Tóth Vivien: Apám ül az ablakban

Apámmal a Feneketlen-tónál fagyizunk, nekem csokit kért meg puncsot, nem tudom, hogy mi az a puncs, kóstoljam meg, ízleni fog, nem ízlik. Megkóstolom az övét, a kókusznál már szól, hogy na, elég volt. A futópályán sétál egy néni, szatyor van a kezében, a lábán papucs, amikor elénk ér, elkezd futni a menetiránnyal szemben. Egy varjú elkap egy galambot, a hátába mélyeszti a karmát, küzd vele, oda állunk a kerítéshez, onnan nézzük, közbe akarok lépni, apám visszahúz, a természet dolgába nem szólunk bele, a varjú letépi a galamb fejét, elszáll vele, a galamb teste még rúg egy utolsót, begurul a vízbe, az ázott hús nem olyan finom, apám nem eszi meg a kókuszfagyit, elindulunk, a néni most ér vissza.

Meghalt a macskánk, rákos lett, együtt visszük el az orvoshoz, sírok, amikor adnák be neki az injekciót, ez még csak az, amitől megnyugszik, a második lesz a végleges, erről a szóról eszembe jut, hogy nem fog többet az ablakban ülni, amikor felkelek, nem bírom abbahagyni, apám hátramegy az orvossal meg a macskával, velem marad az asszisztens, csak elalszik, mondja, közben vagyok már annyi idős, hogy tudjam, hogy nem. Apám visszajön, kezében lepedő, hol a macska, a lepedő a macska, elaltatták hátul, a macska utolsó képe apám volt, aki senkinek nem néz a szemébe, vagyis akkor apám álla, amin van egy hatalmas anyajegy. Nem szólok hozzá a kocsiban, megállunk a patak mellett, hogy oda ássuk el, apám először egy fa mellé lerakja, elindul, hogy akkor ebédeljünk meg, kézzel ásom ki a gödröt, nem segít, csak végig nézi, a macskát már együtt rakjuk be, némán nézem, magamban beszédet mondok, apám éhes, ráhúzza a földet, ebédre rántott hús volt.

Mosom a padlót, itt halt meg az apám, mérgezést fogok kapni, sok volt a vér, befolyt a kád alá is, ki kell majd cserélni, de anyámnak nem jött még meg a fizetése. Lemegyek a boltba, veszem a Domestost, az eladó kérdezi, hogy ezeket én iszom-e, hogy ennyit veszek, mosolygok udvariasságból, maszk van rajtam, nem látja, úgysem volt olyan vicces. Letépem a maszkot, aztán vissza, már utcán is kell, rászoktam a cigire, úgy lehet lenni utcán maszk nélkül, egymás után kettőt elszívok, míg hazaérek, friss levegőt csak a kapualjban. Vödör, meleg víz, égeti a kezem, megint elfelejtettem a gumikesztyűt, leégette a bőröm felső rétegét, anyám kérdezi majd, hogy normális vagyok-e. Súrolom, abbahagyom, hat óra van, jönnek át a haverok, sör, maradt még sós perec tegnapról, szottyos íze van, az milyen, ha ráharapsz, akkor érzed, hogy már nem friss, apámat egy hét után találták meg, be volt fordulva a szeme, fürdeni készült, büdös maradt örökre, beitta magát a falakba is. Nem érzitek a szagot, múlt héten is megkérdeztem, most mintha erősebb lenne, már nem is válaszolnak, csak az új lány, akit az egyik barátom hozott, kezembe nyomja a füves cigit, nem erre a szagra gondoltam. Mikor ketten maradunk megdicsér, hogy milyen tisztaság van, ez nem jellemző a fiúkra, mosolygok, most végre látni, megcsókol, másnap is akar maradni, kihasználom az alkalmat, takarításra hivatkozom, ma is kell, ez egy mánia, te mondtad.

Lefekszem oda, ahol apám. A varjú kopogtat az ablakon, megjött értem.