támadás;dohánybolt;

2021-06-04 11:11:25

Kövekkel teli táskával ütötte a dohánybolt eladójának fejét, mégsem sikerült kirabolnia az üzletet

Csak a véletlennek köszönhető, hogy a nő életben maradt.

Hamarosan vádat emelhetnek egy férfi ellen, aki egy mezőpeterdi dohánybolt eladóját kövekkel teli táskájával fejen ütötte, amikor a nő hátat fordított neki. Az eladó ettől a földre esett, de támadója tovább ütötte a táskával és csak akkor hagyta abba a bántalmazását, amikor látta, hogy a sértett nem fogja hagyni magát. Végül üres kézzel kényszerült elmenekülni a helyszínről.

A rendőrség a helyszínre érve már csak a sérült eladót találták, akihez mentőt hívtak. Az egyenruhások és a nyomozók hajtóvadászatot indítottak az elkövető felkutatására. Munkájuk hamar meg is hozta az eredményt, már másnap rátaláltak egy 25 éves férfira, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A váncsodi lakost előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és a letartóztatását indítványozták. Az orvosszakértői vizsgálatok később megállapították, hogy a nő ugyan könnyű sérüléseket szenvedett, viszont figyelembe véve a bántalmazás módját, ez pusztán a szerencsének volt köszönhető. 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ezért előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt folytatott nyomozást a férfival szemben. Az ilyenkor szokásos eljárást a hatóság lefolytatta, az iratokat átadták az ügyészségnek.