyegette az anyát, ezért rendőrök felügyelték a lakást éjjel-nappal. A végzetes napon az apa ennek ellenére bejutott valahogy és több késszúrással megölte Alex édesanyját. „Mindenre pontosan emlékszem a mai napig, ezt nem lehet sem elfelejteni, sem megbocsátani. Édesanyám születésnapján, halottak napján vagy azon a napon, amikor a gyilkosság történt, mindig erősebben jönnek vissza ezek az emlékek.”
Alex apját a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, mert tettét előre eltervezte és különös kegyetlenséggel hajtotta végre.
„Amikor velünk lakott, apám akkor is sokszor megverte édesanyámat, verbálisan is agresszív volt vele, de engem sosem bántott, tulajdonképpen tudomást sem vett rólam, alig beszélt velem. Én őt nem tekintem az apámnak, a tette elkövetése óta nem láttam és nem fogom keresni a jövőben sem, számomra ő nem létezik.”
A gyilkosság ügyében Carlos Benede vezette a nyomozást, az ő feladata volt a kisfiú kihallgatása.
„Amikor megérkeztem, egy teljesen összezavart és a rendőrökkel szemben ellenséges gyermekkel találkoztam, ami a történtek után teljesen érthető volt" – idézte fel az első találkozást a tanári végzettséggel is rendelkező egykori nyomozó. ,,Miután senkivel sem akart beszélni, megkérdeztem tőle, vitték-e már szirénázó rendőrautóval fagyizni. Meglepődött az ötleten, de eljött egy kollégámmal és velem. Fagylaltoztunk, beszélgettünk fociról - Alex ekkor a Bayern München kölyökcsapatában játszott -, de szóba kerültek az osztálytársai, tanárai is, majd hirtelen elkezdett mesélni az apjáról, a gyilkosság előzményeiről. Úgy tett szinte komplett vallomást, hogy nem kellett kérdezni tőle semmit. Azt is elmondta, azért haragszik ránk, mert nem védtük meg az édesanyját az apjától. Nem értette, hogyan juthatott be a lakásukba, amikor rendőri védelem alatt álltak. Erre sajnos csak azt tudtam válaszolni, hogy ezt a kérdést azoknak is feltettük, akiknek vigyázni kellett volna rájuk. Azt mondtam neki, hogy nem tudom meg nem történtté tenni az eseményeket, de mindenben számíthat rám.”
A rendőr és Alex között a nyomozás alatt egyre jobb kapcsolat alakult ki. A kisfiú kérésére Carlos Benede kísérte el őt a bírósági tárgyalásra is, ahol a gyermeknek vallomást kellett tennie. „Nagyon nehéz volt idegenek előtt újra felidézni, ami történt, Carlos volt az egyetlen ember apámon kívül, akit ismertem a tárgyalóteremben. Elmondtam mindent, ahogy történt és közben végig az járt a fejemben, hogy én itt most édesanyámat képviselem, az ő nevében beszélek. Tudtam, milyen szörnyen bánt apám vele a korábbi években és ezt elmondtam a bíróságon is. Azt gondolom, igazságos ítélet született, a legjobb persze az lett volna, ha ez nem történik meg és az édesanyám ma is élne” - nyilatkozta Alex.
Az ítélet kihirdetésével a gyilkossági ügy lezárult, dönteni kellett a fiú további sorsáról. „A gyámügyi előadó megkérdezte tőlem - mivel tudta, milyen jó kapcsolat alakult ki Alex és köztem -, el tudom-e képzelni az örökbe fogadását vagy helyezzék el egy gyermekotthonban. Utólag én is meglepődtem rajta, hogy szinte gondolkodás nélkül igent mondtam. Alex is örült ennek a megoldásnak, az összeszokásunk eltartott egy ideig, nem is ment mindig könnyen, de ez teljesen érthető" - idézte fel az örökbefogadás történetét az egyedül élő rendőr.
„Az én életemben korábban nem voltak szabályok, édesanyám nagyon szeretett és alig tiltott meg valamit. Carlosnál pontosan kijelölt határok voltak, amiket nem vonalaknak neveznék, hanem falaknak, ezek átlépése semmilyen körülmények között nem volt lehetséges - emlékszik vissza Alex a tinédzser évekre. ,, Utólag hálás vagyok neki ezért, de kiskamaszként nagyon nehezen fogadtam el, hogy csak akkor jár kedvezmény, ha teljesítek. Mindig megmondta, adott helyzetben mit vár el tőlem és cserébe milyen kedvezményben részesülök.” ,,Azt gondolom, a szeretet és a szigorú, világos szabályok nem zárják ki egymást" - magyarázza a nyomozó.
Carlos Benede az apjával sosem találkozott, spanyol édesanyja nem tudta ellátni, ezért gyermekotthonba adta. ,,Pontosan tudtam, milyen körülmények vannak egy gyermekotthonban, ez nem lett volna megnyugtató megoldás Alex számára, úgy éreztem, ezt nem tehetem meg vele. Ettől függetlenül, amikor igent mondtam a gyámhivatalban és hazaértem, az első gondolatom ez volt, „jó ég, mit vállaltam magamra!”.
Hat évvel Alex befogadása után Carlos Benede egy másik fiút is magához vett, akinek szintén a szeme láttára ölte meg az apja az édesanyját. „Először az volt az elképzelés, hogy pár napig marad nálunk, mert nem volt hol laknia, mivel a nagyszülei már nem éltek" – emlékezett Alex. ,,Hamar összebarátkoztunk, ezért megkérdeztem Carlost, nem maradhatna-e ő is velünk. Carlos később elmondta, hogy ő is erre gondolt, csak nem tudta, mit szólok az elképzeléséhez. ,,Megkönnyítettem a helyzetét, amikor felhoztam a témát. Most már mindketten őt tekintjük az édesapánknak”.
A nyomozó 2018-ban elhagyta a rendőrséget, létrehozott egy intézetet, ahol az Alexhez hasonló szörnyűséget átélt fiatalokkal foglalkozik, illetve olyanokkal, akik kisebb bűncselekményeket követtek el.
„Amikor elkezdtem a rendőrségen dolgozni, a törvényszegők elfogása és megbüntetése volt az elsődleges motivációm, ám a gyilkossági ügyek vizsgálata közben egyre erősebb lett bennem az érzés, hogy az áldozatok segítése, különösen gyerekek esetében, rendkívül fontos és ezen a téren nem állunk túl jól. Ez lett az új cél, ezért a távozásomat a rendőrségtől előrelépésként élem meg, most érzem úgy, hogy a helyemen vagyok a munkámban” - magyarázza Carlos Benede.
