A migráció az EU Achilles-sarka

A bevándorlásellenes közhangulat kiszolgáltatja az Európai Uniót szomszédainak. Most éppen a Lukasenko-rezsim él vissza a helyzettel, de előzőleg Törökország és Marokkó is a nyomásgyakorlás eszközeként használta a menedékkérőket.

Jelentősen megugrott a Litvániába szabálytalanul belépő menedékkérők száma az utóbbi hetekben, miután a gépeltérítésért, vagyis az állami terrorizmusért szankcionált minszki vezetés úgy döntött, hogy állami szintre emelt embercsempészettel vesz revansot az Európai Unión.

Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor már május végén utalt rá, hogy ezzel az alattomos taktiktával készül megbosszulni az EU büntetőintézkedéseit. "Eddig megállítottuk a migránsokat és a kábítószereket, most maguknak kell elfogniuk és elfogyasztani azokat” - üzente az EU-nak parlamenti beszédében. A drogokat illetően eddig nincs különösebb jele annak, hogy Lukasenko beváltotta volna fenyegetését, ám a menedékkérők esetében érzékelhető a változás, mivel a belarusz-litván zöldhatáron érzékelhetően megnövekedett a forgalom. A diktátor azonban saját szerepét némileg megszépítette, hiszen nem arról van szó, hogy passzívan szemet hunyna bizonyos folyamatok mögött, hanem kifejezetten ő gerjeszti azokat. Ezt mutatja, hogy a litván hatóságok az elnyomás elől menekülő fehérorosz disszidensek helyett közel-keleti állampolgárokat, javarészt irakiakat csípnek nyakon. A vilniusi kormány szerint a mendékkérőknek a CentrKurort nevű fehérorosz állami tulajdonban álló turisztikai ügynökség szervezi az utakat, Isztambulból és Bagdadból is hoznak embereket utasszállító gépekkel. A litván határőrség azt állítja, hogy belarusz kollégáik eltüntetik a határon átkelők lábnyomait, ami szintén bizonyítja, hogy a minszki rezsim áll a háttérben.

“Ez a migráció fegyverként való alkalmazása, ami közvetlenül Litvánia ellen irányul” - nyilatkozta Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter a minap a Financial Times brit üzleti lapnak. A diplomata szerint nem nehéz kitalálni, hogy miért éppen a balti állam került Lukasenko célkeresztjébe - a vilniusi vezetés ugyanis szókimondó az emberi jogok ügyében és menedéket nyújt a belarusz ellenzéki vezetőknek, köztük Szvetlana Tyihanovszkajának. Landsbergis az akciót hibrid támadásnak nevezte, és úgy vélte, hogy a belarusz rezsim ezzel “teszteli” országot és Európát.

A litváni hatóságok az idei évre vetítve eddig már mintegy négyszáz hátársértést regisztráltak - többet mint az elmúlt négy évben összesen. Habár európai szinten a migrációs nyomás itteni szintje még mindig elenyészőnek számít, arra pont elég, hogy társadalmi feszültséget keltsen Litvániában, amelyhez egyes politikusok is hozzájárulnak azzal, hogy bevándorlásellenes közhangulatot szítanak. A vilniusi kormány próbálja megoldani a helyzetet: Törökországot és Irakot is megkérték arra, a reptereken ellenőrizzék jobban a kimenő járatokat. Az EU határvédelmi ügynöksége, a Frontex, illetve Észtország, Finnország és Lettország pedig határőröket küld a litván hatóságok kisegítésére. Az Európai Bizottság is segítséget ígért, de a brüsszeli testület már másfél hete rámutatott: rendszerszintű válaszra lenne szükség. A szerkezeti változtatás annál is inkább szükséges, mert messze nem ez az első eset, hogy a szomszédos országok a migrációt felhasználva kísérelnek meg nyomást gyakorolni az EU-ra.

Tavaly tavasszal Törökország néhány napos menekültválságot idézett elő a görög szárazföldi és tengeri határon, a múlt hónapban pedig Marokkó engedte, hogy nyolcezer menedékkérő jusson be Spanyolország kerítéssel körülzárt afrikai enklávéjába, Ceutába. Mindkét akciónak világos célja volt; a török kormány több pénzt akart kizsarolni, valamint a 2016-ban az EU-val megkötött migrációs megállapodás meghosszabbítását, végül decemberben mindkettőt megkapta. Marokkó pedig vélhetően azért szabadította rá az embereket Ceutára, mert Spanyolország nem voltak hajlandó kiadni a nyugat-szaharai szeparatista milícia, a Polisario Front vezetőjét, Brahim Ghalit ugyanis egy spanyol kórházban kezelték koronavírus miatt. A rabati vezetés azonban nem kapta meg, amit akart, Ghali június elején szabadon távozhatott Algériába.

