Büdös, ihatatlan víz védőitalként, több, mint 45 Celsius fokos hőség, elérhetetlen messzeségben lévő ivókút, kártyaleolvasóval figyelt pihenőidő – ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel találkoznak a gyárakban dolgozó munkások a kánikula idején is. A szakszervezetek szerint a munkáltatók legalább fele nem foglalkozik a hőségben érvényes munkavédelmi előírásokkal - sőt, a koronavírusjárvány miatt sokszor épp a klímaberendezéseken spóroltak –, de sok múlik a helyi vezetőkön. Egy hete, hogy hőségriasztást, majd hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos, a Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig azt ajánlja: aki teheti, a legmelegebb órákban kerülje a megterhelő fizikai munkát. A gyárakban azonban ilyenkor sem állhat le a munka, a könnyűszerkezetű csarnokokban vagy a kazánok, kohók mellett olykor elviselhetetlen hőségben dolgoznak a munkások. Különösen jellemző ez a gumi- és alumíniumiparban, vagy a kohászatban, és még magasabb hőterhelést kell elviselniük azoknak, akik védőfelszerelést is hordanak.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkavédelmi főosztályának felhívása szerint a zárt téri munkahelyeken megfelelő hőmérsékletet, vagy védőitalt, azaz 14-16 fokos ivóvizet kell biztosítani a dolgozóknak, és be kell iktatni rendszeres pihenőket is egy hűvösebb környezetben. A légtechnikai- és klímaberendezések hatékonyságáról gyakrabban kell meggyőződni, gondoskodni kell karbantartásukról, tisztításukról.
A szakszervezetek szerint azonban egyáltalán nem ilyen körülmények között dolgoznak a gyári munkások.
A klímaberendezések nem működnek mindenhol megfelelően, a karbantartások elmaradtak. A korábbi években többször mentő vitte el a hőségben rosszul lett dolgozót. Ilyenkor a cégek rendre megígérték, hogy odafigyelnek a megfelelő hőmérséklet biztosítására. A koronavírusjárvány miatti pénzügyi átalakítások nyomán azonban az ilyen beszerzéseket és karbantartásokat húzták ki elsőként – mondta érdeklődésünkre Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Bár az idén még nem kaptak hírt olyan esetről, hogy a hőség miatt ájult dolgozóhoz kellett volna mentőt hívni, a koronavíruson átesett munkavállalók szervezete valószínűleg nehezebben bírja a hőterhelést is. Ezt fel kellene mérni, de senki sem foglalkozik vele – jegyezte meg. Szerinte az üzemek legalább felében a hőségre vonatkozó előírásokat sem veszik komolyan, nem biztosítják a megfelelő hőmérsékletet, de a pihenőidőt sem, mert „a termelésnek mennie kell”. Az elmúlt években nem javult a helyzet, mert az rengeteg pénzbe kerülne: egy nagy csarnok szellőztetéséhez és hűtéséhez nagy teljesítményű, drága berendezések kellenek. A gyógyszeriparban és a vegyiparban a gyártási technológiák többnyire megkövetelik az egész évben egyenletes hőmérsékletet, így ott kevésbé jelent problémát a nyári hőség. A gépipari berendezéseket, a műanyagipari termékeket vagy a részecskeszűrőket viszont sokszor vékony falú, hőszigetelés nélküli üzemcsarnokokban gyártják, ezekben ezért nagyobb teljesítményű klímaberendezésekre volna szükség. A vegyiparban a veszélyes anyagok, vegyszerek nagyobb illékonyságával is számolni kell, a megfelelő elszívó-berendezések ezért kulcsfontosságúak, de a kisebb cégek ennek a kitételnek sem mindig felelnek meg – sorolta a szakszervezeti vezető.
Hasonló tapasztalatokról számolt be László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke is. Mint mondta: a régebbi, 60-80 éves, gyakran üvegtetővel épült csarnokokban nehéz biztosítani a megfelelő hőmérsékletet. Az egyik ilyen üzemben már a hét elején 45,8 fokot mértek az esti órákban is. Egy másik gyárban a hűtött levegő befújása közelében dolgozók fagyoskodnak, a csarnok másik felében viszont 32 fok van. A Vasas alelnöke szerint ahol ez az anyagok miatt fontos, például ahol orvostechnikai eszközöket gyártanak, ott odafigyelnek a megfelelő hőmérsékletre, egy fémipari üzemben viszont már 35-38 fokban kénytelenek dolgozni a munkások. A gyárak több mint felében nem akarnak vagy nem tudnak foglalkozni ezzel, és sokszor csak látszatintézkedéseket hoznak. De van, hogy egyszerűen csak nem figyelnek oda: egy szombathelyi üzemben például tavaly az éjszakai műszak elől elzárták az ivókutat. Előfordul, hogy a védőital ihatatlan és büdös, van, hogy elérhetetlen messzeségben, a csarnok másik végében található az ivókút, mert a hatékonyság érdekében túlzsúfolják az üzemeket. Amíg a dolgozó odamegy, addig is ki kell jelentkeznie kártyájával a munkaállomásáról, az időt pedig mérik, és ha túl sokat van távol, azt szigorúan szankcionálják. Vannak persze jó példák is, amikor a cég még hazafelé a buszon is ásványvizet oszt – mondja László Zoltán, aki szerint a munkakörülmények megfelelő volta a legtöbbször a helyi vezetők emberséges vagy embertelen hozzáállásán múlik. Sokszor ugyanazon cégen belül két különböző telephelyen teljesen ellentétes bánásmódot tapasztalnak a dolgozók. A Vasas ezért kiemelten törekszik arra, hogy mindenütt legyenek munkavédelmi képviselőik, és az elmúlt években számos helyen tudtak sikereket elérni. Úgy véli: a dolgozók megfelelő komfortérzete a cégeknek is érdeke, főként az iparban újra érezhető munkaerőhiány idején, hiszen a munkavállalók egyre öntudatosabbak, és egyre inkább figyelnek a fizetés mellett ezekre a szempontokra is a munkahely megválasztásakor.
