letartóztatás;költségvetési csalás;Tóth Csaba;

2021-06-09 18:10:53

Letartóztatták Tóth Csabát

A stadionok biztosításában utazó férfi harminc napig biztosan a rácsok mögött marad.

Ebben ugyan nem nevezik meg az érintettet, de a Blikk értesülései szerint a futballmeccsek biztosításával foglalkozó Tóth Csabáról és társairól van szó. 

A közlés szerint négy férfivel szemben rendelték el a legsúlyosabb kényszerintézkedést. A megalapozott gyanú szerint a terheltek 2019 januárja óta egy hierarchikusan felépített, konspiratívan szervezett, többszintű céghálózatot működtettek abból a célból, hogy vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfa-fizetési kötelezettségek alól mentesüljenek. Eszerint a bűnszervezet tagjai az I. rendű gyanúsított irányítása és utasításai alapján működött. Az eredményekről, valamint a feladatok végrehajtásáról rendszeres visszajelzést várt, emellett a bevételek, a kiadások és a munkabérek alakulásáról a társait folyamatosan elszámoltatta. Ezzel 870 millió forintos kárt okoztak az államnak. A megalapozott gyanút az adóbevallások, az adóhatósági alapadatok, a bankszámlaforgalmi adatok, a lefoglalások eredménye, továbbá leplezett eszközök alkalmazásával kinyert információk támasztják alá.

A Blikk egyébként úgy tudja, minden nevén lévő vagyonát és ingatlanát lefoglalták és így tettek mindazzal, amely hivatalosan a fiáé volt. A meggyanúsítottak között van egy váci székhelyű vagyonvédelmi cég ügyvezetője is. A cég honlapján Tóth Csabát úgy jelölik meg, mint a speciális feladatok stratégiai kialakításában együttműködő személy. 

Arról is beszélt, hogy Tóth Csabának mint stratégiai tanácsadónak  - aki tömegrendezvények biztonsági szervezésével foglalkozik - semmi köze nincs az egész ügyhöz, és ennek bizonyítására hajlandó hazugságvizsgálóra kötve  vallomást is tenni. Az illető furcsának tartotta, hogy egy négy éve tartó nyomozás most jutott el odáig, hogy gyanúsítottak legyenek benne.   

A Fővárosi Törvényszék döntése nem végleges.

 

Mint lapunk is beszámolt róla, a férfi a városligeti tiltakozások során vált a szélesebb nyilvánosság előtt ismertté, amikor a beruházás ellen tüntető ligetvédő aktivistákkal került konfliktusba. Neve egyébként  felbukkant a Borkai-ügyben is, mert tanúvallomások szerint közbenjárt abban, hogy kiderítse, kik zsarolták meg a korábbi győri polgármestert.