Egyes tagállami vezetők felismerték a helyzet tarthatatlanságát. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök például a ceutai eseményeket követően megjegyezte, hogy az EU-nak nagyon szigorúnak kellene lennie az olyan országokkal, amelyek eszközként vetik be a menedékkérőket közösség ellen. Önmagában ez azonban nem biztos, hogy elég: amíg bevándorlásellenes közhangulat uralkodik Európában, addig az Unió sebezhető lesz az ilyen típusú machinációknak. A koronavírus-járvány ugyan átmenetileg csökkentette az EU-ba irányuló migráció mértékét, ám ez csupán rövid ideig tartott.

Nagy veszély leselkedik a menekültekre

A világjárvány fokozottan kedvezőtlenül hatott a menekültekre, különösképpen a legszegényebbekre. Ugyanakkor az is tény, hogy sok bevándorló játszik fontos szerepet azokban a szektorokban (például egészségügy), amelyek a járvány megfékezéséért küzdöttek.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) kutatásai alapján 2021 márciusában a teljes nemzetközi migráció 31%-a a húsz legfertőzöttebb országba irányult. Ez utóbbi államokból kilencben a lakosság hét százaléka tekinthető külföldi gyökerekkel rendelkezőnek. A járvány által legjobban sújtott országokban a bevándorlók száma magasabb a globális átlagnál. A szigorított határellenőrzések nyilvánvalóan befolyásolták a migrációs mozgásokat, valamint a humanitárius szervezetek működését. 2020. március 11-től, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalosan bejelentette a világjárványt, egy éven belül közel 105.000 határátlépéssel kapcsolatos korlátozás lépett életbe a világon. 2020 első felében 46%-kal csökkent a migrációs áramlás a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) államaiba, ennek nyomán egyes országokban nem gyarapodott a népesség. Németország kitűnő példa erre: 2011 óta először nem nőtt a lakosság száma, a bevándorlás csökkenése miatt. Ausztráliában is érzékelhető a jelenség, ahol egy évszázad óta a legalacsonyabb ütemben nőtt a lakosságszám.

A járvány megállíthatatlanul fertőzött a külföldi munkavállalók szállásain. Szaúd-Arábia és Szingapúr hivatalos adatai egyértelműen nagyobb veszélyeztetettségüket mutatja. 2020 májusában Szaúd-Arábiában a koronavírusban megbetegedettek 75%-a nem rendelkezett szaúdi állampolgársággal, míg tavaly júniusban Szingapúrban a fertőzöttek 93 százaléka a munkásszállásokon betegedhetett meg. Ezek igen nagy kockázatot jelentenek a vírus terjedését illetően, az ott lakó külföldiek nehezebben védekezhetnek a fertőzés ellen. Persze nem csak a kontinensüktől távolabb jellemző, hogy a bevándorlók nagyobb veszélynek vannak kitéve a vírus terjedését illetően.

Német-, Olasz-, Spanyol-, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, valamint az Egyesült Államokban olyan fontos szektorok függenek külföldi gyökerű munkavállalóktól, mint például az egészségügyi ellátás. E szektorokat azonban már a vírus előtt is munkaerőhiány jellemezte.

Az utazási korlátozások és a határlezárások miatt számos külföldről érkezett személy (szezonális munkások, tanulók) nem tudott hazatérni. 2020 júliusában az IOM legalább 3 millió ilyen személyt tartott nyilván. A legrosszabb esetekben a külföldiek munkájukat is elvesztették a vírus következtében. Indiának azonban, ahonnan a legtöbben vándorolnak ki, a 2021. februári adatok szerint 4,5 millió honfitársat sikerült hazajuttatnia. A szigorítások ellenére kétoldalú megegyezéseknek köszönhetően, végül jelenetős számú menekült tért vissza szülőhazájába. Az exodus hatással volt az őket előzőleg befogadó országokra (a hazatávozók hiánya munkaerőhiányhoz vezetett), és az anyaországra egyaránt (itt a hazatérők egy részének segítségre volt szüksége lakhatás, a munka, és a letöltendő karantén miatt).

A migráció csökkenésével a nemzetközi pénzáramlás is mérséklődött. A magasabb átlagjövedelmű államoktól kevesebb pénz áramlott a szegényebbek felé. Helyi szinten ez különösen azokat érinti, akik külföldön élő hozzátartozóik juttatásaira vannak utalva. Emellett az alacsony vagy közepes jövedelmű országokban a külföldi befektetések száma is visszaesett.

Minden utazással kapcsolatos szigorítás ellenére, továbbra is sokan menekülnek el az erőszak, a szegénység elől, és jobb életkörülmények reményében útnak indulnak. A világjárvány megnövelte ezen utak kockázatát, mind nagyobb veszély leselkedik a vándorlókra, sokszor a segélyszerveztetek sem tudnak már támogatást és menedéket nyújtani nekik.