unió;

2021-06-09 21:41:00

Huszonnégy vita sem volt elég Orbán megállításához

Leghamarabb ősszel kezdeményezhet eljárást az uniós pénzek elköltését és a jogállam tiszteletben tartását ellenőrző Európai Bizottság (EB) az uniós büdzsét megkárosító, korrupt kormányok ellen.

Johannes Hahn költségvetési biztos szerint a testület már megkezdte a normasértések azonosítását, és azzal magyarázta a késlekedést, hogy a jogilag megkérdőjelezhetetlen procedúra elindításához időre van szükség. A politikus az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén beszélt erről, amelyen a hozzászóló képviselők nagy része elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Bizottság lassan fél éve nem hajlandó alkalmazni a közösségi forrásokat a jogsértő tagállami hatóságoktól megvédő rendeletet.

A parlament kezdettől fogva kifogásolta, hogy az EB alkut kötött az állam- és kormányfőkkel a jogszabály alkalmazásának elhalasztására, és ezúttal írásban is nyomatékosítja elégedetlenségét. Csütörtökön szavazásra kerülő állásfoglalásában két hetet ad az Ursula von der Leyen vezette testületnek arra, hogy lépéseket tegyen jogszabályból adódó feladatai teljesítésére. Ha ezt elmulasztja, a parlament eljárást kezd ellene az uniós bíróságon kötelezettségének elmulasztása miatt. Ugyanebből az okból a képviselő-testület bizalmatlansági indítványt is kilátásba helyez a biztosi kollégium ellen.

Az EP-ben megoszlanak a vélemények arról, von der Leyenéknek milyen intézkedéseket kellene meghozniuk haladéktalanul, hogy elkerüljék a kilátásba helyezett jogi felelősségre vonást. A plenáris vitában részt vett néppárti képviselők szavaiból kitűnt, ők egyelőre beérnék néhány jelképes gesztussal, míg a liberálisok és a zöldpártiak a jogállami feltételrendszer azonnali bevetését sürgették a magukat és oligarcháikat tápláló tagállami döntéshozókkal szemben. Johannes Hahn megígérte, hogy a rendelet alkalmazásáról készülő iránymutatások tervezetét már a jövő héten eljuttatja az EP-képviselőknek, amit a kereszténydemokraták üdvözöltek, a baloldaliak felesleges időhúzásnak minősítettek.

Több hozzászóló érthetetlennek nevezte, hogy miközben az Egyesült Államok képes szankcionálni három korrupt bolgár üzletembert, az Európai Unió tehetetlenül áll a zsebüket tömő és a demokratikus szabályoknak fittyet hányó politikusokkal és kormányokkal szemben. A német zöldpárti Daniel Freund megszámolta: a tegnapi volt a 24-ik európai parlamenti vita a jogállamról Orbán Viktor hatalomra kerülése óta, és a magyar kormányfőt még mindig nem sikerült megállítani. A momentumos Cseh Katalin a miniszterelnök gyerekkori barátjának, Mészáros Lőrinc épülő villájába érkező 800 kilós páncélszekrény emlegetésével illusztrálta, miért is van szükség a “jogállami fékre”. Lengyel kormánypárti képviselők, valamint a szélsőjobbhoz tartozó politikusok a baloldal politikai újabb hadjáratának nevezték a vitát, a fideszes Kósa Ádám pedig azzal vádolta az EP-t, hogy politikai rendőrséggé alakult át.